daextlwcn_print_scripts(false);

A HVIM hagyományos rendezvénye újításokkal is jelentkezik.

Az immár 23. alkalommal megrendezésre kerülő felvonuláson szokásához híven felszólal a HVIM-alapító Toroczkai László, aki most a Mi Hazánk Mozgalom elnöki pozícióját tölti be.

De nem ő az egyetlen a Mi Hazánk képviseletében, a szintén vármegyés múltú Kispalkó Szilveszter, a párt EP-képviselőjelöltje is szót kap a rendezvényen.

Ha már vármegyés veteránok, Beke István, a szervezet korábbi kézdivásárhelyi vezetője is lehetőséget kap gondolatai kifejtésére.

Természetesen a fiatalok sem maradnak szó nélkül, Kónyi-Kiss Botond, a HVIM alelnöke, illetve Kónya Dorka, szervezeti szóvivő is megmutathatja szónoki képességeit.

A felvonulás után az érdeklődők meghallgathatják Toroczkai László, Tyirityán Zsolt és Barcsa-Turner Gábor kerekasztal-beszélgetését is.

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
Főszerkesztő: Horváth Tamás

© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);