– Miközben gőzerővel hozzák be Magyarországra a vendégmunkásokat, számuk most már elérte a 100 ezer főt, a Fülöp-szigeteken kifejezetten toborozzák Magyarországra a vendégmunkásokat, a kormány megteremti törvényileg is a könnyített eljárást, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság gyorsabban fog dolgozni, hogy minél gyorsabban és minél több vendégmunkás érkezzen hazánkba, eközben azt látjuk, hogy a magyar dolgozók fizikai épsége, élete sem számít már sokat – fogalmazott Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke.
– Ugyanis jó fideszes szokás szerint salátatörvénybe bújtatva készülnek elfogadni egy olyan módosítást, hogy munkavédelmi felvilágosítás terén a munkáltatónak semmilyen felelőssége ne legyen, a munkavállalónak kelljen önként tájékozódnia. Bizonyos üzemekben ez egyenesen életveszélyes, a kormány tehát a magyar dolgozók életével játszik
– mutatott rá.
– Sajnos nem nehéz kitalálni, mi állhat a háttérben. Mivel az elmúlt időszakban számos olyan esetről hallottunk, hogy halálesetek is történtek akkumulátor gyárakban, és a kormány eltökélt célja, hogy akkumulátorgyár nagyhatalommá váljunk, nyilván úgy gondolkodnak, hogy ilyen módon is védeni szeretnék őket, a magyar munkavállaló élete nem számít. De természetesen ez nem csak akkumulátor gyárakban jelent óriási kockázatot, hanem még nagyon sok más munkaterületen – folytatta.
– A kormánynak tehát kizárólag a globális nagytőke szolgálata fontos még ilyen módon is, a Mi Hazánk szerint viszont ez elfogadhatatlan és súlyosan veszélyezteti a magyarok életét
– összegezte.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!