loading

Folytatja kampányát a Mi Hazánk Ifjai

2023. ápr. 15. 12:50
2 perces olvasmány
Folytatja kampányát a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai folytatja az országjárását és minden vármegyében utcai politizálással igyekszik minél több fiatalt megszólítani, akiknek van lehetőségük arra, hogy a kormánynak szóló kérdéseik elhangozzanak a Parlamentben Dócs Dávid felszólalásai lévén.



Az ifjúsági szervezet rövid közleményben értékelte az elmúlt időszakot, benne reagálva a fiatalokat érintő egyik fő problémára, alább közöljük:

Soha nem hagyták még el ennyien Magyarországot egy év alatt!

Több, mint 26 ezer magyar hagyta el az országot 2022-ben, közölte a KSH a tavalyi évre vonatkozóan. Ez mintegy ötezerrel nagyobb szám az előző évhez képest.

A kormánynak tizenhárom év után ez a mérlege. A fiatalok nem látnak jövőképet itthon a brutális albérletárak, a versenyképtelen fizetések mellett.

A mi feladatunk tehát egy olyan alternatívát kínálni nekik, amely reményt és kiszámítható jövőt biztosít itthon, a most még az elvándorláson gondolkozóknak.

Ennek érdekében a Mi Hazánk Ifjai egy hónappal ezelőtt országos kampányt indított online és az utcákon is, amelyben a fiatalok kérdéseit juttatjuk el a Parlamentbe, ahol országgyűlési képviselőink szembesíti a kormánnyal az ifjúságot érintő legégetőbb problémákat.

A fiatalok a legkülönbözőbb problémákkal kerestek meg minket és árasztották el pultjainkat. A közösségi közlekedés helyzete, a megfizethetetlen lakhatás, a jogosítvány, az ösztöndíj programok, de még az iskolai menza témája is előkerültek.

A 18-29 éves korosztályban legnépszerűbb párt ifjúsági szervezeteként kiemelten nagy a felelősségünk! Jövőkép és kiszámítható élet nélkül nem fogjuk tudni itthon tartani az új generációkat, így a kampányt továbbra is folytatjuk, várunk mindenki országszerte standjainknál - írja Binder Csaba, a szervezet elnöke. 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás