Amíg a magyar kormány mindenben kiszolgálja a WHO marxista terrorista múltú főigazgatójának tervét, addig egyre több európai ország mond ellent az egészségügyi szuverenitás elvételére vonatkozó elképzeléseknek -kezdi mondandóját Szakács Árpád blogján megjelent cikkében. Az alábbiakban az írást változtatás nélkül közöljük.
Újabb fontos hír maradt ki a hazai fősodratú médiából. Pedig a magyar adófizetők pénzén londoni tudósítója is van a Magyar Távirati Irodának, aki „elfelejtett” beszámolni egy, a magyarok számára is fontos információról. Arról van szó, hogy Nagy-Britannia nem hajlandó aláírni az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pandémiáról szóló szerződését. „Az Egyesült Királyság határozottan ellenzi az ilyen, vakcinákkal kapcsolatos kötelezettségvállalásokat, és nem írja alá a világjárványügyi megállapodás semmilyen formáját, amely aláássa Nagy-Britannia szuverenitását” – értesült kormánykörökből a The Telegraph. Az Egészségügyi és Szociális Minisztérium szóvivője elmondta: „Nem nyilatkozhatunk a konkrét javaslatok részleteiről, de az megerősíthetem, nem született megállapodás semmilyen javaslatról. Csak akkor fogjuk támogatni a megállapodás elfogadását az Egyesült Királyság nevében, ha az határozottan az Egyesült Királyság nemzeti érdekeit szolgálja, és tiszteletben tartja a nemzeti szuverenitást.”
A magyar média természetesen arról sem számolt be, hogy április 17-én Hollandia is úgy döntött, elutasítja a WHO pandémiaszerződésének aláírását. Szinte összpárti egyetértés volt abban, hogy a parlament nem támogatja Tedrosz Gebrejeszusz, WHO főigazgató tervét, amivel elvennék a nemzetállamok egészségügyi szuverenitását. A holland parlamentben az indítványt Mona Keijzer képviselő nyújtotta be, amelyben arra kérte a kormányt, hogy halassza el a WHO Nemzetközi Egészségügyi Szabályzatának (IHR) és a pandémiáról szóló szerződésnek a módosításairól szóló szavazást. Bár az indítványt Pia Dijkstra leköszönő egészségügyi miniszter nem támogatta, mégis elfogadták.
Keijzer indítványában rámutatott, hogy a jóváhagyási folyamat „példátlanul gyors”, míg az ilyen messzemenő intézkedések kapcsán több időre van szükségük a megfontoláshoz, felülvizsgálathoz és megfelelő végrehajtáshoz. Szerinte az IHR eljárási kötelezettségek figyelmen kívül hagyása és a módosított IHR és az új pandémiás szerződés közötti kapcsolat tisztázatlanul hagyása aláássa a nemzetközi jogrendet és ezáltal e rendeletek demokratikus legitimitását, valamint sérti az IHR 55. cikkét, amely előírja, hogy a javasolt módosításokat a tanácskozás és a szavazás előtt legalább négy hónappal a részes államoknak be kell nyújtani.
A képviselő szerint ez nem ad elegendő lehetőséget a módosítások és azok fontos következményeinek vizsgálatára. Az indítvány egy másik fontos pontra is kitér: ha nem sikerül elérni a halasztást, a holland parlament felszólítja a kormányt, hogy szavazzon az IHR és az új világjárványügyi szerződés egészének javasolt módosításai ellen.
Mivel a magyar média hallgat róla, így a társadalom számára nem ismert, hogy már két hete folynak a maratoni tárgyalások az úgynevezett pandémiaszerződés elfogadásáról. Ennek keretében adnának felhatalmazást a marxista Tedrosz Gebrejeszusznak, a WHO terrorista múltú főigazgatójának arra, hogy elvegye a nemzetállamok egészségügyi szuverenitását és kiszolgáltassa a magyar embereket is a WHO finanszírozóinak, a gátlástalan Big Pharma üzleti érdekeinek.
A WHO a belső egészségügyi szabályzatának a módosításával is a finanszírozóinak az érdekeit képviseli, igazából Bill Gates és egyéb befektetőinek a tervét megvalósítani, azért, hogy azok az érdekeltségeiken keresztül minél nagyobb profitot tudjanak termelni. Nem az emberek egészsége a lényeg, hanem az, hogy a globális Big Pharma, azaz a legnagyobb „gyógyszercégek” következmények nélkül minél jobban kizsákmányolják az országokat, akár úgy is, hogy az emberek egészségét tönkretegyék.
Természetesen a baloldali és liberális pártok is cinkosan hallgatnak a kérdésben, a médiáikkal együtt asszisztálnak ahhoz, hogy a Fidesz beterelje Magyarországot a WHO börtönébe. Pontosan ugyanaz történik, mint a Covid alatt: a balliberális média és politika ugyanazt a globális elnyomó terrort támogatta, mint a magát magyar nemzeti kereszténynek tartó Fidesz és annak polgári, konzervatív holdudvara. A magyar embereket elnyomó antiglobalista törekvésekkel szemben politikai téren kizárólag a Mi Hazánk vette fel a küzdelmet, a párt országos tájékoztató kampányt és aláírásgyűjtést kezdeményezett.
Beszédes az is, hogy a WHO-szerződéssel kapcsolatban a magyar kormány semmilyen tájékoztatást nem ad, Orbán Viktor egy szót sem válaszolt a parlamentben Dúró Dóra, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjének a kérdésére, mit tesznek azért, hogy ne legyenek a magyarok kiszolgáltatva egy marxista terrorista WHO főigazgató terveinek?
A Covid-diktatúra tapasztalatai aggodalomra adnak okot. Akkor a magyar kormány gátlástalanul kiszolgálta a marxista, terrorista múltú Tedrosz Gebrejeszuszt, a magyar emberek egészségügyi szuverenitását elvevő WHO tervet pedig a magyar kormány támogatja. Erről beszélt Szijjartó Péter külügyminiszter, amikor nemrég Genfben találkozott Gebrejeszusszal: „az emberek egészsége megvédésének semmi köze a geopolitikához, a vírusok nem ismernek sem határokat, sem politikai megközelítést, sem geopolitikai konfliktusokat, így az emberek egészségének védelme érdekében egységes globális fellépésre van szükség. Az egészségügy területén nincs helye a Kelet–Nyugat vitának.” Akkor Szijjártó Gebrejeszus “barátját” Budapestre is meghívta a WHO központjának átadására, ami mindmáig elmaradt, nagy valószínűséggel azért, mert a Mi Hazánk tüntetéssel várná a főigazgatót, a kellemetlen pillanatoknak pedig a kormány nem szeretné kitenni a WHO mindenható urát.
Korábban Szijjártó a legszélsőségesebb álláspontot képviselte a kényszeroltással kapcsolatban is, 2021 szeptemberében az ENSZ közgyűlésen a világ teljes népessége beoltásának szükségességét hangoztatta.
A magyar kormány a Covid-diktatúra alatt is mindenben a WHO elvárásai szerint járt el, ezzel Szijjártó Péter büszkélkedett is a közösségi oldalán.
Csakhogy a WHO szakmailag megalapozatlan ajánlásai rengeteg ember halálát okozták, erről beszél legújabb videójában Toroczkai László, a MI Hazánk elnöke, Letoha Tamás kutatóval.
Ha szeretne értesülni Szakács Árpád további írásairól, iratkozzon fel a https://szakacsarpad.substack.com/ blogértesítőjére!
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!