daextlwcn_print_scripts(false);

Nem támogatta a Mi Hazánk a pécsi közgyűlésben se a polgármester, se a Fidesz SZMSZ-módosítását – tudtuk meg a párt önkormányzati képviselőjétől, Varga Tamástól. 

A politikus lapunknak elmondta, az előterjesztésekben tisztán érződött az az urambátyám rendszer, amivel a Mi Hazánk szakítani akar. Ezért aztán nem is tudta támogatni egyiket sem. A Fidesz végül inkább visszavonta a módosítási javaslatát. Varga úgy látja, a két nagy tömb, a balliberális-globalista oldal és a Fidesz is ki akarja sajátítani a város irányítását, holott Pécs érdeke egy konszenzusos megoldás lenne.

A bizottsági struktúrában hasonló kifogásokkal élt a Mi Hazánk önkormányzati képviselője, aki úgy látja, ahelyett, hogy a választói akarat tükröződne vissza a bizottságok összetételében, sokkal inkább az látszik, hogy mindkét oldal próbál olyan szintű többséget szerezni a helyekért folytatott harcokban, melyre nem kaptak választói felhatalmazást. Éppen ezért Varga ezt sem tudta támogatni.

Ugyanakkor nyitott vagyok a tárgyalásokra, mivel a konstruktív együttműködés híve vagyok. Viszont, a város kirablásához nem fogok asszisztálni, és semmilyen, a város számára káros intézkedést nem tudok támogatni

– tette hozzá, remélve, hogy a jövőben az egyéni hatalmi érdekek és pártharcok helyett a város érdekeit fogja szem előtt tartani a testület.

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);