Mede Ferenc neve nem cseng ismeretlenül a Felvidéken, vállalkozó és kultúraszervező, és nem utolsó sorban nem hagyja szó nélkül, ha igazságtalanságokat tapasztal. S bizony ilyet vél felfedezni megint, erről beszélgettünk vele.
– A magyar kormány különféle támogatásokat ad, pályázatokat ír ki a határon túli magyarság számára, hogyan működik ez a Felvidéken?
Alapvetően ez nagyon jó kezdeményezés. Ám a megvalósítás és a felvidéki stratégiai partnerek, akiket a magyar állam határoz meg, hogy ki legyen az, azok gyakorlatilag nagyon súlyos aggodalomra adnak okot.
– Mire gondoljunk itt?
Itt konkrét visszaélések vannak. Például a Baross-pályázatokkal összefüggésben. Köztudott, hogy a pályázatok nagyon nagy részét olyan szlovák vállalkozók nyerték meg, akiknek semmiféle magyar kötődésük nincsen. Sőt, ellenkezőleg, olyan földeken gazdálkodnak, amelyeket korábban magyaroktól vettek el. Vagy az első világháború utáni földelkobzások okán, vagy pedig a Benes-dekrétumok miatt. Tehát ilyen betelepítettek is kaptak ezekből a pénzekből nem keveset, és ez számomra megkérdőjelezi a támogatások hatékonyságát. És nem csak anyagi szinten, hanem lelki szinten is.
Mint magyar ember, ha én azt látom, hogy a felmenőimtől elkobzott földeken, akiket kollektíven bűnösnek ítéltek szlovák emberek, de mindegy is, milyen nemzetiségűek, nem ez a lényeg, hanem, hogy olyanok kapják a támogatást, akik nem jogosultak rá, az elfogadhatatlan.
– Ez valóban rendkívül visszás….
Ez súlyos önbecsapás, ez a Felvidéken megmaradt magyar lelkiségnek a kiirtására tett kísérlet, amelyről én nem feltételezem, hogy szándékolt, de az iránya mindenesetre ez. És az érdekessége továbbá az, hogy ezek a stratégiai partnerek, akikre a magyar állam így tekint, ezekhez az emberekhez köthető az a fajta pályázatírói tevékenység, amelynek keretében ezek a szlovák emberek hozzájutnak a magyarországi adófizetők pénzéhez. Mert egyébként ők nem tudnák ezeket megpályázni.
– Hogyan néz ki ez a pályázatírás a gyakorlatban?
Ezek a pályázatírók akár Esztergomtól, Salgótarjántól északra, magukat magyarnak mondó emberek. S mindenféle aggály nélkül odajuttatják ezeket a pénzeket a saját nagyszüleiket kifosztók utódainak.
– Ez elég döbbenetes. Hogyan lehet, hogy erről kevésbé értesül a nyilvánosság?
Erről azért tudnak többen. Ez nem titok, nem titkolható. Bár a Baross-pályázatok honlapjáról már eltűntek ezek az információk. De le vannak mentve. Gondolom, ez ténylegesen kellemetlen Potápi Árpád Jánoséknak is, akikhez ez kapcsolódik, a nemzetpolitikai államtitkársághoz. De nem tudunk róla, hogy ez ellen érdemben történt-e valami. És felmerül egy kérdés, hogy ezek a szlovák emberek ténylegesen pályáztak-e?
– Hogy érti ezt?
Úgy, hogy nem lehet, hogy csak az ő nevükben adták be a pályázatokat? És ezek a valakik csak a pénzeket vették fel. Mert itt azért a háttérben azt suttogják, de ezek már nem csak suttogások, hogy például az esztergomi Fidesz-iroda volt az egyik olyan hely, ahol rettentő sok visszaélés történt. Itt jön egy érdekes kapcsolódás, Völner Pál neve, akinek az esztergomi volt a választókerülete, annak a térségnek volt az országgyűlési képviselője. 2021 kora őszén jöttek elő ezek az információk, és ekkor kerültek nyilvánosságra a Baross-pályázatokkal összefüggő visszaélések a közösségi médiában, erről én is értesültem, vlogoltam is.
Azóta persze én vagyok az utálatos célpont a magyar kormány felvidéki stratégiai partnereinek a szemében.
De igazából ezeket senki nem cáfolta. A kérdés felmerül, hogy esetleg onnan forgattak-e vissza pénzeket Völnerék irányába? S hajlandó-e ezt az ügyet a felvidéki magyar közélet tisztításának érdekében felvállalni a magyar kormány? Mert ez lenne a korrekt. Így tudna bizalmat nyerni, amely jelenleg ténylegesen hiányzik.
– Úgy látja, a felvidéki magyarságban nincs meg a bizalom a magyar kormány iránt?
Én azt mondom, tudjuk azt, hogy a Felvidékről szavaznak a legkevesebben a magyarországi országgyűlési választásokon. Ez nem csak az ottani állampolgársági törvény rovására írható, hanem hogy a felvidéki magyar ember nem hülye. Mert ezt arra fogják, hogy érvényben van egy törvény, ha egy felvidéki magyar felveszi a magyar állampolgárságot, automatikusan elveszíti a szlovákot. Csakhogy ez akkor valósul meg, ha kiderül. De ezt elviekben a szlovák állam nem tudja, mint ahogyan azt sem, hogy levélben szavaz-e vagy sem. Ezért én feltételezem, hogy ennek a csekély érdeklődésnek más oka van. Itt egy nem egészen félmilliós közösségről van szó, amely elnyúlva fekszik a déli határon, tudnak ezekről a visszaélésekről, és ez nyomasztó, és kérdés továbbra is, hogy ki vállalja ezt fel? Ezzel kezdeni kell valamit. Egyébként én is adtam be pályázatot…
– Mit tapasztalt?
Az ún. kis Barossra adtam be. Salgótarjánba vittem be a pályázatomat, és nagyjából 30-an álltunk a sorban, és a ott lévők 60-70%-a szlovákul beszélt, szlovák emberek voltak. Félelmetes volt. És ez nem a szlovákok ellen szól, hanem ha van egy célkitűzés, hogy magyarokat támogatunk, akkor engedtessék már meg, hogy ezt elvárjam. És ez az egész már önmagában azzal is támogatja a szlovák államot, hogy az áfa 20 százaléka ott csapódik le. Ha azt mondom, van egy 30 milliárdos összeg, annak a 20 százaléka a szlovákokhoz kerül.
– Gondolom, az volna erre az egészre a kormány ellenvetése, hogy az EU-ban ilyen meg olyan versenytörvények vannak, nem lehet deklarálni, hogy csak magyarok juthassanak hozzá. Mit gondol erről?
Igen, léteznek ilyen versenytörvények. De elnézést kérek, ne tegyünk úgy, mintha hülyék lennénk. Egy pályázati kiírást meg lehet úgy fogalmazni, hogy azt jó eséllyel Mészáros Lőrinc nyerje. Akkor miért nem lehet ezt itt is így megfogalmazni? Tehát úgy, hogy minimalizáljuk a járulékos veszteségeket.
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Itt nem az felháborító, hogy ezer nyertesből kettő szlovák, mert nem kettőről, hanem százas nagyságrendekről beszélünk!
