Vékony Csongor írása a Magyar Jelenen.
Az első világháború után, amikor hazánkat szétszabdalták és idegen kézre jutott a Magyar Királyság kétharmada, akkor a megszállt területeken a magyar szobrokat ledöntötték, helyükön román, szlovák stb. szobrokat állítottak. Eközben csonka Magyarországon trianoni emlékművek épültek, sok esetben a turulmadár motívumát is alkalmazva. Amikor a bécsi döntések következtében visszatértek a területek, újabb magyar szobrok kerültek felállításra. 1945 után újból szobordöntésekre és idegen szobrok felállítására került sor. Ugyanez történt a kommunisták bejövetelekor, 1956-ban és a forradalom leverése után, a rendszerváltás után, és ugyanez zajlik napjainkban is.
A szobordöntések, szoborállítások, renoválások fontos emlékezetpolitikai tényezők, a kulturális háború eszközei, melyek által az adott nemzet öntudatát pusztítja és/vagy építi többnyire a fennálló hatalom.
De látunk ellenpéldákat is, amikor egy hangos kisebbség érvényesíti akaratát. Említhetném a négerek által ledöntött „fehér szobrokat” Amerikában a BLM miatt kialakult országos lázongások alkalmával, vagy Magyarország esetében a szivárványszínű BLM-szobrot, melyet paravánnal kellett körbevennünk. Miután paravánunkat az illetékes hatóságok eltávolították, jött Incze Béla, a Légió Hungária vezetőségi tagja, és ledöntötte a szivárványszínű térdelő amerikai Szabadság-szobrot.
Azt se felejtsük el, hogy Romániában az úzvölgyi katonatemetőt rongálták meg, és új román sírokat helyeztek el benne. Lantos Jánossal többször felszólaltunk annak idején ez ellen is. Azt se felejtsük el, hogy Ukrajnát Magyarország humanitárius segítségnyújtással támogatja, miközben Munkácson turulszobrot döntöttek, valamint arról is érdemes beszélni, hogy Budapesten a XII. kerület új polgármesterének célja eközben ma is az, hogy egy turulszobrot eltávolíttasson…
Mindezek után örülnünk kell annak, hogy a magyar nemzet öntudatát végre nem rombolni látjuk, hanem építeni. A keresztény értékrend építése, erősödése, amihez a tervezett, megújult Szabadság-szobor hozzájárulhat.
Aki ellene szól, az Isten ellen szól, az a magyarság ellen szól. Teszi ezt szánt szándékkal istentelen hazaárulóként vagy a posztmodern világ által megtévesztett birkaként, aki nem látja, hogy identitását hogyan pusztították és pusztítják az életellenes erők.
A XI. kerület polgármestere, László Imre körülbelül 7000 helyi lakos véleményére alapozva, akik 85 százalékban utasítják el a szobor módosítását, tiltakozik a kormány ezen terve ellen. Arra hivatkozik, hogy a Szabadság-szoborról ki kell kérni az emberek véleményét.
A Szabadság-szobor nem csak a kerületi lakosoké, hanem egész Budapesté, sőt az egész országé, az egész magyarságé.
Ha szavazni kellene róla, akkor a teljes magyarság körében kellene szavazást indítani. Viszont elvileg azért vannak négyévente választások, hogy a megválasztott vezető politikusok és a kormány ne kérje ki minden döntésnél az emberek véleményét. Ha már országos népszavazásról beszélnénk, akkor lehetne véleménynyilvánító voksolást kezdeményezni olyan fontos témáról, mint az EU-tagságunk.
De! Ha a posztmodern, életellenes világnézetek miatt a társadalom többsége meg lett vezetve, úgy nem kell mindenről szavazni.
Többségi szavazás nem feltétlenül eredményez jó döntést.
Ami keresztény- és nemzetellenes döntés, az káros hazánk számára, akkor is, ha a többség által támogatott. Ezért ilyen esetekben nem szükséges szavazni véleményem szerint.
Azon pedig meg sem lepődöm, hogy Karácsony Gergely főpolgármester nem támogatja a keresztet a Szabadág-szobron. Egyrészt ésszerűtlen döntések sorozatát láthattuk tőle az elmúlt öt évben is, és azt tapasztalhattuk, hogy szinte mindegy, hogy a kormány mit képvisel, Karácsony mindig ellen szól. Ez nem felelősségteljes politizálásra utaló magatartás. Másrészt viszont egyszerű a képlet: azon politikusok, akik támogatják a délről érkező migránsáradat, idegen megszállók befogadását, azok, akik támogatják a Budapest Pride-ot, tehát azok,
akik kulturális tekintetben baloldalinak mondhatók, azok általában ellenzik a keresztet, ahogy Istennel is szembefordultak.
Akik közülük úgy érzi, hogy Istennel nem fordult szembe, azok egyfajta liberális kereszténységben hisznek, ami nem kereszténység. Azok viszont, akik a kulturális jobboldalhoz sorolhatók, azok többsége támogatja a keresztet.
A vélemények lehetnek különbözőek. Ilyen a demokrácia, de vannak bizonyos pontok, amik tekintetében nem lehet véleménykülönbségnek helye, és ilyen a keresztény nemzeti kultúránk megóvása és tovább örökítése. Ez ezeréves múltunk hagyatéka, melyet tovább kell vinnünk.
A szerző a Mi Hazánk Emlékezetpolitikai Kabinetjének elnöke
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
