A Kiskunhalasi Járási Ügyészség csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt vádat emelt két férfival szemben, akik ásóval támadtak egy rendezvényről hazafelé tartó családra, majd további társaikkal kiegészülve egy arra járó párra is rátámadtak.
A vád szerint a kiskunhalasi család – nagyszülők, szülők és gyermekek – 2019. szeptember 6-án este 9 órakor egy rendezvényről gyalog tartott hazafelé. Meglátta őket a fiatalabb vádlott, aki minden előzmény nélkül egy ásót vett magához és azzal vádlott társával együtt fenyegetőn szaladni kezdett feléjük. A vádlottak agresszív közeledésétől megijedve a család futni kezdett hazafelé. Épp be tudták csukni a kaput maguk mögött, amikor támadóik a házon kívül rekedve, utolérték őket.
Ekkor az egyik vádlott az ásóval a ház kapuját ütni kezdte, miközben társával együtt azzal fenyegetőzött, hogy agyonverik az ott lakókat. Támadásuk következtében kitört az utcafronti szárnyasablak is. A vádlottak csak annak hatására hagyták el a helyszínt, hogy a családfő kilátásba helyezte a rendőrség kihívását.
A két férfihoz további ismeretlen személyek is csatlakoztak a távozásuk után, majd az így 5-6 főre duzzadt társaság összetalálkozott egy szintén hazafelé tartó párral. A két férfi és a társaságukban lévő személyek velük szemben is erőszakosan léptek fel, a férfit a falhoz szorították, egyikük egy tárggyal fejbe verte, a vele lévő nő pedig a combján sérült meg a dulakodás során.
Az ügyészség mindkét férfit csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja és ezért velük szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A vádlottak ügyében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!