A Kelet-Jeruzsálemben és Ciszjordániában kialakult feszültségek és az erőszak azonnali mérséklésre szólította fel a feleket szombaton Peter Stano, az Európai Unió külügyi szolgálatának szóvivője. Nyilatkozatában a szóvivő felidézte, hogy pénteken súlyos összecsapások történetek az izraeli rohamrendőrök és az al-Aksza mecsetnél a kelet-jeruzsálemi kilakoltatások ellen tüntető palesztinok között, közli az MTI.
“Az erőszak és az uszítás elfogadhatatlan, az elkövetőket mind a két fél részéről felelősségre kell vonni” – hangsúlyozta Stano, hozzátéve, hogy a mecsetnek otthont adó Templomhegy (arab nevén: Haram al-Sarif) státuszát feltétlenül tiszteletben kell tartani.
Aggodalmát fejezte ki továbbá palesztin családoknak a kelet-jeruzsálemi Sejk Dzsarra negyedből történő kitelepítése miatt. Ebben a negyedben a zsidó telepesek az utóbbi években felvásároltak számos épületet, valamint jogi úton megkérdőjelezték számos palesztin család tulajdonjogát évtizedek óta lakott otthonaikhoz, és régebbi zsidó tulajdonosokra hivatkozva elkezdték kiköltöztetésüket. Az EU szerint az ilyen cselekedetek illegálisnak minősülnek a nemzetközi humanitárius jog szerint, és tovább szítják a kialakult feszültségeket.
“Mindkét fél politikai, vallási és közösségi vezetőinek önmérsékletet kell tanúsítaniuk, és erőfeszítéseiket az ingatag helyzet stabilizálásra kell összpontosítaniuk” – húzta alá a szóvivő.
A pénteki összecsapásokban több mint kétszáz tüntető és az izraeli hatóságok 17 tagja sebesült meg. A rendőrök gumilövedékekkel és villanógránátokkal oszlatták az őket kövekkel, vizes palackokkal és székekkel dobáló palesztinokat.
Jeruzsálem vitatott hovatartozása a palesztin-izraeli konfliktus egyik legfőbb nyitott kérdése. Az izraeliek Jeruzsálem egészét saját fővárosuknak nyilvánították, beleértve a város 1967-ben elfoglalt keleti szektorát is, míg a palesztinok Kelet-Jeruzsálemet szeretnék megtenni a Ciszjordániából és a Gázai övezetből létrehozni vágyott önálló államuk fővárosává.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!