"Soha többé kommunizmust" (+KÉPEK)
A Betyársereg idén Esztergomban emlékezett az 1956-os forradalomra és szabadságharcra. A rendezvényt azonban közösen szervezték többekkel együtt, sőt, rendhagyó módon zajlott le. Ugyanis a Tábor Betyárok szervezésében az Esztergom-kertvárosi Betyárbástya nevű vendéglátóhely volt a gyülekezőhely, innen indultak a résztvevők hagyományőrző felvezetéssel, egy korabeli teherautóval át az esztergomi Sötétkapuhoz, ahol 1956-ban az események zajlottak.
A megemlékezésen képviseltette magát a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom is, társvezetőjük, Barcsa-Turner Gábor beszédet is mondott, mint ahogy Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője is, aki kiemelte, "esküdjünk meg, hogy ebben az országban kommunizmus soha többé nem lesz!" Dalaival közreműködött Vári Kovács-Péter színművész. Több hazafias szervezet jelen volt, a Magyar Önvédelmi Mozgalom is, László Attila is koszorúzott, pártok közül pedig a Mi Hazánk Mozgalom, melynek képviseletében Lantos János, esztergomi elnök, és Méhes Szilveszter, esztergomi alelnök koszorúzott.
Képek a megemlékezésről:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás