Olvasom az egyik híroldalon, hogy Geszti Péter nagyon felháborodott. No persze nem azon, hogy a repülőgép, amin ő is Stuttgartba utazott volna, elfelejtett időben felszállni. Ez számára a bejegyzés alapján csak egy kellemetlen epizód volt vasárnap délután. Nem úgy természetesen a szurkolóknak, akik Geszti szerint már megint nem tudtak viselkedni, ráadásul rasszisták és „homofóbok” voltak, jelentsem ez utóbbi bármit is.
Mint a közismert médiaszemélyiség mesélte, egy barátja szólt neki, hogy van egy jegye a skótok elleni vasárnap esti találkozóra. Sokaknak egyébként nem volt, ugyanis egyszerűen nem jutott akkor, amikor hivatalosan vásárolni lehetett. Rendben, az Eb előtti napokban nagyjából az nem szerzett magának jegyet a magyar válogatott mérkőzéseire, aki nem akart. Persze ez sem feltétlenül segítség ilyenkor már. Manapság ugyanis sokaknak sem az anyagi helyzete, sem pedig a munkahelyi viszonyaik nem engedik meg, hogy egy „beeső” jeggyel csak úgy elindulhassanak egy ilyen utazásra.
Vagy ha igen, az jelentős áldozatokkal is járhat, amit ezek a drukkerek bevállalnak.
„A gép végéből 5-6 ember jött vissza előre, és látszott, hogy valami nem stimmel. Innentől egy rémálommal felérő valóságshow indult, mintha valaki azt akarta volna tesztelni rejtett kamerákkal, hogy miként reagálnak az emberek stresszes helyzetben” – írta a „zenész”. Nem, ez a meccsre igyekvő szurkolóknak sokkal több volt, mint stresszes helyzet. Gesztinek talán éppen nem, de másoknak egy hasonló „stresszes helyzet” talán több hetes szervezést, áldozathozatalt húzhat keresztbe. Nekik nem éppen csak „beesett” az a jegy, hanem túlóráztak érte a melóban, esetleg konzerven éltek hetekig és spóroltak, hogy ott lehessen azon a bizonyos meccsen.
A skótok elleni csörtén, amire végül ki tudja miért, de nem jutottak el.
Amit Geszti Péter a mondandója alapján érzett, az egy kellemetlen és kicsit talán bosszantó epizód volt az életében. Másnak azonban hatalmas csalódást jelentett. Csak ültek ott az ülésben órákon át, miközben elöntötte őket a tehetetlen düh. Ugyanis rajtuk aztán az ég világon semmi, de semmi nem múlott, ők megtettek mindent, amit tudtak azért, hogy ott legyenek azon a futballmeccsen.
Az életre szóló gólöröm helyett pedig amit átélhettek, az a tehetetlen düh volt csak.
Mint amikor állsz a szakadó esőben a fedetlen megállóban a távolban kémlelve az utca végét, hogy feltűnik-e az a két nagyobb fény alul és a két kisebb felül, aminek a menetrend szerint öt perce fel kellett volna tűnnie egy busszal mögötte. Régi megfigyeléseim közé tartozik, amikor a BKK Futár kijelzőjén villog a járat, mintha az éppen a megállóban állna, csak az közben olyan üres, mint az államkassza. Ilyenkor sokszor gondolkodok el azon, vajon melyik elsuhanó autóban lehetett a jeladó készülék? De legalább papíron ott járt a járat, az utas pedig mégis kit érdekel? Érezze magát megtisztelve, ha egyáltalán felszállhat arra, amiért egyébként fizet. Kedvenceim azok a tájékoztató táblák, melyen a menetrendre annyit írnak járatsűrűség gyanánt, hogy 2-10 perc. Hát nagyon nem mindegy ez egy ekkora városban 2-3 átszállás esetén. A legtöbb pesti nagyon jól tudja persze, hogy ha kinéz egy járatot, amivel a tervezett időpontra célba érne, akkor a legjobb az, ha legalább kettővel hamarabbihoz sétál ki a megállóba. Abból baj nem lehet, de legalább biztosan odaér a megbeszélt időpontra.
Einstein óta tudjuk, hogy az idő relatív, a tömegközlekedés pedig ki is használja eme megállapítást.
Fél órát késik a vonat? Az egész jónak számít. A MÁV szíves türelmünket és elnézésünket kéri, a többit a munkahelyen pedig majdcsak kimagyarázzuk. Amikor ezeket a sorokat éppen kijelzőre vetem, a vonat éppen 22 km-es sebességgel száguld maga mögött hagyva Kőbánya-alsót. Mire Kökire ért, egyszer sem lépte át a 30-as álomhatárt. Busz, metró, villamos, vonat vagy éppen repülő, ezeket a járatokat azért találták ki, hogy emberek utazzanak rajta úti céljuk felé. Ezek az emberek pedig terveznek, szerveznek és nem utolsó sorban költenek arra a bizonyos szolgáltatásra, amit aztán igénybe is vennének. Ezt pedig sok esetben éppen maga a szolgáltató az, aki elfelejti.
Az is bosszantó tud lenni, amikor az embernek egy bérlettel a zsebében célszerűbb sétálnia a budapesti éjszakában, mert gyalog hamarabb hazaér, mint a tömegközlekedéssel.
De kanyarodjunk vissza Geszti gesztusához. „Nem indult el időben a Eurowings Stuttgartba tartó járata Budapestről” – írja tehát az egyik híroldal egykedvűen cikkének bevezetőjében. Mintha csak a jól megszokott járatkimaradásról lenne szó a 125-ös busz vonalán, amelyet a BKK már kommentelni sem kíván, és az utasok is számolnak vele. „Repkedtek az egyesült szitokszavak: a jó öreg rasszizmus-homofóbia páros pogózott hőbörögve a széksorok fölött” – jajveszékelt az ilyenkor elmaradhatatlan, tuti érvekkel a „művész”, akinek más bosszúsága nem is akadt azon a júniusi vasárnap délutánon. Hiszen őt – felteszem – valójában nem érdekelte az a mérkőzés. Csak egy jó buli lett volna, ami ha kimarad, nagy probléma nincs. Pedig a futball, mint az tudjuk, nem élet és halál kérdése, annál jóval több. Persze nem a Geszti féléknek, akik miatt rengeteg fanatikus már inkább meg sem próbál jegyet venni a válogatott találkozóira. Igaz, a szolgáltatás minőségét látva és tapasztalva el kell gondolkodni azon, hogy a közlekedési járatokra megéri-e egyáltalán…
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
