A Magyar Hüperión nagy népszerűségnek és tiszteletnek örvend a jobboldalon. A folyóirat részben aktuális kérdésekre ad tanulmány szintű válaszokat, amilyen például az európai kultúra válsága, a határok fontossága, a pápaság problematikája, a Covid, az 5G, a vidék és a (fő)város viszonya, a népesedés- vagy a nemzetpolitika. A főszerkesztő Horváth Róberttel a Mandiner közölt interjút.
“A Magyar Hüperión nem más, mint érdeklődésünk az ország fontos, elvi síkon megragadható, ám a politika területeivel érintkező, szerteágazó problémái iránt. Például ilyen szempontok, témák bevitelét képviseli a hazánkat érintő gyakorlati kérdésekbe: kereszténység és más vallások; Kelet és Nyugat; a jobboldaliság történelmi változásai és megjelenései kulturális, művészeti jelenségekben. Sokan mások foglalkoznak e témákkal, mi ráerősítünk és elmondjuk a magunk véleményét” – szól a folyóirat önmeghatározása Horváth szerint. A lapot kezdetben rovatos formában képzelték el politikai ideológia, metafizika és vallás, reáltudományok mentén. A témakörök mára is megmaradtak, de már nem szigorú rovatonként.
“Már röviddel a rendszerváltozás után, az 1990-es évek első felétől a jobboldaliság hangsúlyozásában gondolkodtunk – olyan folyóiratokon belül, mint a Hunnia, a Pannon Front, a Sacrum Imperium vagy az Északi Korona –, tehát jóval korábban a ma sikeressé és divatossá vált jobboldal, jobboldaliság előtt. Az emberek történelmi emlékezete rövid távon is rossz. Kevesen emlékeznek arra, hogy az 1990-es évek közepén a jobboldaliság nyomatékosítása egyáltalán nem volt olyan bevett, mint ma. Hazánkban csupán nagyjából 2014-től lett elfogadott, használt fogalom a médiákban. Csurkának sem tetszett, hogy felvállaltuk a jobboldaliság eszméjét” – fejtette ki a főszerkesztő. Kiemelte, hogy a jobboldaliság nem csak politikai, választásgyőzelmi vagy kormányzati kérdés; alapvetően nem ilyen. Szerinte:
„Isten nem elérhető baloldaliként, baloldali attitűdökkel.
A jobboldaliság túlmutat a nemzethangsúlyozáson, a gazdaságközpontúságon, a társadalommérnökösködésen, a hamis eliten.”
Horváth elmondta: nincs tökéletes cím vagy önmeghatározás, de
nem létezik jó politika spiritualitás nélkül.
A folyóirat 23 kiadását támogatta a Jobbik pártalapítványa – szigorú pályázati elszámolásokkal, de 2018 után a folyóirat gondozásában résztvevők számára egyre vállalhatatlanabb lett a párt, így az Emberi Erőforrások Minisztériumához és a Petőfi Kulturális Ügyökséghez fordultak, akik négy számot támogattak. A lap jelenleg önerőből működik, de szükség lenne támogatókra a folytatáshoz. Horváth hangsúlyozta:
a Magyar Hüperión soha nem volt és nem is lesz pártlap.
Semmilyen politikai párt szócsöve. Teljesen másfélék a céljai. Elfogadható esetekben azonban konstruktívan együtt tud működni. A Jobbikon belül született meg létrehozásának gondolata, viszont megjelenésétől kezdve kezembe vettem. Kulturális, folyóiratkiadási támogatásokat kapott. A szakmai elvárásokon, feltételeken kívül egyetlen politikus sem szólt vagy szólhatott bele a tartalmába.
A Jobbikon belül mindig vitákat generált, és sokan féltékenyen-irigykedve néztek a folyóiratra.
Örülhetnek, hogy nem mondok neveket. Egy kezemen meg tudom számolni, hány ismert jobbikos, exjobbikos politikus szerette és támogatta a Magyar Hüperiónt. Az elnökségi ülések rendszeres acsarkodási pontja volt. Tehát semennyire, egy pillanatig sem volt a Jobbik „világnézeti kifejeződése”.
Vona Gábor közéleti és politikai szereplésével sokszor nem értett egyet, de a volt pártelnökkel baráti viszonyt ápolt Horváth, és a kettőt nem hajlandó összemosni.
“Nem tekinthetek el egy személy megismert értékeitől és erényeitől – legfeljebb, ha valamilyen irgalmatlan nagy politikai vagy egyéb hibát követ el. Velem kapcsolatban ilyesmi nem történt. Nélküle biztosan nem létezne a Magyar Hüperión.”
Hozzátette: mindenki figyelmébe ajánlom annak a ténynek a megfontolását, hogy a Jobbik balratolódását előre látva mondott le az elnöki pozíciójáról. Nem volt hajlandó belemenni e megtörtént ocsmányságba, inkább lemondott. Politikai hibái ellenére egészen méltánytalanul próbálta kivégezni a média, a kormányzat és a saját egykori pártja. Ennek történetét nem is ő, hanem a felesége írta meg, plasztikus női módon. Ha a Fidesz időben elismerte volna a nemzet iránti alapvető elkötelezettségét és stiláris ellenszenveken túl a képességeit, számos későbbi kellemetlenségtől megkímélte volna magát.
A teljes interjú itt olvasható.
Fotók: Mandiner / Ficsor Márton
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
