„A székelyek azt mondják, mi vagyunk a legjobb magyarok, és ugyanezt vallják a jászok is.”

A magyarországi jászokról biztosan hallottunk már a történelemórákon, talán még arról is van tudomásunk, hogy a mai napig komoly jász hagyományőrző csoportok működnek, de azért ezeknél illik és érdemesebb is komolyabb tudást begyűjtenünk. Dr. Dobos Lászlóval, a Jászok Egyesületének elnökével beszélgettünk arról, kik is a jászok, hogyan tekintenek magukra a 21. században. 

– Ha azt halljuk, hogy jászok, akkor a legtöbb embernek annyi ugrik be, egy keleti népcsoport, mely a kunokkal együtt települt be Magyarországra a 13. században. De kik valójában a jászok?

A jászok Magyarország szívében élő népcsoport, amely a középkor végére megmagyarosodott, elveszítette eredeti identitását és nyelvét, kultúrájának keleti jellegét, és kereszténnyé vált, döntően a ferences szerzetesek munkássága révén. Mindazonáltal virágzó kultúrát hozott létre a Tarna és a Zagyva mentén, tehát a Duna-Tisza között. Egy olyan népcsoport, melynek története a magyar történelem eltéphetetlen része, de mégis különleges múlttal bíró közösség, és ebben egyezik a kunokkal.

– Rokonnép a jász és a kun?

Nagyon sokan jászkunokról beszélnek, és úgy gondolják, hogy ez valamiféle elegyedett népesség, holott erről szó sincs. A jászok jászok, a kunok kunok, a jászok katolikusok, a kunok pedig reformátusok. A jászok és a kiskunok a Duna-Tisza közén, a nagykunok a Tiszántúlon élnek. Közös történelmi múlt kapcsol össze minket, mindkét népcsoport a királyát szolgálta. Úgy lehet mondani, vérével adózott, mert katonanép volt. Egyezően a székelyekkel, tehát ilyen értelemben velük is közös a történelmi múltunk. A Jászkunság korszaka 1876-ig tartott, amikor a megyerendszer átszervezésével a Jászkun Hármaskerület, tehát a Jászság, a Nagykunság és a Kiskunság betagozódott a magyar megyerendszerbe. A jászok elszakíthatatlan részét jelentik a magyar nemzetnek.

– Mint mondja, a jászok beolvadtak a magyarságba, ennek ellenére beszélhetünk-e, vagy valaha beszélhettünk-e  olyan külső jegyekről, melyek őket külsőleg elkülönítette, felismerhetővé tette?

Én azt hiszem, hogy manapság is beszélhetünk erről. Henkey Gyula antropológusnak voltak ilyen vizsgálatai Kecskemét környékén és a jászdózsai jászok között. Az alföldi népességet ő különös alapossággal kutatva kimutatja, hogy a kunok inkább tömzsiek és fekete hajúak, és 160-170 centiméter közöttiek, a jászok termetesebbek, inkább világosabb hajúak, és 165 vagy 180 centiméter magasak is lehetnek. Már arcra és termetre is különböznek egymástól. De persze az alapkérdés, hogy mennyire őrizte meg a Jászság ezt a tulajdonságot. Amikor a jó sorsom révén eljutottam Észak-Oszétiába, a fővárosban, Vlagyikavkázban a főutcán sétálva, olyan volt a benyomásom, mintha a jászberényi városközpontban barangoltam volna. Az oszétok és a jászok közötti rokonság valós. Az egyetlen jász nyelvemlék is alátámasztja ezt, de a külső megjelenés is hasonló. A Kaukázusban, Észak-Oszétiában – mely az Oroszországi Föderáció része, autonóm köztársaság – bárki megtapasztalhatja ezt.

(honvedelem.hu)

– Azért itt tegyünk egy közbevetést az olvasók kedvéért, kik az oszétok? Antropológiai értelemben a kaukázusi típusú emberek (taurid alrassz) közé tartoznak, de mit érdemes tudni még róluk?

Közös vércsoportnak vagyunk a sarjai, elágazásai. Ez pedig a sztyeppén élő hatalmas, iráni nyelvű népcsoport, ennek egyik leágazása az oszét (alán), melynek van egy nyelvjárása, a digor, amelyből a magyar nyelv számos szava is származik. Ilyen például a száz, az asszony és a kard szavunk, melyek a magyar nyelvben is meggyökeresedtek. Az egyetlen jász nyelvemlék, ami 1422-ben készült, az ennek az oszét nyelvjárásnak a segítségével került megfejtésre 1957-ben. Ez ma már egy közismert tény a keletkutatás területén, de Oszétiában is számon tartják a jászokat, mint legnyugatabbra szakadt testvérnépet.

– Hallottunk az elmúlt években genetikai kutatásokról is, mely jászsági családokat vetett össze oszétekkel, állapítottak is meg hasonlóságokat, várható folytatás?

A közelmúltban alakult meg a Magyarságkutató Intézet, ők kevéssel a létrejöttük után megkerestek minket is, arra kértek, hogy ezekben a kutatásokban erőnk szerint mi is vegyünk részt, illetve adjunk támogatást kapcsolatrendszerünk segítségével. Amit tudtunk, megtettünk. Bízom abban, hogy a Magyarságkutató Intézet megjelenése a magyar történettudomány kutatási területén, ezen a téren is újabb eredményeket hozhat. Ha a gének mentén sikerülne ezeket a párhuzamokat tudományosan megalapozni, kimutatni, kimondani, és ennek az elemeit a történelemtudományba, régészetbe beemelni, akkor azokat a fehér foltokat, melyek a jászok történelmében megvannak – az őshazától a Kaukázusig, a Kaukázustól a Kárpát-medencéig – ezekkel ki lehetne tölteni. A gének egyszer majd megszólalnak, lehet, hogy nem az én életemben, de ez előbb-utóbb megtörténik.

– Mindenesetre a jászok egyesülettel is rendelkeznek, ez a Jászok Egyesülete. Ennek az ön az elnöke, mivel foglalkozik az egyesület?

Az elszármazott jászoknak két testvérszervezete van. Az egyik „A Jászságért” Alapítvány, ezt 1990 decemberében jegyezte be a Fővárosi Bíróság, én vagyok az alapítója. A kuratórium első elnöke egy jeles jászberényi festőművész, Hamza Dezső Ákos volt, aki Dél-Amerikából települt haza. Pénzt is adott az induláshoz, támogatott, segített bennünket. Az ő halála után Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, nekünk földink, jászárokszállási atyánkfia, 25 évig volt az alapítvány elnöke. 2019 óta Kiss Csaba, Jászárokszállás plébánosa az elnök. Az alapítvány a jászsági kulturális örökség megóvását, gyarapítását tűzte maga elé, és azért jött létre, hogy az egyesületet, amely magánszemélyek közössége,  ne terheljék adminisztratív és pénzügyi feladatok. „A Jászságért” Alapítvány folytatja a könyvkiadást, itt voltak az ösztöndíjak, kuratóriuma adományozza a Jászságért Díjat, amellyel egymillió forint jár. Eddig huszonnyolcszor adtuk át a jászok Nobel Díját. Az idei döntés is megszületett, de járvány miatt a Jász Világtalálkozó az idén elmaradt, így a díj nem került átadásra. Jövőre így nem egyet, hanem kettőt nyújtunk át.

– És akkor most térünk rá magára az egyesületre.

Igen. A Jászok Egyesülete 1991. március 19-én alakult Budapesten, harmincnégy ember hozta létre. Voltak korábban is ilyen jellegű csoportok, melyek egy-egy jász településről elszármazottak köré szerveződtek, de mi azzal a céllal alakultunk, hogy mindenki előtt ajtót nyitunk. Nem kizárólag értelmiségi tömörülés vagyunk, itt a háziasszonytól a kétkezi emberig, az akadémikusig mindenki jelen van. Egy dolog kapcsol bennünket össze, ez pedig a szülőföldünk szeretete. És ahogy mondjuk, és a kiadványainkon is olvasható, adósaik vagyunk szülőföldünknek. Arról szól az egyesület, hogy intézményes kapcsolatot tudtunk teremteni az otthon élőkkel. Az elmúlt időszakban kibővült a tagságunk, hiszen kezdetben ez csak a Jászságból elszármazottak közössége volt, most inkább híd szerepet töltünk be, ahol az otthon élők is szép számmal vannak. 600 tagból szinte a fele otthoni, a fele pedig elszármazott. Az elszármazottak között két csoport van, az egyikhez tartozik, aki egyénileg vette a vándorbotot és eljött, (vagy esetleg a családja), a másikhoz pedig, aki tudatos kitelepülés révén került el a Jászságból.

(bedekovich.hu)

– Milyen kitelepítések voltak?

Például a Kiskunság túlnyomó része is jászsági eredetű, a legnagyobb jász írót úgy hívják, hogy Móra Ferenc, aki kiskunfélegyházi, de gyökereiben jászsági volt. Az évszázadok óta tartó telepítés nem állt meg a Duna-Tisza közén, a 1930-as években dunántúli területekre is kerültek jászárokszállási emberek. A Jászság századokon keresztül népesség kibocsátó volt. Mindig nagy volt a gyermekáldás, de a kevés föld miatt keresték a megművelhető területeket.

– De kanyarodjunk vissza az egyesülethez, gondolom, bőven van még mesélni valója.

Természetesen. Elkezdtük ezt a munkát néhány tucatnyian, s egy év alatt háromszázan lettünk. Aztán eljutott a tagságunk hatszáz főig, és ezt tartjuk is. Az alapítók közül vannak, kik még köztünk vannak, de sokan már nem. Eredményeink mutatják, hogy a mögöttünk hagyott harminc esztendő, ami 2021-ben lesz, nem múlt el nyomtalanul. Minket is, mint civil szervezetet utolér, hogy öregszünk. A fiatalítási szándék, amit többször megfogalmaztunk, járt bizonyos eredményekkel. Áttörést jelentett a világhálós megjelenésünk, először a honlapunk, majd a Facebook, az Instagram és a Youtube közösségi oldalunk. Ezáltal megfrissült, kibővült azoknak a köre, akik tudnak rólunk, akár úgy, hogy beléptek hozzánk vagy szimpatizálnak az ügyeinkkel. Ez egy fontos változás volt. Azok, akik óvtak minket, hogy a világháló benyeli, homogenizálja az üzeneteinket, óriásit tévedtek. Mert azért az embereknek megdobban a szíve, amikor felteszünk egy jászsági képet, egy posztot, mondjuk egy 30-40 képből álló gyönyörű fotógalériát, Bugyi László Guriga barátom ennek a nagy mestere, ő gondozza az oldalt, hiszen fotográfus. Jó látni, hogy egy-egy képsorozatunkat például Sao Paulóból lájkolja valaki, tehát olyan helyekről, ahová hagyományos eszközeinkkel soha nem jutottunk volna el.

– Akkor tehát mondhatjuk, hogy napjainkban egy felfelé ívelő pályán van az egyesület és a jász hagyományőrzés? Az egyesületen kívül hányan lehetnek még, kik magukat jásznak nevezik?

Ha megnézzük a Jászságot, mint egy jól megragadható közigazgatási egységet, ezen a területen 90 ezer ember él. Hogy közülük hányban buzog a jász öntudat, nem tudom. Nyilván aki otthon van, és nap mint nap látja a jászberényi Nagytemplom tornyán a Szent Koronát,  az másként viszonyul a Jászsághoz, mint aki évente egyszer jut haza a temetőbe. Az elszármazott minden jászsági hírre és rezdülésre felkapja a fejét, mint a jó paripa. Akik elkerültek, állandóan olthatatlan vágyat éreznek, hogy értesüljenek a jászsági eseményekről. Ha két jász találkozik, az első kérdés, “mikor voltál otthon”? Többek között ezért van a hírlevelünk, ezért tartunk összejöveteleket, hogy a jászsági valóságról tudósítsunk. Hívunk történészeket, egyházi személyeket, művészeket, gazdasági szakembereket előadásokat tartani. A fővárosban, a Pest megyei megyeházán vannak havonta, rendszeres összejöveteleink. A járványhelyzet miatt ezek a programok március óta szünetelnek.

– Ha már történelem, kérdezem egy olyan eseményről, amely gyakorlatilag elválaszthatatlan a jász és kun identitástól, ez pedig a Redemptio 1745-ben. De mit történt akkor?

Itt is vissza kell tekintenünk a történelembe. Mint említettem, a jászok mindig a maguk urai voltak. Századokon keresztül széleskörű autonómiájuk, önigazgatásuk volt. A jászok, amikor hírül vették, hogy meghalt a király, összecsomagolták a korábbi okleveleiket, és mentek fel a kancelláriára, hogy az új király újraírja, megerősítse azokat. Az volt a cél, hogy a privilégiumok mindig naprakészek legyenek. Majd jöttek a török idők, ami gyökeres változást hozott. A kunok a Nagykunságban is igen megritkultak, a Kiskunságban még inkább, a jászok zömmel túléltek, megmaradtak, bár sokan Heves vármegyébe menekültek. Ha kellett, szolgáltak háromfelé. A végvári katonáknak, a töröknek, és az egri vármegyének. A török kiverése után I. Lipót király pénzszűkében volt, 1699-ben elkezdte leltároztatni, összeíratni a jászsági településeket. A Jászkunságot új szerzeménynek tekintették, mondván: a régi szabadságjogok elévültek. Ekkor a jászok már rosszat sejtettek. Amint a Pencz-féle összeírás elkészült, a király 1702-ben eladta a jászkunok földjét a Német Lovagrendnek. A fondorlatos jászok és kunok jócskán megkeserítették a Német Lovagrend dolgát. Volt, ahol a beiktatás ellen tiltakoztak, volt, ahol lerombolták az adószedés helyéül kijelölt épületet. 1731-ben aztán átvette a területet jogfolytonos módon a Pesti Invalidus-ház.

– Ők kik voltak?

A Pesti Invalidus-ház a kiszolgált katonák felkarolását, gyógyítását, ápolását tűzte ki célul. A jászok és a kunok persze 1702-től, az első pillanattól kezdve tiltakoztak, szövetségeseket kerestek ősi szabadságuk visszaszerzéséhez. Politikai lobbizást folytattak a bécsi udvarnál, megnyerték ügyüknek a nádort, majd pénzalapot igyekeztek teremteni egy későbbi visszavásárláshoz, az önmegváltáshoz. Mária Terézia királynő 1745. május 6-án adta ki a redemptiós diplomát. A jászok és a kunok tehát saját pénzükön visszavásárolták a szabadságjogaikat, ez példátlan közjogi aktus a magyar történelemben. Persze később a kölcsönöket vissza kellett fizetni. Tehát mi a jászkun Redemptio? Az a közjogi esemény, mellyel az ősi privilégiumaikat visszavásárolták, így ismét teljes autonómiával, saját közigazgatással rendelkeztek. Hogy ez mekkora jelentőségű döntés volt, mi sem bizonyítja jobban, hogy 1745 és 1780 között megduplázódott a Jászkunság lélekszáma. Kiépült az a fajta igazgatási rendszer, amiben a különböző szakágak: az oktatás, az orvoslás, a gyámügy, a földmérés létrejöttek. A Jászkun Hármaskerület részei a kerületek voltak: a Jászság, a Kiskunság, a Nagykunság. Ezek élén álltak a kapitányok, a jász kapitány, kiskun kapitány, nagykun kapitány, felettük pedig egy nádor által kinevezett főkapitány. A jászkunsági polgárok kötelezettségei és a jogai patikamérlegen voltak kimérve. Csak az gyakorolhatta a jogait, aki minden kötelességét teljesítette. Ha bármivel elmaradása volt, adóban, természetbeli hozzájárulásban, magaviseletben, abban a pillanatban megrendült a helyzete. Ez a hierarchia olajozottan és sikerrel működött, egészen 1876-ig, mikor a hármaskerület betagozódott az egységes magyar megyerendszerbe.

– 2014 óta hivatalos, a Magyar Országgyűlés által elfogadott emléknapja is van a Redemptionak, hogyan él ez az ünnep manapság?

Az ünnep gyökere három évtizedre nyúlik vissza. Volt egy boldog emlékezetű polgármestere Jászjákóhalmának, Fodor István Ferenc helytörténész, aki a közelmúltban hunyt el. Ő javasolta még 1993 ban, hogy legyen május 6-a Jászok Napja. Később az önmegváltás emlékünnepe kiterjedt a két Kunságra is. 2014-ben a terület országgyűlési képviselőinek javaslatára a Parlament egyhangúan elfogadta május 6-a Jászkun Emléknappá minősítését. A határozat kimondja: azok az áldozatok, melyeket a jászkunok a magyar nemzetért és saját szabadságukért hoztak, olyan jelentőségűek, mely megérdemli, hogy saját nemzeti emléknapja legyen.

– Említette, a jászok ugyan beolvadtak, de mégis őrzik identitásukat, mégis hogyan viszonyul ez az összmagyar érzülethez?

Minden bizonnyal úgy, ahogy a székely öntudat viszonyul a magyarhoz. A székelyek azt mondják, mi vagyunk a legjobb magyarok, és ugyanezt vallják a jászok is. A történelem egybedagasztott minket, annyira összeforrtunk, hogy ez ma már szétszálazhatatlan. Talán majd az említett genetikai vizsgálatok fognak rámutatni arra, a mai jászok mennyit hordoznak az ősi génekből. Úgy vélem, az az erős nemzeti öntudat, amely erős részelemekből épül fel. Van egy egységes, átfogó nemzeti eleme, viszont ugyanúgy, ahogyan a palócok, hajdúk, székelyek, a jászok és a kunok azt mondják, magyarok vagyunk, de…

(kiemelt fotó: mki.gov.hu)