Szombaton ismét megszakadtak Ausztriában a kormányalakítási tárgyalások – közölte Karl Nehammer kancellár, aki a napokon belül várható lemondását is bejelentette – adta hírül az MTI.
A jelek szerint a germán népeknél az új trend a kormányválság, hiszen a szebb napokat látott Németország után most Ausztriában is válság alakult ki, amibe már bele is bukott a még meg sem alakult kormánykoalíció. Pedig a globalista, elvtelen pártok mindent megpróbáltak. Szalonjobbtól szélsőbalig próbáltak összefogni, ám a neoliberálisok (NEOS) váratlanul faképnél hagyták az Osztrák Néppártot (ÖVP) és a szocdemeket (SPÖ).
“Eddig mindent megpróbáltunk. A főbb pontokban nem lehetséges a megállapodás, így ennek nincs értelme Ausztria pozitív jövője szempontjából” – mondta Karl Nehammer az ORF osztrák műsorszolgáltatónak.
Nehammer, a konzervatív Osztrák Néppárt vezetője az X mikroblog portálon közzétett videóüzenetében azt is bejelentette, hogy a következő napokban lemond pártelnöki és kancellári tisztségéről.
“Nyilvánvaló, hogy az SPÖ-n belüli destruktív erők kerekedtek fölül” – mondta Nehammer, megerősítve egyben a tárgyalások végét.
Hozzátette, hogy a néppárt nem egyezik bele semmilyen olyan programba, amely ellenséges a gazdasággal és a teljesítménnyel.
Nehammer ugyanakkor világossá tette, hogy továbbra sem kész koalíciós tárgyalásokat folytatni a Herbert Kickl vezette jobboldali Szabadságpárttal (FPÖ).
“Mély meggyőződésem, hogy a radiálisok nem nyújtanak megoldást egyetlen problémára sem” – jelentette ki Karl Nehammer, annak ellenére, hogy a néppártban lévő üzletemberek az FPÖ-vel kötendő koalíciót részesítenék előnyben a szociáldemokratákkal szemben. Hiába a radikális cionizmus, az FPÖ-t ez sem legitimálta az elit szemében. Pedig ők tényleg mindent megpróbáltak.
Nehammer mindössze néhány órával azután tette meg bejelentését, hogy a két legnagyobb osztrák párt, az ÖVP és az SPÖ megkezdte a kormányalakítási tárgyalásokat.
A tárgyalások azóta húzódtak, hogy Alexander Van der Bellen államfő októberben megbízta Karl Nehammer konzervatív kancellárt egy új kormány összeállításával. A döntés azután született, hogy az összes többi párt elutasította a jobboldali Osztrák Szabadságpárttal való együttműködést, amely szeptemberben először nyert országos választásokat.
A szeptember 29-i választásokon az Osztrák Szabadságpárt a szavazatok 28,8 százalékát kapta. A második helyen az Osztrák Néppárt végzett a szavazatok 26,3 százalékával, a harmadik pedig az Osztrák Szociáldemokrata Párt lett a voksok 21,2 százalékával.
A kancellár már akkor figyelmeztetett, hogy a koalíciós tárgyalások – eredetileg a liberálisok nélkül – keménynek ígérkeznek.
Fotó: Georges Schneid / photonews.at / IMAGO
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!