daextlwcn_print_scripts(false);

Noha, manapság a politikailag korrekt szalonkonzervatívok mindössze addig mernek merészkedni, hogy – szavak szintjén – fellépjenek az illegális migráció ellen, az a helyzet, hogy a legális migráció éppen úgy a közbiztonság romlásához, az etnikai arányok felborulásához, s végső soron népességcseréhez vezet.

Elég csak megnézni Németországot, hogyan “törökösödött el” megannyi városa. Azok is mind legálisan mentek az országba, dolgozni. Integrálódni nem integrálódtak, viszont többségük legalább hálás volt az országnak, mely munkát és megélhetést adott nekik. Ami már nem mondható el az utódaikról, akik csupán a szociális hálón élősködnek, miközben lenézik, megvetik, mégis irigyek az őket befogadó őshonos lakosságra.

Hasonló a helyzet a Nyugat valamennyi országában a négerekkel és az arabokkal. Ám miközben őket fehérgyűlöletre tanítják, és arra, hogyan lettek “kizsákmányolva” a fehér civilizáció által, addig az ottani fehéreket elfogadásra, xenofiliára és a fehér férfi iránti megvetésre nevelik. A 80 évnyi kulturmarxista propaganda pedig nem múlik el nyom nélkül. Nem meglepő hát, hogy pénzes nyugati nők körében virágkorát éli az ún. “szexturizmus”, mely során afrikai és karibi térségekbe járnak “kalandozni”, ahonnan gyakran nem csak nemi betegségekkel, hanem egy-egy néger szeretővel térnek haza, aki házasság által brit vízumot nyer. Ennek a “konzervatívabb” változata, mikor különböző randioldalakon keresnek maguknak négereket fehér nők, akik vízumért cserébe bármire hajlandóak. Ők “csak” pénzt és repülőjegyet kérnek, cserébe vállalják a házasságot az őt finanszírozó nővel, legyen az akármennyi idős.

Az alábbi felvételen is egy ilyen eset látható, mikoris egy brit nő találkozott egy négerrel a virtuális térben, s nyomban beleszeretett, majd ki is fizette az útját az Egyesült Királyságba. Hála neki, országa egy újabb “értékes” bevándorlóval gazdagodott.

Itt pedig felvetül a kérdés, mégis mit ér az illegális bevándorlás megállítása, ha az idomított lakosság már saját akaratából is kultúrája és öröksége felszámolására törekszik? A folyamatokat csakis egy gyökeres szemléletváltással lehetne visszafordítani, ám arra a megalkuvó konzervatívok és fontolva hátrálók teljességgel alkalmatlanok, a nacionalistákat pedig annyira féli és megveti a többségi társadalom, hogy inkább nézné végig saját országa összeomlását, minthogy őket támogassa.

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);