Számos megbízatás birtokosa, aki munkája mellett – hite szerint – Isten segítségének köszönheti, hogy ma olyan pozícióban ül, ahol sokat tehet Magyarország, a magyar nemzet – s ezen belül a palócság – felemelkedéséért. Interjúnk Dócs Dáviddal a Mi Hazánk parlamenti képviselőjével készült.
– Kezdjük szűkebb hazájával. Ön Nógrád megye egyik kis településén – Cserháthalápon – a polgármesteri tisztséget töltötte be, mielőtt országgyűlési képviselő lett. Mennyire szoros a kötődése ehhez a tájegységhez?
– A lehető legszorosabb, mindig is büszke voltam arra, hogy honnan származom. S mivel szerettem volna tisztában lenni, kik is voltak, mivel foglalkoztak – s ez által talán azt is megtudni, hogyan is gondolkodhattak – az őseim, megbíztam egy családfa kutató céget, ennek feltérképezésével. Az eredmények – az 1600-as évekig történt a dokumentálás – egybevágtak a családi legendáriummal. A felmenőim nagyrészt Palócföldön éltek, sok volt köztük a kisbirtokos köznemes, módosabb iparos – sőt volt katonatiszt és bíró is – akik mindannyian részt vettek a közéletben, így az adott kor elismert társadalmi rétegét alkották. Nem véletlen, hogy az előző – szocialista – rendszer teljesen igazságtalanul anyagilag, egzisztenciálisan, lenullázta a családunkat, érthető tehát, hogy a nagyszüleim elbeszélései, a tőlük kapott impulzusok meghatározóak voltak antikommunista világnézetem kialakulásában. Úgy érzem, hogy a múltunk rám is kötelezettségeket ró, én is szeretnék hozzájuk méltó lenni azáltal, hogy a térség – Palócföld – viszonylatában meghatározó családdá válhassunk.
Ezt az elismertséget az ember a tettei által érheti el, ezért is teszek meg minden tőlem telhetőt – ennek része például, hogy én voltam az V. Palóc Világtalálkozó főszervezője, vagy, hogy hírportált alapítottam palochirnok.hu néven – a palócság hasznára, az itt élők boldogulására, a régió felemelésére.
– Említette az ősöket. Az ön élete, pályafutása hogyan alakult?
– A legbátrabb városban – Balassagyarmaton – láttam meg a napvilágot 1987. február 25-én, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján.
Cserháthalápon jártam óvodába, Magyarnándorban – ez a szomszéd település – általános iskolába, a középiskolát emelt irodalom és történelem tagozaton, Balassagyarmaton a Szent-Györgyi Albert Gimnáziumban végeztem. A célom a jogi egyetem volt, de a 2008-as gazdasági válság előszele, illetve a családi körülményeim ezt a tervet meghiúsították. Bekerültem a munka világába – a MÁV alkalmazottjaként – illetve építettem a saját gazdaságomat, miközben több szakirányú végzettségre tettem szert, ebből a legmagasabb a vadgazdálkodási technikus.
Viszont még ma sem adtam fel az egyetemi végzettség megszerzését, ezért idén jelentkeztem a Pázmány Péter Tudományegyetemre, kommunikáció szakra, ahová a napokban nyertem felvételt.
– Mi motiválta a közéletben való részvételre?
– Egyrészt úgy érzem az ősök ezt a kötelezettséget – hiszen közülük mindenki tett valamit a palócságért, közösségért- rám is, rám testálták. Másrészt a gazdaságomban dolgozva rájöttem az első gyermekünk megszületése után arra, hogy nem elég csak magunkért megtennem mindent, hiszen ha az a közeg, amibe be vagyunk ágyazódva, élhetetlenné válik, akkor mi magunk hiába küszködünk, annak nem lesz igazán eredménye.
Tenni kell azért, hogy ha a dolgok rossz irányba mennek, akkor azok megváltozhassanak, ezt pedig csak aktív szerepvállalással tudjuk megvalósítani. Láttam, hogy harminc év káros hatásain javítanunk kell, az eddigi iránynak véget kell vetnünk, új politikai, gazdasági gondolkodásmódra van szükség. De nem csak anyagi téren vannak problémák, hanem társadalmilag is, sajnos a magyarság lélekszáma rohamosan fogy, aminek megállítása, visszafordítása összmagyar érdek kell, hogy legyen.
Legidősebb fiam, Koppány születésénél láttam, hogy az a mikrokörnyezet, amelyben vagyunk gyakorlatilag élhetetlen, aktivizáltam magam, először önkormányzati képviselő, majd polgármester lettem szeretett kis falumban.
27 évesen kezdtem a politikával komolyabban foglalkozni a Jobbikban – mindig tágabb körökben – majd jött egy nagy változás a Jobbik irányvonalában 2018-ban. Ekkor minden ottani pozíciómat feladva kiléptem a pártból, s néhányan – Toroczkai László vezetésével – egy új párt felépítésébe kezdtünk.
Ennek már 5 éve – épp a napokban ünnepeltük Ásotthalmon a születésnapot – ez alatt az idő alatt a Mi Hazánk parlamenti párttá vált, s bízom benne, hogy csak az utunk és sikereink kezdetén járunk.
– Ön milyen pozíciót tölt be az immár parlamenti pártban?
– Először néhány szót a bejutásunkról, annak körülményeiről. A választásokat kísérő ellenszélben – amiben egyrészt elhallgattak minket, ha pedig beszéltek rólunk, akkor állandóan szélsőségeztek – az ellenfeleinknek – mind a Fidesznek, mind a baloldalnak – az volt a legfontosabb üzenete, hogy kár ránk szavazni, hiszen esélyünk sincs bejutni, így a ránk adott szavazatok elveszettnek számítanak. Nagy siker, hogy ennek ellenére közel 6%-al átléptük a küszöböt, de voltak mindkét politikai oldalon olyan szavazók, akik ha hittek volna a bejutásunkban, akkor ránk szavaznak. Ha ez megvalósul, legalább dupla ennyi százalékot is elérhettünk volna.
A hatfős parlamenti frakció tagja vagyok, ami egyrészt dicsőség, másrészt rengeteg munka. De azt is elmondhatom, hogy én vagyok a legelégedettebb országgyűlési képviselő a patkóban, nagy megtiszteltetés, hogy a parlament jegyzője lehetek, s mivel az én szakterületem a mezőgazdaság, a vidék élete, így a mezőgazdasági bizottságnak vagyok a tagja, ahol az erdészeti és vízgazdálkodási albizottságokat erősítem. Tagja vagyok a nemzeti összetartozási bizottságnak is, itt az autonómia albizottság alelnöki posztját töltöm be. Nemzetközi kapcsolattartás tekintetében a bolgár-magyar baráti csoportnak is tagja, illetve a magyar-lengyel csoportnak az alelnöke vagyok.
Van még egy tisztségem, ami különösen közel áll hozzám, nem csak azért, mert ellenzéki képviselőként egyedüli tag vagyok a Hungarikum Bizottságban, hanem azért is, mert négy olyan javaslatból is hungarikum lett, amihez az én szavazatom is kellett.
– A parlamenti munka mellett vannak feladatai a Mi Hazánk pártjában is.
– Ahhoz, hogy erős és szervezett párt lehessünk, az rengeteg befektetett munkát – akár regionális, megyei vagy országos szinten – igényel.
A pártnak alapító alelnöke vagyok, minden egyes szinten igyekszem a mozgalmunkat építeni, szervezni, s hogy ez mennyire sikeres – persze ebben nem csak az enyém, hanem mindenki munkája benne van – azt megmutatják a számadatok. Regionálisan – Heves és Nógrád vármegyének vagyok a regionális igazgatója – is ott vagyunk a csúcson az alapszervezetek számával, a szervezettségünkkel. Természetesen igyekszem jó kapcsolatot ápolni az ország minden mihazánkos részlegével, a különböző szintű vezetőkkel, sok helyre hívnak standolni, előadásokat, találkozókat, fórumokat tartani.
– Ez volt a politikusi énje, de mivel tölti napjait, mint magánember?
– Ami kevés szabadidőm van, azt az alvásidőmből csípem le. Kikapcsolódásként ritkán vadászom, olyan valódi vadászként, aki az ésszerűséget figyelembe véve betartja az etikai és természeti szabályokat.
Ha kiülök az éjszakai magaslesre, vagy részt veszek egy hajnali cserkelésen az nekem tökéletes kikapcsolódást jelent, függetlenül attól, hogy például sikerült-e valamit lőnöm. Az élményt fokozza, hogy már sokszor fiaim, kislányom is velem jönnek, s a társaságukban élvezem a természet adta szépségeket.
S ha már a gyerekeimet említettem – akik négyen vannak – akkor mindenképpen köszönettel tartozom a feleségemnek, aki nem csak biztos hátteret ad a számomra, hanem – mivel nekem le kellett mondanom a polgármesterségről összeférhetetlenség miatt – elvállalta az időközi választáson a jelöltséget, s jelenleg ő látja el a cserháthalápi polgármesteri feladatokat.
– Itt az ideje, hogy bemutassa szeretett szűkebb hazáját.
– Cserháthaláp egy gyönyörű, festői környezetben lévő kis falu – a Cserhát kapuja – s amikor 2015-ben polgármesterként átvettem a vezetését, akkor 323 fő lakta, amikor pedig 2022-ben átadtam 384 lakosa volt. Ez csak azért érdekes, mert abban a Nógrád megyében, ahol a kilátástalan helyzet miatt a legnagyobb az elvándorlás ez alatt a pár év alatt – erre nagyon büszke vagyok – nekem sikerült húsz százaléknyi lakosságnövekedést elérni.
A környék nem igazán alkalmas földművelésre, szántóföldi kultúratermesztésre, mi évszázadok óta klasszikus állattartó régió vagyunk a tölgyesekbe kondákat makkoltattak, a legelőinken juhok és marhák legelésztek. Sajnos ez az állattartó életforma nálunk is kiveszőben van, bár én remélem, hogy egyszer eljön még a reneszánsza. Ennek a területnek az érintetlensége azonban nem csak hátrány, hiszen itt olyan lehetőségeket, kuriózumokat mutathat meg az idegenforgalom az idelátogatóknak – s ezt jobban ki kellene használnunk – amit máshol már nem találunk meg. Célom, hogy szűkebb pátriám, Nógrád megye maga a „béke szigete” legyen, s az itt élők mellett a hozzánk ellátogató kikapcsolódni vágyók és a természet szerelmesei is megtalálják azt, ami boldoggá teszi őket.
– Említette a szemléletváltást. Ennek mik a sarokpontjai?
– Nagyon fontos, hogy az identitásunk, világlátásunk rendben legyen, egy egészséges értékrenddel bírjunk, s a szerint éljünk. Én is ezt próbálom követni a mindennapjaimban, ragaszkodom ehhez a kialakult értékrendhez, s csak akkor változtatok rajta, ha valamit benne hibaként érzékelek, mert annak a megjelenése, megléte frusztrál.
Személy szerint szeretem a kendőzetlen, őszinte beszédet, ilyen voltam polgármesterként, ez vezet képviselőként, a magánéletben pedig négy gyermek, boldog és büszke édesapjaként is ugyanezt szeretném átadni. Talán magánemberként a maradandóság utáni vágyam vezetett az erdőgazdálkodás irányába is, ahol szintén azt szeretném, hogy az általam kinevelt erdőkben majdan sétáló ükunokáim elismerően gondoljanak vissza rám.
Értékrendem alapvetései az Isten, haza, család hármasa. Templomba járó, istenfélő emberek vagyunk – bár a tételes vallások képviselőinek megnyilatkozásaival, tetteivel sokszor nem mindenben értek egyet – meggyőződésem, hogy ha Istennek tetsző életet élünk, akkor ő vezetni fog az utunkon. Ezt a magam életében is megtapasztaltam, hiszen az ő segítsége nélkül biztos nem lennék ott, ahol most vagyok.
A haza iránti elkötelezettségem, és szeretetem szintén megkérdőjelezhetetlen, klasszikus jobboldali értékrendet képviselek, akár csak az őseim, felmenőim, ezt a génjeimben kaptam tőlük, és adom tovább az utódaimnak.
A család a nemzet legkisebb egysége, alapvető érdek, hogy az alapjaink rendben legyenek, tudjunk mire építkezni.
– Hogyan látja, milyen jövő állhat előttünk?
– A világ dolgai mostanában nem alakulnak kedvezően – gondoljunk a Covid járványra, az ukrán-orosz háborúra, vagy éppen az Unió büntetőintézkedéseire, a támogatás visszatartására hazánkkal szemben – sok dolog beárnyékolja a magyarság életét. Azt is látom, ezek a dolgok felgyorsították az időt, elkezdődött a szomszédunkban a III. világháború, mindkét oldalon felsorakoznak a szövetségesek. Ezek szerint lehetnék pesszimista, hiszen rossz időket, a gyenge vezető emberek korát éljük. De törvényszerű, hogy ennek hamarosan változnia kell, s az emberiség újra emelkedő pályára kell, hogy álljon, ez pedig méltán optimistává tehet minket.
Szűkebb, hazai vonatkozásban úgy gondolom mindenképpen – hiszen ha nem így lesz, az, mint nemzetnek a végünket jelenti – a Mi Hazánké a jövő, de ehhez még rengeteget kell dolgoznunk. Viszont azért vagyunk, hogy ezt a munkát elvégezzük, ez a kötelességünk, s ezt a munkát más nem is végzi, végezheti el helyettünk, már csak azért sem, mert ez a mi hazánk!
Tölgyesi Tibor
(fotó: Dolla Jakab)
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
