Az 1918-as összeomlás előidézői és szellemi örökösei

Aki azon sajnálkozik, hogy nem élhetett 1918-1919-ben, az részben téved. Bár az időutazás a tudomány jelen állása szerint kivitelezhetetlen, itt van nekünk a jelenlegi baloldali ellenzék, aki biztosítja nekünk azt, hogy ugyanazokat a hitvány, jellemtelen, megvetendő alakokat láthassuk nap, mint nap, akik annak idején a magyarság kerékkötői voltak. Ők jelenleg ugyanúgy a nemzeti érdekek ellen dolgoznak, mint tették ezt szellemi elődeik. Ugyanazt a züllesztő butaságot, a nyugat felé történő meghunyászkodást igyekeznek képviselni most az Európai Parlamentben, mint tette ezt Károlyi Mihály és „díszes” delegációja Belgrádban, a Franchet d’Esperay generálissal való tárgyalás során.

A hazájukat az idegen érdekeknek kijátszó gyökértelen klikkre, valószínűleg a nyugati politikai elit is mély undorral tekint, a céljuk viszont egy: egy homogén, öntudat nélküli Európa létrehozása. Tudja ezt manapság minden jóérzésű ember és tudta ezt már annak idején a balkáni antanthaderők parancsnoka is, aki annak ellenére, hogy közvetített az Antant és Magyarország között, igazi hazafiként, iszonyodását nem titkolván kézfogásra sem méltatta a „magyar” delegáció tagjait és csak ennyit kérdezett tőlük: „Maguk ilyen mélyre süllyedtek?”. Ugyanazok a sátáni idióták kérik eltorzult arccal ma, magukon kívül, a történelem során meggyötört Magyarország szankcionálását, akik szellemi örökösei a belgrádi konvenciót aláíróknak.

A belgrádi konvenció során Károlyi saját hatalmát próbálta legitimálni a nyugat felé, csak ez az egy cél lebegett szeme előtt, miközben ezzel a déli területeinket önként, harc nélkül adta fel. Ennek egyrészt volt mozgatója a politikai tudatlansága, másrészt viszont a tudatos bosszúvágya, lázadás a régi rendszer ellen, amely hosszú éveken keresztül eltaszította a hatalom közeléből. A dominósor innentől dőlni kezdett, az országot a teljes felosztás réme fenyegette, Károlyi Nemzeti Tanácsa 1919. márciusában lemondott, a hatalmat átruházva a még egy hónappal azelőtt a Gyűjtőfogházban lebzselő kommunista gazemberekre.

De alapjaiba véve mi eredményezte ezt a nagyfokú felbomlást? Mi vezetett a teljes összeomláshoz? A kérdést biztosan több nézőpontból lehet megvizsgálni. 1917-et írunk, a hadsereg az első világháború frontjain becsületesen, derekasan helytállva verekszik. Egy erős hadsereg összetartója, mozgatója a fegyelem. Magyarország hadba lépése után hamarosan kitűnő katonáink nagy része tűnt el az arcvonalból. Az emberveszteségeket pótolni kellett, akár a testi alkalmatosság kritériumainak rovására is. A kevésbé alkalmas állomány megjelenésével egyidejűleg megjelent a fegyelem hiánya is katonáink közt. A háború előrehaladtával ilyen módon egyértelmű lett volna a fegyelem fenntartásához erélyesebb eszközök alkalmazása, mint a hadba lépéskor. Ennek ellenére, érthetetlen módon olyan hadparancsok jelentek meg 1917. első félévében, amelyek a fronton már jól bevált, a fegyelem fenntartásához szükséges kényszerítések és fenyítések eltörléséről rendelkeztek. Új szabályozás volt, hogy míg korábban a tábori hadsereg rögtönítélő bírósága által hozott ítélet esetében a hadosztályparancsnok döntött a végrehajtásról, 1917.augusztusától Őfelsége jóváhagyását kellett kérni. Ezt elkerülvén az illetékes parancsnok inkább kegyelmet gyakorolt, szabadságvesztésre változtatva az ítéletet olyan esetekben is, amelyben halálos verdikt végrehajtása lett volna indokolt. Igen ám, de a fronton tovább fogyott a magyar, így a szabadságvesztések végrehajtását is felfüggesztették a háború végéig. A katonák számára nem volt olyan visszatartó erejű büntetés, ami miatt ne szöktek volna százával a frontról, vagy a frontra útban lévő menetszázadokból. A fegyelem megbomlása miatt, 1918.februárjában a fenyítő intézkedésekre vonatkozó tiltásokat felsőbb körökben feloldották, de morális alapon a hadsereg és elsősorban a temérdek frontlógós termékeny táptalajt biztosítottak a Károlyi-féle pacifista szónoklatoknak. Ilyen hangulatban érkezik el az ország 1918.október végéhez.

A Versailleshoz vezető út tehát egyfajta enerváltsággal volt kikövezve, a dolgok menetét vizslatva Kozma Miklós huszárkapitány vélte úgy, hogy a bolsevizmus felé sodródik nemzetünk 1918 végén. 2022-ben „szerencsénk” van ugyanezekhez az arrogáns, pökhendi elemekhez, akiket akkor például Galilei-körnek, vagy szociáldemokratáknak, most többek között Action for Democracy-nak, vagy Momentumnak csúfolnak. Ezek a körök ugyanúgy a csőcseléket használnák és használták fel politikai céljaik elérése érdekében. Amiatt a „használnák”, mert a jelenkori baloldal tragédiája az, hogy a belpesti balos értelmiség olyannyira elsilányult, hogy esőben, vagy nagy melegben nem nagyon akaródzik nekik évek óta egy Majdant kirobbantani, pedig most már tudjuk, a globális elit dollár milliárdokat ölt beléjük az ügy érdekében.

Kétségünk ne legyen: itt vannak, destabilizálnak. Ezek ugyanazok. Most nem a frontra, laktanyákba juttatnak lázító szórólapokat, hanem kampányolnak Magyarország ellen akár itthon, akár Brüsszelben. Legyen az a 7-es cikk szerinti eljárás megindítása, vagy a magyar olimpia ellenes kampány. A kortárs kommunistáink álarc mögé bújnak, ugyanis lépten-nyomon a demokrácia eszményét hangoztatják. Az ilyen elemek miatt bélyegezte Platón a csőcselék uralmának a demokráciát.

Egy biztos: itt vagyunk, figyelünk és nekünk már nem kell József főhercegtől engedélyt kérni az ellenálláshoz, ha újra előmásznak a Károlyi, Kun, Korvin és Cserny félék a csatornából.

 „A csuhás”