Ízelítő a Mi Hazánk rendhagyó program-bemutatójáról (videó)

"Soha, egyetlen párt sem mutatta még be a programját úgy, ahogy most a Mi Hazánk tette, amikor augusztus 21-én bemutattuk a Virradat Programot. Nem csupán beszéltünk róla, s nem azt ígértük, hogy majd megvalósítjuk, ha ránk szavaznak, hanem kis lépésekkel ugyan, de már elkezdtük megvalósítani"
-írja Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke.
Portálunk folyamatosan teszi közzé a Mi Hazánk választási programjának elemeit, emellett részletesen be fogunk számolni a Virradat Napján történtekről is.
">A mezőgazdasági programról itt írtunk, alább pedig egy újabb előzetes látható.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás