Rónaszéki Gábor előtt a kezdetekben komoly egyházi karrier képe lebegett. Most négy fiatalkorú fiú megrontásával vádolják. Büntetőpere hétfőn kezdődik a Kiskunfélegyházi Járásbíróságon. Rónaszéki az egyik kiemelt szereplője annak a drámai történetnek, amelyet több pap, egyházi személy vonatkozásában mesél el a Magyar Jelen tényfeltáró riportsorozata. Rónaszéki Gábor a későbbi epizódok több szereplőjéhez is kapcsolódik, de nem csak ezért fontos a személye, hanem azért is, mert ő az első figura, aki eldőlt azon a bizonyos sakktáblán. Füssy Angéla írása.
Jelenleg úgy tűnik, hogy a gonosz erők kaphatnak mattot. Rónaszéki bíróság előtt, akár 15 évet is kaphat, közben újabb eljárás, büntetőeljárás indult az egyházmegye másik papja, Hatházi Róbert érintettségével, hasonló bűncselekmények miatt. Mindemellett elmondható, hogy Magyarországon eddig példátlan, kőkemény kvázi hadviselés zajlik a gyermekek védelmében és az elmúlt hetekben többen is képbe kerülhettek. Az “ördögűzés”, ahogy én nevezem a folyamatban lévő tisztulási folyamatot, határozottan megkezdődött… Itt kell megjegyezni, hogy rengeteg pap keresett meg bennünket az utóbbi időszakban és adott hangot annak, mennyire megrázzák a történtek és biztosított arról, hogy kiemelten fontosnak tartja a hasonló borzalmak megelőzését, azért pedig tenni is kíván.
2022 november végén bejelentés érkezett a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyére, hogy még Kiskunfélegyházán, ahol az atya hét évet szolgált, egy fiatalkorú fiút molesztálhatott. Később derült ki, hogy nem csak egyet. Kiszolgáltatott, szegény sorsú fiúkat, akik a figyelméért és némi támogatásért illetlen dolgokat műveljen velük a plébánia falai között.
Az egyház belső ellenségei – előhang, egy nem éppen monodrámához (1. rész)
Példa volt az ifjúságnevelésben
Amikor Rónaszékit fiatal fiúkkal látták – kivéve, aki közvetlen közelről – nem feltételeztek rosszat. Az atya az ifjúságnevelés meghatározó szereplője volt, ráadásul nem is csak Bács-Kiskun vármegyében. Kalocsán egy helyi általános iskola és gimnázium lelki igazgatója és hittantanára volt éveken át, majd felsőoktatásban nevelte a papi pályára készülőket. Volt a veszprémi papi szeminárium prefektusa, a veszprémi hittudományi főiskola óraadója. Majd 2015-től a Központi Papnevelő Intézet vice rektora. Neveléséből került ki többek közt I. Zoltán, későbbi kiskunfélegyházi káplánja, aki aztán Kecskeméten a másik fiatalkorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélések gyanújába keveredett Hatházi Róbert atyának lett a káplánja. És akkoriban járt a központi szemináriumba egy másik olyan atya is, aki nem véletlenül és egészen “kalandos” úton tűnt el az útvesztőben. De róla majd később egy önálló epizódban mesélünk.
Rónaszéki számtalanszor szerepelt a sajtóban, a gyermeknevelés, ifjúságnevelés jó példájaként. Rendszeresen hangoztatta, hogy a közvetlenebb kapcsolat, a nyitott plébániák híve. A Félegyházi Közlönynek például azt mondta, miután Budapestről Kiskunfélegyházára került szolgálni, plébánosként, hogy azért kell közelebb engedni a papok mindennapi életéhez a híveket, mert szeretné, ha az emberek megtapasztalnák, hogy a plébánián nem ügyintézők és adóbehajtók, hanem Krisztus szolgái dolgoznak.
“Azt látom, szükség van arra, hogy a Jóisten simogató szeretetét jobban a hívek elé tárjuk. Éppen ezért nyitottabbá szeretném tenni a plébániát, ahol a hívek itthon érezhetik magukat” – fogalmazott.
Nos bizonyos esetekben az a plébánia, ahol Rónaszéki lakott, túlságosan is nyitottá vált. Főleg esti, éjszakai órákban, fiatalkorú fiúknak…
Érdekes, hogy miközben a mindkét pedofil gyanú miatt eljárás alá volt pap, Rónaszéki és Hatházi mellett is éveken át káplánként szolgáló I. Zoltán olyan mint az a bizonyos három majom, szemére, fülére, szájára tapasztott kézzel – egyszóval semmit sem látott és sejtett. Addig úgy tudjuk, Rónaszéki későbbi káplánja beszélt arról az eljárásban, hogy többször látott éjfélkor kiskamasz fiúkat bemenni a plébániára.
2022 nyarán vélhetően már melegedhetett a lába alatt a talaj. Információink szerint rossz egészségi állapotára való hivatkozással kérte az érseket, hogy helyezze kisebb településre, ahol nyugodtabb az élet. Így került júliusban áthelyezéssel Nagybaracskára. A baon.hu tudósítása szerint a gyermekek, fiatalok iránti elköteleződése itt is megmaradt. Nyájas, manipulatív természetével gyorsan belopta magát a nagybaracskai hívek szívébe. És persze a település iskolájának és óvodájának hitéletében is fontos szerepet vállalt.
Nem kérdés, hogy azonnal hatása alá vonta a szülőket, akik csak egy szeretetteljes plébánost láttak. Ahogy az említett cikk is fogalmaz, “a vidám, derűs személyiségű lelki vezető egykettőre megtalálta az utat a gyerekekhez”. Még mindig idézet a baon.hu-tól, olyan élethelyzeteket mesélt el és dolgozott fel közösen a gyerekekkel, hogy miközben hallgatták az atyát, észrevétlenül tanulták a jót és a szépet…
A mondatot eredetileg jelenidőben írták le. A múlt idő jelen esetben már csak azért is indokolt, mert Rónaszéki Gábort laicizálták, már nem pap és büntetőügyében a vádat képviselő ügyész indítványozta, hogy végérvényesen tiltsák el a gyerekekkel való foglalkozástól. Ez azt jelenti, hogy ha bűnösnek találják, elítélik, szabadulása után sem engedik többi a gyerekek közelébe…
2022 november végén megérkezett a bejelentés az érsekhez egy áldozatra vonatkozó vádakkal, vagyis egy fiú szexuális kihasználásáról. Bábel Balázs kalocsai érsek azonnal felfüggesztette a papi szolgálat alól Rónaszékit. Majd tapasztalt kánonjogász vizsgálatának egy adott pontján, amikor kiderült, a büntetőtörvénykönyvbe is ütköző, tehát bűncselekmények történhettek, feljelentést tettek. Kiderült, hogy több áldozat is van…
Még a nyár elején kerestük meg a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyét, amikor oknyomozó munkába kezdtünk. Többek között azt kérdeztük, mi derült ki az egyházi eljárás során és Rónaszéki Gábor beismerte-e a gyermekek abúzásálát.
Az egyházi bíróság előtt beismert, a világi hatóságok előtt tagad
“A feltételezett elkövető kapcsán 2022 november végén, fél évvel áthelyezése után merült fel először annak gyanúja, hogy az egyházjog szerint minősülő büntetendő cselekményt követhetett el. A bejelentés kézhezvételének másnapján nevezett felfüggesztésre került és az egyházmegye főpásztora azonnal elmozdította minden egyházi hivatalából. Ezt követően indult el az az előzetes vizsgálatnak nevezett folyamat, amelynek többek között célja annak megállapítása, hogy a szóban forgó cselekmények megvalósulhattak-e és ha igen, ezek milyen egyházi büntetőjogi következményeket vonhatnak maguk után” – írta válaszában a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye.
Hozzátették, hogy lelkipásztori működése alapos vizsgálaton esett át, amelynek következtében újabb áldozatok érintettsége merült fel. Az előzetes vizsgálat során sor került a büntetendő cselekmények körülményeinek részletes feltárására és mindazok meghallgatására, akik készek voltak együttműködni a vizsgálat során. A „belső eljárás” a feltételezett elkövető átfogó kihallgatásával ért véget, amely során elismerte a terhére rótt egyházi büntetendő cselekmények elkövetését.
“Az előzetes vizsgálat azzal az eredménnyel zárult, hogy a nevezett terhére rótt egyházi büntetendő cselekmények elkövetése megalapozottan gyanítható. Mivel a szóban forgó büntetendő cselekmények a Szentszék Hittani Dikasztériumának fenntartott, azaz egyedül az említett hivatal joghatósága alá tartozó delictumok, ezért a vizsgálat teljes anyaga a nevezett hivatal számára átadásra került. A Dikasztérium 2023. december 15-én kelt levelében arról tájékoztatta az egyházmegyei hatóságot, hogy Ferenc pápa 2023. szeptember 25-én felmentette nevezett személyt minden klerikusi kötelezettsége és joga alól és elbocsájtotta papi állapotából. Ezzel az egyházi szempontból kiszabható legsúlyosabb szankció került megállapításra” – áll a főegyházmegye válaszában.
Megkerestük az illetékes vádhatóságot is. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt írta, már túl vannak az előkészítő ülésen. A mértékes indítvány 8 év volt. Ennyit kapott volna a terhelt, ha beismeri a tettét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. De Rónaszéki tagad… Már tagad…
Az egyház belső ellenségei – magányos elkövetők, vagy titkos véd- és dacszövetség? (2. rész)
A szegény sorban élő fiúknak az ételadományért cserébe a plébánián kellett meglátogatni a plébánost
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség többrendbeli, hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés miatt vádat a volt plébános ellen. A vádiratban négy áldozat szerepel, közülük ketten 14 év alattiak. Mind a négy fiú Rónaszéki hittancsoportjából, illetve általa vezetett más, ifjúsági közösségből való.
“A vád szerint a vádlott – egy volt egyházi személy – Bács-Kiskun vármegyei szolgálata során aktívan bekapcsolódott az egyház ifjúsági közösségi életébe, több csoport szervezője volt. Fiúgyermekek rendszeres látogatói voltak a plébánián kialakított közösségi térnek. A férfi hittant tanított, a szertartásokon segítőként foglalkoztatott, illetőleg anyagilag is támogatott több vele kapcsolatba került kiskorút”
-írta válaszában az ügyészség szóvivője.
A gyakorlatban ez úgy festett, hogy a tapasztalt ifjúságnevelő jól ismerte a helyi családokat. Jól tudta, kik azok, a fiúk, akik a leginkább rászorulnak a segítségre. Volt olyan fiú, akit élelmiszer adományokkal csalt magához.
A kiskamaszokat a legnagyobb közösségi oldalon is ismerősnek jelölte. Chatelt velük. Facebook üzenetekben tudatta, hogy mikor kellene, hogy meglátogassák.
“A vádlott 2019. és 2022. között négy kiskorúval – ketten közülük tizennégy év alattiak voltak – végzett szexuális cselekményt. A kiszolgáltatott helyzetben lévő, a férfi befolyása alatt álló kiskorúak zavarukban eltűrték a vádlott cselekményét. Az ügyészség az elfogása óta letartóztatásban lévő férfit többrendbeli hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés bűntettével vádolja. Vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy feltételes kedvezménnyel nem szabadulhat. Emellett a férfit a törvény kötelező rendelkezése alapján végleges hatállyal el kell tiltani minden olyan foglalkozástól, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését végzi, illetve kiskorúval egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll”
-írta a Bács Kiskun Vármegyei Főügyészség.
Rónaszéki Gábor ügyében mellesleg a Nemzeti nyomozó Iroda azon nyomozó csoportja dolgozott, akik most a Hatházi Róbert aktát is megkapták.
Úgy tudjuk, Rónaszéki Gábor az elmúlt másfél évben, amióta letartóztatásban, régi nevén előzetes letartóztatásban börtönben van, megpróbált önkezével véget vetni az életének, de nem járt sikerrel.
A hétfői tárgyaláson a volt atyát hallgatják meg. Áldozatok nem lesznek jelen. A Magyar Jelen a tárgyalásról videó tudósításban is beszámol.
Itt fontos megjegyezni, hogy a Rónaszéki-ügy óta a Kalocsa- Kecskeméti Főegyházmegye példaértékű transzparenciát mutat. Mind Rónaszéki mind Hatházi esetében sajtóközleményt adtak ki a felfüggesztésről, annak okait is taglalva, ami korábban nem volt gyakorlat. Az áldozatoknak lelki és pszichológiai segítségnyújtást ajánlottak, továbbá a történtek óta kiemelt hangsúlyt fordítanak áldozatvédelemre.
“Az áldozatok támogatására a Kecskeméten működő Reménység Háza Lelkigondozói és Mentálhigiénés Tanácsadó Szolgálat felkészült munkatársakkal folyamatosan rendelkezésre állt és áll” – írta kérdésünkre a kalocsai főegyházmegye.
Hozzáteszik, hogy a Katolikus Egyház és a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye elkötelezett annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő ilyen súlyos büntetendő cselekmény. Többek között ezért került felállításra 2019-ben a visszaéléseket bejelentése számára közvetlen vonal és számos büntetőjogi szigorítás látott napvilágot a mai napig bezárólag. Mindezekről részletesen tájékoztatást kaphat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia honlapján. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, Tóth Tamás az ügyekkel kapcsolatos megkeresésünkre úgy reagált, hogy neki azzal semmi dolga. Annak ellenére, hogy több, a Magyar Jelen sorozatában szereplő pappal is személyes kapcsolata van, azok köthetők hozzá.
Füssy Angéla
A Fotó forrása a Félegyházi Közlöny
Az Ultrahangban beszélt Füssy Angéla a Magyar Jelen tényfeltáró cikksorozatáról (+VIDEÓ)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!