loading
Menü
Támogatás

Kemény kérdéseket kapott a Fidesz politikusa

2023. márc. 19. 14:25
3 perces olvasmány
Kemény kérdéseket kapott a Fidesz politikusa

„Segít nekünk a sajtó abban, hogy építsük mindazt, amit elkezdtünk” – ahogyan az RTL megírta, a fideszes Vígh László szerint ezt jelenti a sajtószabadság,. A Zala megyei képviselő ezt március 15-én, a magyar sajtó napja alkalmából rendezett ünnepségen fejtette ki.

Vígh László egy posztban köszönte meg a zalai újságíróknak a „pontos, hiteles, kiegyensúlyozott tájékoztatást”, majd egy tévéinterjúban azt is kifejtette, hogy mit ért ezalatt.

Ma, 2023-ban elmondható, hogy a sajtószabadság azt jelenti számunkra, hogy akinek a tulajdonában van a sajtó, annak az értékeit közvetíti

– véli Vígh László.

A képviselő azt is kifejtette, hogy az újságíró feladata az, hogy a politikusokat segítse:
a sajtószabadság azt is jelenti, hogy segít a sajtó nekünk abban, hogy építsük mindazt, amit elkezdtünk.

Ide illeszkednek a megyei online lapok, amelyek szemmel láthatóan igencsak szorgalmasan építik "mindazt, amit elkezdtek". A kormány propagandájától eltérő mondatok csak elvétve és ünnepnapokon szoktak itt megjelenni. És szögezzük le:
semmilyen probléma nincs azzal, ha egy sajtó valamelyik párt érdekeit szolgálja ki, a probléma azzal van, ha ezt a sajtót azok pénzéből fizetik, akik adófizetőként nem feltétlen akarják a párt érdekeit kiszolgálni.

A városi lapok világa úgy épül fel, hogy van a városnak egy polgármestere, testülete és nagyjából az ő politikai irányvonalukat erősíti a helyi média. A hangsúly pontosan itt van: nagyjából. Némi játéktér szinte mindegyik lokális médiánál felfedezhető, ez alól kivételt képez a Kecskeméti Médiacentrum alá tartozó hiros.hu, amelyre azért érdemes rákattintani, mert objektív mutatók alapján kijelenthető, hogy a megyeszékhelyek közül ennél jobban egyetlen lap sem szolgálja ki az épp aktuális városvezetés politikáját. 14 napon keresztül vizsgáltuk a 18 vidéki vármegye székhelyén működő úgynevezett önkormányzati (tehát önkormányzati finanszírozású=közszolgálati(?)) lapokat abból a szempontból, hogy hány olyan politikai tartalmú hír jelenik meg, ami nem illeszkedik a Rogán-művek fogaskerekébe. A lista utolsó előtti helyén a nyíregyházi nyirport.hu áll, ahol 14 nap leforgása alatt 4 darab nem kormányzati hír volt. Kormányzati hír alatt a baloldali megyeszékhelyek által irányított lapokban megjelenő liberális narratívát erősítő híreket is értjük.

Az utolsó helyen tehát a kecskeméti hiros.hu áll 0, azaz nulla darab nem fideszes hírrel. Ez az a lap, ahol a 2022-es parlamenti választást megelőző 150 napban 178-szor jelent meg Szeberényi Gyula Tamás, a Fidesz (később győztessé vált) akkori képviselőjelöltje, miközben nem tartották hírértékűnek a szerkesztőségük bejáratától alig néhány méterre felállított 5 méteres kettőskeresztet, amelyet egyébként a helyi katolikus püspök gond nélkül felszentelt.

Fentebb azt írtuk le, hogy ünnepnapokon jelenhet meg ellenzéki hír. Nos, ez nem teljesen igaz, hiszen a Bács-Kiskun vármegyében található Kiskőrösön hermetikusan zárták el a sajtót a miniszterelnöktől annak ellenére, hogy korábban azt írták: még csak regisztrációra sincs szükség, szeretettel várják az újságírókat.

És láss csodát: egy bizonyos sajtó mégiscsak bejutott az ünnepi rendezvényre, ahol történetesen nem a miniszterelnöktől kérdezte meg például azt, hogy:

-Tudja-e ki lehet a Völner-Schadl jegyzőkönyvben említett R.Antal?

-Igazságos-e, hogy Völner fiának a Porschéjét vitték el a rendőrök, Budaházy fiának meg az apját? 

Szóval nem a fenti kérdéseket sikerült feltennie a valóságos hajtóvadászat után bejutott kecskeméti sajtónak, akik a város másik fideszes parlamenti képviselőjétől kérdeztek. A kérdéseket videóra vették, ezt beillesztjük ide, de előbb külön a kritikus riporter kérdései:

1: "Képviselő úr mekkora megtiszteltetés, hogy 175 évvel a forradalom után Bács-Kiskun megyében köszönti a magyarokat Orbán Viktor?"

2: "Petőfi Sándor öröksége a megyében mennyire erős?"

3: "Képviselő úr lát-e párhuzamot 1848 és 2023 között?"

 Dr. Salacz László országgyűlési követ forradalmian szemfüles válaszai:



 

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás