loading
Menü
Támogatás

Budapest az egyetlen régió, ahol a lakosok jobban kötődnek Európához, mint saját hazájukhoz

2021. jún. 6. 12:45
2 perces olvasmány
Budapest az egyetlen régió, ahol a lakosok jobban kötődnek Európához, mint saját hazájukhoz

Nem megbántva a becsületes és tisztességes budapesti hazafiakat, hiszen ilyenek is vannak szép számmal, de vidéken eddig is általános vélekedésnek számított, hogy a "nagy vízfejben", vagyis Budapesten nagy részben inkább hazátlan világpolgárok, és gyökértelen, XXI. századi "mintaemberek" laknak. 

Erre erősített rá a Göteborgi Egyetem tudósai által készített kutatás is. A European Quality of Government Index összeállításához 129 ezer embert kérdeztek meg az unió mind a 27 tagállamának 208 régiójából. Ez a kutatás azt vizsgálja, hogy egyes régiók - tehát nem az országok - lakói szubjektíve milyennek találják a kormányzás minőségét három alapvető szempont alapján. Úgy mint, a közszférában tapasztalt korrupció,
a közhatalom pártatlansága, az állampolgárok egyenlő kezelése, a közszolgáltatások mindennapokban megtapasztalt színvonala.

A 3-4 évente megismételt kutatás adatfelvétele legutóbb 2020. októbere és 2021. januárja között zajlott. Ezen eredmények kiértékelése történt meg most. Ebből kiderült, hogy a 208 vizsgált régió lakói milyennek találták politikai vezetőik reagálását a járványra. Az egyik legfontosabb megállapítás szerint

Európában leginkább a magyarok - kivéve a pesti régió lakosait - és a lengyelek találták nem megfelelőnek a a kormány válaszát a vírusra. (A pesti régió nem a fővárost, hanem a környékét takarja.)

Ezt egyébként más ">felmérések is megerősítik. A magyarok többsége ugyanis látta, rosszabb esetben saját bőrén tapasztalta, hogyan hagyta magára a kis- és középvállalkozókat a kormány, miközben olyan mennyiségű pénzekkel tömte a multikat, hogy már ők is ">kínosnak érezték. 

Akit a részletesebb eredmények is érdekelnek, azok 444-en olvashatnak egy alaposabb beszámolót. Számunkra első sorban az érdekes, hogy
az összes vizsgált régió közül a budapesti volt az egyetlen, aminek a lakói az országuknál vagy a régiójuknál is jobban kötődnek Európához.



Ami viszont figyelemre méltó, hogy
az Erdély területén élők még mindig jobban kötődnek saját régiójukhoz, mint Romániához.

Fotó: EPA

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás