Pünkösd ünnepe Krisztus megváltói művének a betetőzése és teljessége

Pünkösd ünnepe kapcsán érdemes körül járnunk, mit tudunk a Szentlélekről. Talán azt tapasztalni, hogy még a hívők körében is sokkal egyszerűbb megérteni a karácsonyt és a húsvétot, de, hogy a Szentlélek hogyan értelmezhető emberi ésszel, főleg a ma emberének, az egy nagyon mély feladat. Többek között erről beszélgettünk Simon Gábor atyával. Interjúnk alább olvasható.

– A Pünkösd kapcsán azt látom, sokaknak annyit mond, egy keresztény ünnep, talán még a Szentlélekről is hallottak, de sokan vannak, akiknek ez csak egy hosszú hétvégi. Mi valójában a Pünkösd?

– Pünkösd ünnepe Krisztus megváltói művének a betetőzése és teljessége.

A Szentlélek eljövetele által az Egyház közreműködésével, az Egyház által a megváltás műve minden kor emberének elérhető valósággá válik. Tehát az egyszer megtörtént esemény, amit Karácsonykor ünnepeltünk, a megtestesülés, aztán a húsvéti misztérium, nem csupán egy történelmi emlékezés, hanem az Egyház élő tagjaként a szentségek vétele, a liturgia ünneplése által az erények gyakorlásában jelenlévő valóság. Ezért mondja a Szentírás, hogy Isten minden népből, nyelvből és nemzetből meghívott bennünket, és arra rendelt, hogy Krisztus képmását öltsük magunkra. Ne csak mint magánember, hanem az egész társadalom váljék krisztusivá, és legyen, ahogyan Szent Dénes írja, a földi társadalom, a földi állam mintegy tükörképe a mennyei hierarchiának.

– Nagyon mély üzenete van tehát Pünkösdnek, de elképzelhető, hogy az elhangzottakat nem tudja mindenki befogadni napjainkban. Mit gondol? 

A Szentlélek ünnepét, Pünkösd ünnepét többféleképpen meg lehet közelíteni. Én most egy kicsit aktualizálni szeretném. Ha belenézünk a tanítványok életébe, akkor azt látjuk, hogy a gondolkodásuk nagyon hasonlít a mai ember gondolkodásához. Először is, amikor Krisztus meghívja őket, akkor úgy gondolják, hogy Jézus egy olyan messiás, amilyet a zsidó nép elképzelt. Egy erős ember, aki pár évre majd egy eszményi világot fog létrehozni. Bevonul Jeruzsálembe, átveszi a hatalmat, elűzi a megszállókat, és a tanítványok hatalmat és vagyont fognak kapni. Aztán mikor úgy látszik, hogy ez a várakozás beteljesedik, virágvasárnap hozsannával fogadja őt, a nép pálmaágakat lenget, s akkor megtörténik a nagypéntek tragédiája. Egy világ omlik bennük össze. Krisztus föltámadásából újra csak nem értenek semmit.

– Hogy érti ezt?

Talán egy második esélyt látnak arra, hogy amire vágytak, az most teljessé lesz. Meg is kérdezik tőle, most fogod helyreállítani Izrael országát?

Aztán jön az elfelejtett ünnepünk, az áldozócsütörtök, Urunk mennybemenetele, amikor Krisztus itt hagyja a tanítványokat, előzőleg azt mondja nekik, hogy jobb lesz nektek, ha én elmegyek, mert ha elmegyek, akkor elküldöm nektek a vigasztalót. Gondoljuk végig a tanítványokat, hogy mit érezhettek, amikor ezeket a szavakat hallották, látták Krisztus csodáit, tanúi voltak a feltámadásnak. Azt várták, hogy most a feltámadt Üdvözítő megmutatja hatalmát a világnak, megjelenik Pilátusnak, a zsidó főpapoknak, és helyreáll minden, amire vágytak. Ő azonban otthagyja őket, és egy olyan parancsot adott, amit emberi elképzelések szerint lehetetlen teljesíteni. „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Kereszteljétek meg őket!” Ott van pár ember, akik félnek, akik hirtelen azt sem tudják, hogy hol áll a fejük, és menjenek el arra a világra, amelyben Róma az úr. Róma a légióival, Róma filozófiájával. Ez a pár ember, aki írni és olvasni alig tud, hogyan szállhatna szembe a virágzó római birodalommal? Hogyan vitatkozhatna a görög bölcselettel? Ez kicsit olyan dolognak tűnik, mint csúzlival szembe szállni egy atomfegyverrel.

– Valóban, emberi ésszel ez lehetetlen.

A Pünkösd a lehetetlen ünnepe, hiszen a tanítványok érzik azt, hogy a parancs, amit Krisztustól kaptak, szinte lehetetlen.

Elvonulnak és kilenc napon át imádkoznak, amikor erő tölti el őket, leszáll a Szentlélek, és ők, akik addig bezárkóztak, akik érezték a kicsinységüket, hirtelen szinte kitörnek abból a teremből, és tanúságot tesznek. S ahogyan írja a Szentírás, azok az emberek, akik nagypénteken Barabást választották, Jeruzsálem népe nagy tömegekben tér meg, veri a mellét, és megvallja, hogy Jézus a Messiás. Feltehetjük a kérdést, hogy mit mond ez nekünk? A tanítványok pünkösd előtt, noha látják Krisztust, hallják a szavait, de mégsem értik. Azt a Messiást keresik, akit elképzeltek. A mai világot egy kicsit végignézzük, akkor azt látjuk, hogy ez hatalmas kísértés ma is, hogy mi is egy olyan messiást keressünk, amilyet elképzelünk magunknak. A rendszerváltás után a magyar nép sajnos nem Istenhez fordult, hanem álmessiásokat keresett.

– Kik voltak ezek az álmessiások?

Úgy gondolták, hogy a Nyugat lesz majd a megmentő, hogy pár év és kolbászból lesznek a kerítések. Hittek az Unióban, majmolták Amerikát, annak divatját, erkölcseit akarták átvenni, és nem vették észre, hogy sem az Unió, sem Amerika nem Krisztus, hanem inkább antikrisztus.

Pünkösd ünnepe arra akar bennünket felhívni, hogy Isten gondolatai nem az ember gondolatai. Isten valami végtelenül többet akar adni az egész világnak, és szeretne adni a mi magyar népünknek is, de ez akkor történhet meg, ha olyanná válunk, mint az apostolok. Hiszen az apostolok látták a maguk gyengeségét, de meg tudnak nyílni Isten kegyelmének befogadására. A magyar nemzet be kell látnia, hogy aki emberben bízik, átkozott. Látnia kell, hogy ennek a világnak a hatalmasai úgy eltűnnek a történelem süllyesztőjében, ahogyan eltűnt a Római Birodalom, ahogyan a Harmadik Birodalom vagy a Szovjetunió. Csak Isten az egyedül örökkévaló. Ha ezt belátjuk és a Szűzanya által az Úrhoz fordulunk, akkor a magyarság újra visszatalál önmagához, akkor megtalálja azt a küldetést, amelyet Szent Istvánban kapott. És akkor Magyarország tényleg a világ világossága és a föld sója lehet. Tehát a pünkösd az valami olyan misztérium, ami nem egy történelem, hanem a máról szól, az itt és mostról. Rólunk szól, a mi személyes Istenhez fordulásunkról, családjaink Istenhez fordulásáról. Pünkösd által ismerték meg az apostolok igazán Krisztust, és mi is a Szentlélek befogadása által tudjuk Krisztust megismerni.

– A fentiek tükrében hogyan látja manapság a magyar társadalom állapotát? Mi a helyes diagnózis most?

– Ha megnézzük a templomokat, akkor azt látjuk, hogy az éjféli miséken még általában megtelnek, aztán nagyszombaton már egyre kevesebben vannak, és Pünkösd már olyan, mint egy sima vasárnap. Én azt szoktam mondani, hogy ünnepeljük karácsonykor a gyermek Jézust, csak a mai világnak egy baja van vele, hogy a gyermek elkezd növekedni, és elkezd beszélni. Aranyos a gyermek, csak sír a betlehemi jászolban, de nem szólal meg. Krisztus azonban az örök ige, aki szól a világhoz, és ahogyan a Szentírás mondja, sokaknak romlására és sokaknak szabadulására jött. Ha elkezd beszélni, akkor választanunk kell, hogy követjük-e a szavát, vagy ellentmondunk. Talán ezért is a húsvéti misztérium sokak számára már nem igazán befogadható, mert ott a személyes döntésről és az életünk megváltoztatásáról van szó. Aztán a harmadik isteni személy, a Szentlélek Úristennek az ünnepe még távolabb van, még kevésbé megfogható, mert a Szentlélek már nem külső módon akar bennünket megszólítani, hanem a belső világunk által. A Szentírás és a liturgia több képet is mutat a Szentlélekről. A galamb hagyományosan a tisztaságnak és a szelídségnek a jele, és ez a szimbólum arra tanít bennünket, hogy a keresztény ember törekedjék az erkölcsi tisztaságra, szűzen az oltárig hűségesen a sírig, ahogy mondották a régiek. Pünkösdkor a Szentlélek Úristen lángnyelvek formájában jelenik meg.

Ez arra tanít bennünket, hogy a keresztény ember ne csak szavakkal, hanem tetteivel dicsőítse Istent és szolgálja a másik ember üdvösségét. A tűz, a Szentlélek tüze, át kell hassa belső világunkat és motiválnia cselekedeteinket.

– Akkor a Pünkösd esetében nincs úgynevezett semlegesség, vagy-vagy kérdés?

Tehát összefoglalva, a karácsony mellett elmehetünk úgy, hogy megünnepeljük, de nem változunk, azonban a húsvét és különösen pünkösd mellett már nem. A pünkösd valaminek a kezdete ezért a hagyományos liturgiában a pünkösd utáni időszakot, nem évközi időszaknak, hanem pünkösd utáni időszaknak nevezzük.

Ennek is nagyon nagy jelentősége van, mert ez azt jelenti, hogy ami pünkösdkor történik, azt nekünk be kell fogadni, és a megismert igazságot a Szentlélek kegyelmével meg kell valósítanunk.