A napokban Száva Vince ismert cigány “jogvédő” a jászberényi városházán járt egy kilakoltatási ügyben. Erről két videót (ITT és ITT) is kitett a Facebookra. Azt állítja, hogy az ő segítségével sikerült megoldani az ügyet. Csakhogy ez nem igaz.
Olyannyira nem, hogy maga Jászberény polgármestere, Budai Lóránt is szükségét érezte, hogy Száva videója alá kommenteljen, s cáfolja állításait.
– Kérem, ne vezesse félre a közvéleményt. A megoldást a Jászberény Városi Önkormányzat találta és ajánlotta. Aki ismer, az pontosan tudja: én bárkinek szívesen segítek. Ha tudok…. Rengeteg valódi (!) szakemberünk van, a saját ügyeinket magunknak kell megoldanunk. Ehhez pedig semmilyen külső segítségre nincs szükségünk. Köszönjük
– hívta fel a figyelmet Budai Lóránt.
A Magyar Jelen ezek után megkérdezte Budai Lórántot, aki megerősítette, hogy Száva Vincének semmi köze nem volt a megoldáshoz, csupán annyi történt, hogy ő is megjelent, bár erről neki előzetesen nem volt tudomása, úgy tudta, csak a kilakoltatásban érintett hölgy lesz jelen. De ha már megjelent Száva is, úgy volt vele, hogy “nem küldi el, bárkit fogad”.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!A Magyar Jelen korábban is foglalkozott Száva Vince viselt dolgaival, cikkeinkből kiderül például, hogy egy olyan egyesület jogvédőjeként hivatkozik magára, amelyet már évekkel korábban feloszlatott a bíróság.