Binder Csaba, a Mi Hazánk Ifjai elnöke közleményében kifejtette, hogy legalább 50 százalékkal emelnék vidéken a kollégiumi férőhelyek számát.
Emlékeztetett, hogy a 2024/2025-ös tanévben közel 121 ezren jelentkeztek felsőoktatási képzésekre. A kollégiumi férőhelyek problémája azonban évek óta megoldatlan, az Országos Kollégiumfejlesztési Stratégia 2016-os elfogadásával is csupán 8 százalékos kapacitásnövekedést ígért a kormány. „A valóságban azonban ennél jóval több férőhelyre lenne szükség, hiszen a vidéki felsőoktatási intézmények kollégiumaiba is ennek sokszorosa a túljelentkezés” – vázolta fel a helyzetet a politikus.
„A Diákváros csak a budapesti egyetemekre járók lakhatását segíti, míg a kormány megfeledkezett a vidékre járó hallgatókról” – emelte ki Binder.
Mint írta, a Miskolci Egyetem kollégiumaiba 30 százalékos, a Pécsi Tudományegyetem intézményeibe pedig közel 60 százalékos volt a túljelentkezés, de gyakorlatilag mindegyik nagyobb egyetemünk esetében hasonló a helyzet.
A Mi Hazánk Ifjai ezért javasolja a kormánynak, hogy biztosítson forrásokat minden hazai egyetem számára, ezzel a következő tanévekre 50 százalékkal tudják növelni a kollégiumi férőhelyeik számát, így biztosítva megfizethető lakhatást a hallgatóknak.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!