A német szövetségi parlament alsóháza (Bundestag) szerdán elfogadta azt a törvényjavaslatot, miszerint a jövőben a határon visszafordítanának minden olyan illegális bevándorlót, aki érvényes okmányok nélkül érkezik – közölte Katrin Göring-Eckardt, a törvényhozás alsóházának alelnöke – írja az MTI.
Tájékoztatása szerint a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajorországi testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös frakciója beadványát az uniós pártok mellett az Alternatíva Németországért (AfD), a Német Szabad Demokrata Párt (FDP) és egyes független képviselők támogatásával fogadták el 348 igen szavazattal 345 ellenében és 10 tartózkodás mellett.
Az előterjesztés szövegében az áll, hogy gyakorlati beutazási tilalmat vezetnek be olyan személyek számára, akik nem rendelkeznek érvényes beutazási okmányokkal, és nem esnek az európai uniós szabad mozgás hatálya alá, s ez kifejezetten vonatkozik azokra is, akik Németországban akarnak menedékkérelmet benyújtani. A szabályozás a végrehajtható döntés alapján kiutazásra kötelezett személyek őrizetbe vételéről, valamint a német szövetségi rendőrség szerepének növeléséről is rendelkezik, ami a migránsok visszaszállítását illeti. A kiutazásra kötelezett bűnelkövetőket, illetve azokat, akik potenciálisan fenyegetést jelenthetnek, határozatlan ideig őrizetben tarthatják, míg önkéntes alapon el nem hagyják az országot, vagy kitoloncolásuk végrehajthatóvá válik. A szabályozás tartós határellenőrzéseket is sürget. A CDU/CSU egy további beadványa, amely átfogó reformjavaslatokat tartalmazott a szigorúbb bevándorlási politika megvalósításához, illetve a biztonsági szervek jogköreinek kiterjesztéséről, nem kapott többséget. Utóbbi előterjesztés 190 támogató és 509 ellen szavazatot kapott 3 tartózkodás mellett.
Alice Weidel, az AfD kancellárjelöltje az illegális bevándorlók határokon történő visszautasításáról szóló beadvány elfogadását nagyszerű napnak nevezte a demokrácia számára. “Látjuk, hogy megvan a polgári többség, és észszerű határozatokat tud elfogadni” – mondta. Egyben felszólította a CDU/CSU-t, hogy gondolkodjon el a azon, hogy továbbra is fenn akarja-e tartani a pártjával szemben húzott “tűzfalat”, amely meglátása szerint antidemokratikus. Friedrich Merz, a CDU/CSU frakciójának vezetője újabb tárgyalásokat ajánlott a szociáldemokratáknak (SPD) és a Zöldeknek. Mint mondta, “nem keres más többségeket, mint a parlament demokratikus közepe”. A CDU/CSU kancellárjelöltje leszögezte, hogy sajnálja, ha ez a mostani szavazáson másként alakult. “Frakcióm nem fogja az olyan demokratikus pártok, mint a CDU/CSU beadványával kapcsolatos véleményét ebben a házban radikális pártoktól függővé tenni” – húzta alá Judith Skudelny, az FDP képviselője. “A demokrácia azt jelenti, hogy szabad, saját, szuverén döntést lehet hozni” – tette hozzá. Rolf Mützenich, az SPD frakcióvezetője felháborodását fejezte ki, és felelőtlenséggel vádolta meg Friedrich Merzet.
(fotó: John Macdougall / AFP)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!