A 2024-es kegyelmi ügy egyszeriben ráirányította a figyelmet a gyermekek szexuális bántalmazásának régi kérdésére. Még ebben az évben számos további pedofilbotrány rázta meg a közéletet, és törvénymódosításra is sor került. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy mennyire volt megkésett, és hatékonynak bizonyult-e a probléma kezelése. Noha a „pedofil” kifejezés csak a ’60-as években kezdett elterjedni, olyan esetek, amelyek alkalmasnak bizonyultak a nevelési és oktatási intézményekkel szembeni közbizalom megrendítésére, már az első világháború előtti boldog békeidőkben is előfordultak. A már megtörtént bűnelkövetés eltussolása, mint a vezetés gépies védekezési formája, pedig szintén nem mai jelenség, amint az az alábbiakból kiderül.
Egy, a Bicskén történtekhez hasonló bűncselekmény-sorozat már 1902-ben is megrázta a magyar közéletet, amelynek híre ráadásul egy azonos méretű kisvárosból, Körmendről pattant ki. Történt ugyanis, hogy az itteni M. Kir. Állami Polgári Fiú- és Leányiskolában – a mai Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola elődje – tanító Mocsári Ignác diáklányokkal folytatott viszony gyanújába keveredett.
Először az itt oktató Farkas házaspár figyelmét keltette fel a szóbeszéd. Farkas Iván Zsigmond feljegyzéseket készített Mocsári Ignác vélt bűntetteiről, vétségeiről és mulasztásairól. Mivel meg volt győződve az igazgató, Knaute Rezső érintettségéről, közvetlenül a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz fordult. 1902. január 20-án, március 19-én, április 24-én és 25-én egy-egy beadványban tárta fel kollégája bűnös csábításait. Vas vármegye Törvényhatósági Bizottsága 1902. május 14-i ülésén elrendelte a fegyelmit megelőző vizsgálatot. Azonban a tantestület tagjai – élükön az igazgatóval – összezártak, és Farkasékat áthelyezésük kérvényezése révén próbálták eltávolítani az intézményből.
Mivel férje beadványai nem vezettek eredményre, Farkasné Harsányi Mária saját nyomozásba kezdett, amelynek során meghívta otthonába az áldozatnak vélt lányokat, és igyekezett őket vallomásra bírni, amit írásba is foglaltatott velük. Nem bízva már a helyi hatóságokban, a lányok esetleírásait lemásolta, és ezeket nyújtotta át 1902. július 4-én a királyi tanfelügyelőnek. Az állami tisztviselő szóbeli utasításának eleget téve, július 8-án írásbeli jelentés kíséretében beterjesztette az eredeti dokumentumokat a tanfelügyelői hivatalhoz. Az iratokat azonnal bemutatták Reiszig Ede főispánnak, és másnap rendkívüli ülést tartott a Közigazgatási Bizottság, amely ekkor meghozott határozatával fegyelmi vizsgálat alá vonta Mocsári tanítót és Knaute igazgatót, továbbá állásaiktól mindkettőjüket felfüggesztette.
Az érintettek a döntés ellen fellebbeztek ugyan a minisztériumhoz, de eredménytelenül.A főispán, mint a Közigazgatási Bizottság fegyelmi választmányának elnöke, az iratokat áttette a királyi ügyészséghez, amely nyomozást indított. Az időközben szintén értesített vizsgálóbíró július 26-án kiszállt Körmendre, ahol Mocsárit kihallgatta, és az ügyészség indítványára letartóztatta. Két nappal később már az országos sajtó is élénken foglalkozott az esettel. A hírlapok arról számoltak be, hogy Mocsári a gondjaira bízott 13–14 éves leánynövendékek legnagyobb részével szerelmi viszonyt folytatott.
A megvádolt tanító a Szombathelyi Törvényszék fogházából igyekezett magának ügyvédet találni, de eredménytelenül. Ketten is visszautasították képviselete ellátását, végül dr. Czifrák János személyében kirendelt védőt kapott.A vizsgálóbíró az ügyészség indítványára Knaute ellen is elrendelte a vizsgálatot bűnpártolás miatt. A vád szerint az egyik leányt – aki Mocsári ellen vallomást, illetve írásbeli feljelentést tett – magához hívatta és rá akarta bírni, hogy mindent vonjon vissza, míg egy távolabb lakó leány édesapját ugyanilyen indíttatásból levélben kereste meg. Ma ezt úgy mondanánk, hogy hatalmi befolyását felhasználva a kiszolgáltatott kiskorúakkal szemben a terhelt által elkövetett szexuális bűncselekmény miatti felelősségre vonás elkerülését akarta segíteni.
Augusztus közepéig a vizsgálóbíró öt diáklányt hallgatott ki, akiknek a vallomásai lényegileg egybehangzottak Mocsári beismerésével, mégpedig a tanító és a diáklányok között sor került erkölcstelen érintésekre, és néhány csók is elcsattant, de „komolyabb érintkezés” közöttük nem történt.
A Szombathelyi Törvényszék 1902. november 5-én dr. Laky Kristóf kúriai bíró elnöklete alatt, annak kényes természetéből kifolyólag zárt ajtók mögött tárgyalta az ügyet. Mocsárit az ügyészség elsősorban szemérem elleni erőszak minősített esetének egyrendbeli elkövetésével vádolta, ugyanis erkölcstelen tetteit tanítására és felügyeletére bízott személyen követte el. A második vádpont szerint a gondjaira bízott nőgyermeket szintén egyrendben nemi közösülésre csábította. A törvényszék bűnösnek mondta ki Mocsárit az első vádpontban, ami bár öttől tíz évig terjedhető fegyházbüntetéssel volt sújtható, de számos enyhítő körülményt figyelembe véve, a bíróság mindössze két és fél évi fegyházzal és tíz évi hivatalvesztéssel sújtotta. Az enyhítő tényezők közül kiemelték, hogy Körmendre helyezésekor Mocsári maga kérte a fiúiskolába való beosztását – tudván, kislányok között nem képes magán uralkodni –, de ennek nem tettek annak idején eleget. Az ítélet felmentő része ellen az ügyészség, marasztaló része ellen pedig a vádlott fellebbezett.
Ami a bűnpártolással vádolt igazgatót illeti – bár Knaute Rezső beismerte, hogy az intézet hírneve érdekében igyekezett az ügyet elsimítani –, az ügyészség ejtette a vádat. Ezt követően ő is panaszt emelt, méghozzá a Farkas házaspárral szemben, amiért a hatóság előtt hamisan vádolták meg. A korábban folyamatba tett fegyelmi eljárás ezzel kibővült, ráadásul az említett felek több rágalmazási pert is indítottak egymás ellen. A fegyelmi bizottság az igazgatót minden vád alól felmentette, míg Farkasékra büntetést szabott ki. Mégis, hogyan lettek a bűntettek feltárói a bűnösök? Ekkor már nem Mocsári esetéről volt szó, Knaute igyekezett Farkasék múltjából minden apró hibát és mulasztást előásni, ezáltal fegyelmi felelősségük megállapítását elérni, ami sikerült is neki. Farkasék azonban eredményesen fellebbeztek a minisztériumhoz. Miután a fegyelmi határozatokat megsemmisítették, új tárgyalásra utasították a vármegye fegyelmi választmányát. Utóbbi 1903. június 9-én zárta le az ügyet, részben hasonló végkimenetellel: Farkasék mellett Knaute Rezsőre is büntetést szabtak ki.
Másodfokon a Győri Ítélőtábla tárgyalta Mocsári bűnügyét 1903. január 11-én. Ekkor Mocsárit meglepő módon felmentették, mert a törvény által megjelölt erőszakot vagy fenyegetést a vádlott részéről nem látták fennforogni. Habár megállapítást nyert, hogy a vádlott cselekménye magán hordja ugyan a tettlegességgel elkövetett becsületsértés ismérveit, de jogos magánvád hiányában a vádlott ebben sem volt marasztalható.
A másodfokú bíróság döntése ellen az ügyész semmiségi panasszal élt. Így az ügy a Kúria első büntetőtanácsa elé került, amely 1903. október 21-én hozott jogerős ítéletet. Mocsárit csábítás bűntettében bűnösnek mondták ki, és – megsemmisítve a Győri Ítélőtábla ítéletét – egyévi börtönnel sújtották. Mire beköszöntött az újév, a hírek már arról szóltak, hogy Mocsári megszökött az ítélet végrehajtása elől. A Szombathelyi Királyi Ügyészség kiadta az országos körözést, de pár nappal később dr. Révay Zoltán ügyvéd nyilvánosságra hozta Mocsári neki szóló levelének tartalmát. Az elítélt tanító tudatta: külföldre költözött és felkérte jogi képviselőjét a perújrafelvétel kieszközlésére, mert magát ártatlannak tekinti. 1906-ban már olyan hírek is felröppentek, hogy Mocsári szökésének komoly segítője akadt, Császka György kalocsai érsek személyében, aki pénzzel segítette távozását, ugyanis – mint írták – régóta rokonszenvezett vele.
1908-ban sajtóértesülések szerint Mocsári levelet írt korábbi kirendelt védőjének, dr. Czifrák János muraszombati ügyvédnek, ezúttal tőle kérve a perújrafelvétel, avagy a királyi kegyelem kijárását. Utóbbira Ferenc József uralkodásának hatvanadik jubileuma adhatott volna okot, hivatkozási alapja pedig az volt, hogy már megbűnhődött tetteiért, hiszen azóta napszámosként tengeti életét. Más hírlapértesülések szerint az utóbbi állítás valótlan volt, merthogy ekkoriban már kielégítő körülmények között élt feleségével. Egyes vélemények szerint azért vágyott haza, mert nem feledhette a körmendi napok emlékét. Beadványa végül nem ért célt: a miniszter hamar elutasította kegyelmi kérvényét.
1914-ben már Mocsári haláláról érkeztek a hírek Magyarországra. Ez alkalomból néhányan megemlékeztek a korábbi szenzáció negatív hőséről – a tanítványaival szerelmi viszonyt folytató tanítóról –, de volt olyan hírlapíró is, aki a diákokra tolta a felelősséget, mondván, a „polgárista kisasszonyok” voltak azok, akik azért fordultak írásbeli feladataikkal oly buzgósággal a tanárukhoz, és jártak annak lakására, hogy ott enyeleghessenek vele.
A további konfliktusok megelőzése érdekében a Mocsárit leleplező házaspárt és az igazgatót egyaránt áthelyezte a vallás-és közoktatásügyi miniszter. Utóbbi előbb Szenicére, pár hét elteltével Miskolcra került, ahol tanárként kezdhetett új életet, majd két évtizeddel később a Kőszegi Állami Polgári Fiúiskolában lett igazgató-helyettes, végül pályája utolsó éveiben címzetes igazgatóként működhetett, mígnem pedagógussá válásának 40. évében elhunyt.
Mocsári Ignác esete arra az évszázados problémára is rámutat, hogy helyi ügyekben a területileg illetékes hatóságok nem feltétlenül pártatlanul járnak el és a személyi összefonódás – mint befolyásoló körülmény – azóta is tetten érhető jelenség. Mocsári esetében mindössze egy beosztott tanárral kapcsolatban merült fel szexuális bűncselekmények elkövetésének a gyanúja, mégis, az intézmény igazgatója és a tanfelügyelőség is igyekezett eltussolni az ügyet. Az érintett családok és az iskola jó hírének megőrzése ugyanis felülírta a bántalmazott diákok érdekeit. Ezt látva akadt olyan újságíró, aki már 1902 augusztusában nem kevés iróniával azt jósolta, hamarosan kiderül: valójában semmi sem történt Körmenden, a botrány egy lelketlen rosszakaró rágalma alapján keletkezett. Még azt is megkockáztatta, hogy Mocsári indíthat majd pert azok ellen, akik becsületébe gázoltak. „Az ügy ekképpen való elintézése után aztán a szülők, a tanügy és a kormány egyaránt megnyugodhat, hiszen Magyarországon sem a kis-, sem a serdülő gyermekeket nem kell félteni, mert őket – nyilvánosságra került, bizonyított bűncselekmény hiányában – nem fenyegeti veszély”.
Kurucz Ádám
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
