A Divatcsarnok meglehetősen illusztris Lotz-terméből tett fel egy instavideót a rákosrendezői területet felvásárló Mohammed Alabbar azzal a szöveggel, hogy itt lesz a Grand Budapest projekt értékesítési központja – szúrta ki a 444.
Mint arra a portálon megjelent cikk felhívja a figyelmet, eme Divatcsarnokban Lázár János is magántulajdonos. A miniszter még 2018-ban vásárolta be magát az Andrássy úti épületet birtokló cégbe, a Divatcsarnok Projekt Zrt.-be, ahol 10 százalékot szerzett.
Lázár korábban erről úgy nyilatkozott, egy vadászaton ismerkedett össze egy befolyásos osztrákkal, melynek végén üzlettársak lettek. Így írt anno erről az Index:
„Barátaim mutattak be egy vadászaton Max Turnauernek, illetve a fiának, Stanislausnak. Azóta többször találkoztunk, bizalmi viszony alakult ki közöttünk, és amikor tulajdonostársnak hívtak a magyarországi vállalkozásukba, igent mondtam. 10 százalékos tulajdonrészt vásároltam, nem publikus áron. A képviselőkre vonatkozó szabályok alapján a cégben tisztséget nem vállalhatok, aktív szerepet nem viszek a cégben, viszont annyi figyelmet mindenképpen fordítok majd a vállalkozásra, amennyi egy tulajdonostól elvárható.”
A “szerencsés véletlenek” összejátszásának köszönhetően most épp ott lehet a mini-Dubaj központja, ahová Lázár bevásárolta magát. Az ő feladata pedig a közeljövőben az lesz, hogy építési miniszterként képviselje a magyarokat és a magyar állam érdekeit azokkal az arab befektetőkkel szemben, akiktől a bérleti díjat vagy a vételárat kapja. Biztosan teljesen objektív és pártatlan lesz.
Frissítés
Építési és Közlekedési Minisztérium: Vitézy megint hazudik!
Cikkünk megjelenése után megkereste lapunkat az Építési és Közlekedési Minisztérium, akik levélben cáfolták a 444-en, Vitézy Dávid posztja nyomán, megjelent állításokat.
“Vitézy Dávid megint hazudik! Egy újabb kamu posztban, néhány kattintásáért – a tőle már megszokott módon – félrevezette a magyar sajtót, az újságírók pedig minden forráskritika, vagy ellenőrzés nélkül idézik az önkormányzati képviselőt. Lázár János nem tulajdonos a Divatcsarnok Projekt Zrt.-ben!” – írták.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!