11.5 C
Budapest
2021. szeptember 20., hétfő
Magyar Jelen
Kiemelt Külföld

“A nők hibája, hogy bevándorlók vezetik a nemi erőszakolók listáját” – állítja a Svéd Bűnmegelőzési Tanács

A svéd Bűnmegelőzési Tanács szerint a svéd nők okolhatók amiatt, hogy az afrikai és közel-keleti bevándorlók erősen felül vannak reprezentálva a nemi erőszakot elkövetők között. A Tanács szerint erre az egyetlen magyarázat, hogy a svéd nők jóval gyakrabban jelentik fel a bevándorlókat, mint a svéd férfiakat – számol be róla egy svéd lap.

Hajlamosabbak vagyunk olyan eseteket jelenteni, mikor az elkövető a mi társadalmi státuszunknál alacsonyabb szintet képvisel, vagy számunkra idegen, mivel más országból jött

– állatja komoly képpel Stina Holmberg, a testület egyik elismert tagja. Óvatosan hozzátette, azért persze “elképzelhető”, hogy a migránsok nagyobb arányban erőszakolnak meg nőket,

amit azzal indokolt, hogy “más a kultúrájuk”.

Teória: csupán butábbak

Egy 2010-ben, 50 ezer férfi bevonásával készült svéd tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy az alacsonyabb IQ-val rendelkező férfiak jóval nagyobb arányban követnek el bűncselekményeket, és gyakrabban kerülnek börtönbe, mint az átlagos, vagy magas IQ-val rendelkező társaik.

A lap szerint ez megmagyarázná, hogy az afrikai és közel-keleti migránsok miért erősen felülreprezentáltak a nemi erőszakok terén. A szebb napokat látott Svédországban ilyen statisztikákat nem vezethetnek, ezért a szerző a finn adatokat vizsgálhatta csupán. Ezek alapján a következőt tapasztalta: az “iraki” kategóriába sorolt személyek 52,6-szor hajlamosabbak nemi erőszakra, mint egy átlagos finn. Az irakiak mögött nem sokkal lemaradva szerepelnek a szomáliaiak úgy, hogy egyébként ők teszik ki Finnország legnagyobb bevándorlócsoportját.

Miközben a finnek átlag IQ-ja 102, addig a nemzetközileg elfogadott IQ-tesztek, valamint a Wealth of Nations szerint a szomáliaiak átlag IQ-ja alig 68, ami a lap szerint egyértelművé teszi, hogy hiába minden integrációs kísérlet, ezek a csoportok mindig is hajlamosabbak lesznek a bűnelkövetésre.

A Borås 2012-es interjújában a Svéd Börtön és Pártfogó Szolgálat akkori kutatási vezetője, Martin Grann elismerte, vannak arra mutató jelek, hogy a bűnözők agya másképp működik, és a bűnözésre való hajlamnak lehetnek biológiai és pszichológiai okai, ám a svéd politikai doktrína szerint ezekről még csak beszélni sem szabad, hiszen meggyőződésük, hogy a bűnelkövetések okai döntő többségben a “szociális és társadalmi tényezők”.

Foto: Liselotte van der Meijs

További híreink

Keresztények ellen uszítanak a szudáni mecsetekben

Kiss Albert

A Mi Hazánk Ifjai nem tenné kötelezővé a polgári esküvőt

Kemény János

A norvég jegybank nullára csökkentette az alapkamatot

Dunai Tibor

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben

Magyar Jelen