Az utóbbi másfél-két évtized alatt mintegy hétszázezer kisebb termelő adta fel a gazdálkodást, a birtokok száma drasztikusan lecsökkent, és a hazai birtokszerkezet ma Szlovákia és Csehország mögött a harmadik legkoncentráltabb az EU-ban – mondta Ángyán József, a második Orbán-kormány Vidékfejlesztési Minisztériumának volt parlamenti államtitkára, aki a 2020-ig szóló Nemzeti Vidékstratégia kidolgozásának felelőse volt. Az azóta lemondott és kegyvesztetté vált szakembert arról kérdeztük, miért nem valósult meg semmi a nyolcéves tervből, valamint az ehhez kapcsolódó Demográfiai Földprogramból. Miként Ángyán József fogalmazott: a földeket az Orbán-kabinet nem a fiataloknak, hanem a „feudális hűbéri birtokadományozó” állami földbérleti majd földprivatizációs programok keretében saját holdudvarának szánta, így esélye sem volt a program elindulásának.
– Ebben az évben zárul a Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 kormányzati program, ami az Ön nevéhez fűződik. Mi volt ennek a programnak a motorja, milyen céllal készült?
– A második Orbán kormány Vidékfejlesztési Minisztériumának parlamenti államtitkáraként valóban az én feladatom volt a 2020-ig szóló Nemzeti Vidékstratégia (NVS) kidolgozásának irányítása. Abból az alapvetésből indultunk ki, hogy
Magyarország történelme során mindig a vidéki gyökerekből táplálkozva, a falusi közösségek erejére támaszkodva tudott megújulni.
A vidék, a mezőgazdaság és a környezet ügye továbbá nemcsak a falvakban élők gondja, sikereinek és kudarcainak a társadalom minden tagja részese. A Vidéki Térségek Európai Chartájának megfogalmazása szerint: „város és vidéke közös sorson osztozik, a vidék gerince pedig a mezőgazdaság.”
– Mi alapján dolgozták ki ezt a nyolcéves tervet?
– A stratégia kialakítását rendkívüli érdeklődés, széles társadalmi vita kísérte. A tárca 20 fórumon mutatta be és vitatta meg a tervezetet, amelyhez mintegy 1500 vélemény, javaslat érkezett. A társadalom túlnyomó többsége által támogatott, 136 oldalas, konszenzusos dokumentum, amelyhez hasonló átfogó, hosszú távú koncepció évtizedek óta nem készült Magyarországon, 2011 végére elkészült, és azt a kormány határozatban hirdette meg. Célja a vidéki Magyarország egészének megújítása volt. Ennek érdekében négy átfogó területről; az agrárgazdaságról, a vidékfejlesztésről, az élelmiszergazdaságról, valamint a természeti környezet védelméről határozott meg tennivalókat.
– Miben különbözött az Ön által felügyelt NVS a korábbi agrár- és vidékpolitikai programoktól?
Az NVS az addig követett agár- és vidékpolitikákhoz képest megközelítésében újszerű volt, mert integrált vidékfejlesztési politikát tűzött ki célul, a családi gazdaságok fejlesztésének adott elsőbbséget, és a monokultúrás tömegtermelés helyett a minőségi, mozaikos, a környezet- és tájgazdálkodási szempontokat szem előtt tartó mezőgazdaságot részesítette előnyben. A dokumentumban alapcélkitűzésként szerepelt a vidék foglalkoztatást, tisztes megélhetést biztosító, népességmegtartó képességének és közösségeinek megerősítése, a vidéki népesség életminőségének javítása, a lakosság jó minőségű és biztonságos élelmiszerrel történő ellátása és a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás, a tájak természeti értékeinek, tradícióinak és kultúrájának tudatos megőrzése. Olyan vidéki jövőképet vetített előre, ahol az európai sokszínű, minőségi mezőgazdaság, a környezet- és tájgazdálkodás válik általánossá, amely úgy állít elő értékes, szermaradvány- és génmódosítás-mentes, egészséges, biztonságos élelmiszereket, hogy közben védi talajainkat, ivóvízbázisainkat, az élővilágot, a tájat és benne az embert közösségeivel és kultúrájával, munkát, megélhetést és tisztes jövedelmet biztosítva a lehető legtöbb vidéki polgár számára. A Nemzeti Vidékstratégia a célok megvalósításához hét területen 43 országos és 8 térségi programot dolgozott ki. Ezek között szerepelt például a Demográfiai földprogram, az Ökológiai gazdálkodási program, a Föld- és birtokrendezési program, a Helyi élelmiszer-termelési, -feldolgozási és -értékesítési program, a Tanyafejlesztési program, vagy éppen az Ormánság Program. A megvalósulás indikátorainak is tekintett konkrét célkitűzései között volt például, hogy 2020-ig a mezőgazdasági foglalkoztatás 400 ezerről 700 ezerre növekedjen, a helyi értékesítés aránya 7 százalékról 20 százalékra, az ökológiai gazdálkodásba vont terület háromszorosára, 350 ezer hektárra, a fiatal gazdák aránya pedig 21-ről legalább 30 százalékra emelkedjen.
– Mi az, ami megvalósult a vidékstratégia célkitűzéseiből?
– Ami az akkori célkitűzéseket illeti, azok közül jószerivel semmi nem valósult meg. Az NVS hamvába holt, mielőtt megvalósítása egyáltalán megkezdődhetett volna.
Nem volt rá szándék, politikai akarat, így azt egy idő után a kormányzati internetes oldalról is nyomtalanul eltüntették.
Egyes mai – főleg a gyermekvállalást, lakhatást, mobilitást támogató – kormányzati intézkedések (Magyar Falu Program, falusi CSOK stb.) láttán időnként nekem mégis úgy tűnik, mintha belátták volna, hogy az NVS által megfogalmazott, valóban „nép-párti” program végrehajtására mégis csak feltétlenül szükség lett volna. Ezt azonban a miniszterelnök – alkatából fakadóan – valószínűleg sohasem fogja beismerni. Ezek az önmagukban helyes mai intézkedések azonban az életkörülményeket és a munkavállalási, jövedelemszerzési lehetőségeket bővítő –az NVS-ben ezekkel komplexen kezelt – intézkedések nélkül nem érhetik el a várt eredményeket.
Ahol nincs munkalehetőség, iskola, megfelelő egészségügyi ellátás, közlekedés, onnan a fiatalok akkor is elmenekülnek, ha letelepedésüket, lakhatásukat és gyermekvállalásukat az állam támogatja.
Az ilyen térségek vagy kiürülnek, vagy elöregednek és/vagy szociális gettókká válnak, aminek jelei mára egyre világosabban kirajzolódnak.
– Hogy látja most, 8 évvel a dokumentum megszületése után a hazai vidék helyzetét?
Az elhibázott állami intézkedéssor, vidékfejlesztési irány ellenére úgy látom, hogy a kormány a ma már nemlétezőnek tekintett akkori programok egyes elemeit – ugyan általában kiforgatva, félreértelmezve és az NVS összefüggő, komplex rendszeréből kiragadva, de – mint hogyha igyekezne mégis bevezetni.
Nagy kár, hogy ezt nem akkor, 8 évvel ezelőtt tette, mert az elvesztegetett hosszú idő a gazdatársadalom és a vidék helyzetét azóta tovább rontotta, a társadalom szétszakadása, a centrum és a belső/külső perifériák, a milliárdos „elit” és a „roncstársadalom” közti szakadék végzetes elmélyülése kézzelfogható közelségbe került.
Csak remélni tudom, hogy nem lesz túl kései ez az eszmélés.
– Miért nem valósult meg semmi nyolc év alatt sem az NVS célkitűzéseiből?
– A Fidesz 2006-os és 2010-es választási programja, majd a kormányra kerülést követően ezek alapján kidolgozott Nemzeti Vidékstratégia is a többfunkciós európai agrár- és vidékmodellt hirdette. Ez pedig a családi kis-/középbirtokok és összefogásuk, többcélú és önkéntes szövetkezeteik meghatározó szerepére épül. Nem kétséges, hogy ez a modell, valamint a „város és vidéke” szerves kapcsolatainak újraépítése teremthetné meg ismét a vidék gazdaságának és társadalmának belső kohézióját, és az egész magyar társadalom fenntartható fejlődésének feltételeit. A kérdés csupán az, hogy a helyi közösségek érdekei vagy a tőkeérdekek határozzák-e meg az agrár- és vidékpolitikát.
Nos a 2010-es választások megnyerése után az Orbán-rezsim az ellenzékben hirdetett programjához képest 180 fokos fordulatot véve – vagy ami még rosszabb, eredetileg is tán ezt tervezve – „a nemzeti tőke erősítése” jegyében a bérmunkán és néhány növény iparszerű tömegtermelésén alapuló gazdálkodást folytató, kétes eredetű – gyakorta a nemzeti vagyon megrablása, az állami gazdaságok és szövetkezetek vagyonának rabló-privatizációja révén született – tőkés nagybirtokkal és agrároligarchákkal kötött stratégiai szövetséget.
Az NVS céljai és az azok elérését szolgáló programjai azonban ellentétben álltak e politika-finanszírozó nagytőke érdekeivel, így esélye sem volt annak, hogy megvalósulhasson. Ennek egyértelművé válását követő lemondásom után a kormányzat – kommunikációs célzattal – még egy ideig azt hirdette, hogy e stratégia változatlanul a cselekvése vezérfonala, ám ez csak „politikai terméknek” bizonyult, hiszen gyakorlati lépései – az új földbérleti rendszer, az állami földprivatizáció, az intézményesített földrablás statáriális lebonyolítása, a nagybirtokra szabott mintagazdasági rendszer bevezetése, a nagy hazai és multinacionális tőkeérdekeltségekkel megkötött nagyszámú „stratégiai partnerségi megállapodás”, a támogatások alsó és felső határértékeinek felemelése, ezzel a kicsik kizárása, a tőkés integrátori törekvések kiszolgálása – mind-mind ellentétesek voltak a Nemzeti Vidékstratégia elveivel, törekvéseivel és céljaival. E folyamat betetőzéseként két évvel ezelőtt magát a dokumentumot – mint az eredeti programra emlékeztető, kényelmetlenné vált, zavaró mementót – a kormányzati honlapról is eltüntették, és az ma már csak néhány civil portálon érhető el.
– Szerencsés, illetve hosszútávon kifizetődő annak a földbirtokosi rendszernek a kialakítása, amely nem a családi gazdaságokat, hanem a nagytőkések földhöz jutását támogatja?
– Ennek a törekvésnek a vidék természeti környezetére, gazdaságára és társadalmára gyakorolt hatásai katasztrófát sejtetnek.
Ez a folyamat a föld pár tucat oligarcha és azok gazdasági társaságai – újmagyarul „integrátor”, vagy még újabb magyarul „nemzeti regionális multi” – kezébe kerüléséhez, bérmunkán és néhány növény monokultúrás, iparszerű tömegtermelésén alapuló tőkés nagybirtokrendszerhez vezet, a vidék pedig ezek gazdasági expanziójának alapanyag-termelő „hátsó udvarává” válik.
Az ennek nyomán kibontakozó gazdasági, társadalmi és környezeti katasztrófa az egész társadalom megnyomorításával, kiszolgáltatottságának végzetes növekedésével fenyeget, és éppen Dél-Amerika példáján látjuk, hogy milyen nehéz ebből a mélységből újra felkapaszkodni. Nos, ha nem is érkeztünk még meg ide, Dél-Amerikába, ahol az elüldözött gazdacsaládok földjeit multinacionális tőkés társaságok szerezték meg, ám a változás iránya nálunk is erre mutat. Ezt jól jelzi például, hogy az utóbbi másfél-két évtized alatt mintegy hétszázezer kisebb termelő adta fel a gazdálkodást, a birtokok száma drasztikusan lecsökkent, és a hazai birtokszerkezet ma Szlovákia és Csehország mögött a harmadik legkoncentráltabb az EU-ban.
– Hova vezethet ez a folyamat?
Egyik súlyos következmény az, hogy a termőföld eltartó képessége, foglalkoztatási kapacitása jelentősen lecsökken. Ha ugyanis a bérmunkán kívül az egyéni, családi gazdaságokra – mint általában a kisvállalkozásokra – alapvetően jellemző önfoglalkoztatást is figyelembe vesszük, akkor ugyanaz a földterület hazai tényadatok alapján családi gazdálkodás esetén négyszer annyi embernek ad munkát és megélhetést, mint a kizárólag bérmunkára alapozott tőkés nagybirtok. Ráadásul a kisebb mozaikokból építkező, rugalmasabb és színesebb gazdaságszerkezethez lényegesen többféle, ugyancsak munkahelyeket teremtő tevékenység – helyi kézművesség, feldolgozás, értékesítés, vendéglátás, vidéki, falusi, tanyasi, öko- és egészségturizmus – társítható, mint a tömegtermelő, egyszerű gazdálkodási szerkezetű, tőkés nagybirtokhoz.
A válságkezelésben megmutatkozó különbségek is szembe tűnőek, hiszen amíg a tőkés társaságok termeléscsökkentéssel, leépítéssel, addig a fenntartásban érdekelt egyéni/családi vállalkozások a termelés szerkezetének gazdagításával, a feldolgozottság növelésével, közvetlen értékesítéssel reagálnak.
A birtokkoncentráció így könnyen sérülékennyé teszi a helyi gazdaságot és közösségeket, erőteljes elvándorlás indul, ami egyrészt a vidéki térségek kiürüléséhez, „gyárcsarnokká” válásához, másrészt a városok körül az elvándorló népességből verbuválódó nyomornegyedek kialakulásához vezethet. E súlyos gazdasági és társadalmi hatások mellett az iparszerű, sok vegyszert használó, környezetterhelő, tömegtermelő nagybirtokról származó élelmiszerek fogyasztása jelentős humánegészségügyi kockázatokkal is jár. Véleményem szerint mielőbb vissza kellene erről az útról fordulni
– Az NVS-nek része volt egy demográfiai földprogram is.
– A stratégia egyik kulcselemét jelentő program lényege az volt, hogy 25-50 évre szóló földbérleti jogot és a gazdálkodás beindításához szükséges képzést, szaktanácsadást, hiteleket, piacra jutási támogatást és egyéb kedvezményeket, valamint az életkezdéshez – akkor vidéki térségekben jelentősnek mondható – 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak volna pályázati úton azon fiatal párok, családok, akik vállalják, hogy vidéken letelepednek, két vagy több gyermeket világra hoznak, felnevelnek és életvitelszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytatnak. A bérleti szerződések többször meghosszabbíthatók lettek volna, az utódok pedig e jogot mindaddig örökölhették volna, míg ők is megfelelnek a programban lefektetett feltételeknek. A programot 200 ezer hektár olyan állami tulajdonú földterület bevonásával terveztük megvalósítani, amelyeket – gyakorta nem is magyar tulajdonú – tőkés társaságok – sok esetben 50 – 100 forintos, vagy még alacsonyabb hektáronkénti díj fejében – béreltek az államtól.
Kirívó példaként említhető a vadászó német bankárok tulajdonában lévő Hubertus Agráripari Bt-vel kötött szerződés, amelynek keretében az állam 99 évre, évi 10 forintos hektáronkénti díjért bérbe adta a volt Balatonnagybereki Állami Gazdaság közel 8 ezer hektárját, ami már az állami korrupció és a hűtlen kezelés megalapozott gyanúját is felvetette.
Az ilyen – irreálisan alacsony bérleti díjú – szerződések reményeink szerint jogszerűen felbonthatók lettek volna, hiszen ezek nem csupán a jó erkölcsbe ütköznek, de burkolt támogatásnak is minősülnek, ami ellentétes az EU Közös Agrárpolitikájával, és akár ezek is fedezték volna a program beindításának, majd kiterjesztésének földigényét. A megpályázható birtokok mérete a tervek szerint művelési ágtól függően 10 hektártól 300 hektárig terjedhetett volna, s a már meglévő földtulajdon is kiegészíthető lett volna a pályázat útján elnyerhető területtel. A program tervezetét az egyetememen is teszteltem, és hallgatóim, tanítványaim körében igen népszerűnek mutatkozott, érdeklődve várták.
Ma már világosan látom, hogy ezeket a földeket az Orbán-kabinet nem a fiataloknak, hanem – a lemondásomat követően nemsokára megindult „feudális hűbéri birtokadományozó” állami földbérleti majd földprivatizációs programok keretében – saját holdudvarának szánta, így esélye sem volt a program elindulásának.
– A Mi Hazánk Mozgalom, ellenzéki pártként ugyan, de felkarolná a demográfiai földprogramot. Használható volna ma is eredeti formájában, változtatás nélkül ugyanez a program?
– A mozgalom e törekvéséhez őszintén gratulálok és sok sikert kívánok, bár látva a kormányzat mai föld- és birtokpolitikáját, a rendelkezésre álló földalapok jelentős hányadának kiárusítását, nem adok sok esélyt a program elindítására. Nekem ez annak idején államtitkárként sajnos nem sikerült, az erőviszonyok ismeretében, a kliens tőkével szövetségre lépett állam ellenében nem is sikerülhetett, pedig a magyar demográfiai mutatók – különösen a külső vagy belső perifériákhoz tartozó vidéki térségekben – rendkívül riasztóak, és egyes térségek kiürüléssel, illetve súlyos munkanélküliséggel járó szociális gettókká válással fenyegetnek. Ezen túlmenően a gazdálkodásból élők átlagéletkora is folyamatosan emelkedik, s ha nincs utánpótlás, úgy a hazai élelmiszer-termelés is megroppanhat, ami az egész társadalom élelmezési és élelmiszer-biztonságát is veszélybe sodorhatja.
Örülnék hát, ha bárkinek sikerülne a programot – ugyan a 24. órában, vagy már azon is túl, de mégis – felélesztenie.
Ehhez azonban – akár csak az NVS és a demográfiai földprogram kidolgozását megelőzően – ismételten meg kellene vizsgálni a rablóprivatizációt követően még megmaradt, rendelkezésre álló állami földalapokat, azok területi eloszlását, továbbá fel kellene mérni a potenciálisan célterületként figyelembe vehető térségek környezeti, gazdasági, társadalmi, demográfiai helyzetét, és nem utolsó sorban a lehetséges célcsoportok program iránti érdeklődését.
– A Mi Hazánk „Virradat Program” néven indított egy földprogramot magyar családok számára. Erről mi a véleménye?
– Bár a közelmúltban nyilvánosságra hozott program részleteit kellő mélységben még nem ismerem, ám a megtudható információk alapján úgy ítélem meg, hogy az az NVS és a demográfiai földprogram több elemét – a falvakban, tanyákon letelepedni és gazdálkodni kész családok építési telekhez, körülötte 1 hold gazdálkodási területhez juttatását, életkezdésük és gazdálkodásuk beindításának támogatását, a helyi élelmiszer-feldolgozás és értékesítés megszervezését, kapacitásainak kiépítését – is magába fogadja, és a mozgalom által irányított településeken helyi modellprogramok formájában indulásra kész, egyes településeken, így Ásotthalmon vagy Cserháthalápon meg is kezdődött.
Véleményem szerint e helyi kísérletek sikere esetén a program országosan is segíthet a falusi/tanyasi térségek további kiürülésének, elöregedésének és/vagy gettósodásának lassításában, esetleges megállításában.
Fotó: Népszava/Molnár Ádám
A Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 az alábbi helyen fellelhető:
http://kielegyenafold.hu/doc.php?id=11828 http://www.terport.hu/webfm_send/2767
A Mi Hazánk Mozgalom által elindított Virradat Program az alábbi linken ismerhető meg: https://mihazank.hu/ingyen-foldet-osztunk-megvalosul-a-virradat-program-1/
