Antifasiszták és egyéb szélsőbalos formációk egy csoportja elhatározta, megzavarják az általuk fasisztának tartott új olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni beszédét. Egyszerű üvöltözés vagy fújolás helyett azonban egy „kulturált, mégis velős figyelmeztetés” mellett döntöttek a Bella ciao eléneklésével.
Fejben legalábbis egy ilyen jelenet játszódhatott le előttük. Amit előadtak, az viszont inkább hasonlított egy kocsmából hazafelé tántorgó, csatakrészeg társaság éneklési kísérletére, semmint egy előre elpróbált performancera. Alighanem Meloni is erre gondolhatott, mikor a szerencsétlenkedő antifasisztákat nézte úgy – mint azt némely kommentelő találóan megfogalmazta – ahogyan csak egy olasz édesanya tud nézni, miközben gyermeke nevetséges kifogását hallgatja a büntetés előtt. Másokban a miniszterelnök tekintete diák éveit idézte fel, mikor a tanár sajnálattal vegyes szánalommal figyelte a szerencsétlenkedését.
Miért a Bella ciao?
A legenda szerint a hazájuk megszállásán ügyködő, nemzetüket eláruló olasz antifasiszta partizánok énekelték ezt a dalt a második világháború második felében. Később az európai kommunisták (és a velük kollaboráló szocdemek és liberálisok) körében valóságos kultusza lett ennek a dalnak, amely egy az egyben a fasiszták ellen harcoló „hős partizánok” himnusza lett.
Kommunista dicshimnuszból fricska a hatalomnak
S miközben úgy régen, mint manapság is mindenféle történelemből felmentett balos, liberális antifasiszta félrészegen, telitorokból üvölti a dalt a „fasiszta ellenállás” jegyében, addig volt ám olyan időszak is, mikor a Bella ciao kifejezetten fricska volt a kommunista hatalom és a megszálló szovjet csapatok számára. Mikor az Auróra zenekar a ’80-as években azt énekelte a színpadon, hogy
Eljött a hajnal, elébe mentem,
És rám talált a megszálló.
Az egészen mást jelentett akkor, mint mondjuk 1944-ben.
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
