loading
Menü
Támogatás

Magyar munkavállalók jogai kerülnek veszélybe

2024. márc. 8. 13:10
1 perces olvasmány
Magyar munkavállalók jogai kerülnek veszélybe

Dúró Dóra országgyűlési képviselő kérdést tett fel Nagy Márton István nemzetgazdasági miniszternek a hazai munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatban.

Az utóbbi években Magyarországon egyre jobban terjeszkednek a munkaerő-kölcsönző cégek. A globális vállalatok hazai képviselői egyre nagyobb mértékben foglalkoztatnak munkavállalókat a közvetlen szerződéskötés helyett. Ezen trend mögött komoly problémák húzódnak, hiszen a munkáltató vállalat nem a munkavállalóval, hanem a kölcsönzővel köti meg a szerződést, ezzel jelentősen korlátozva a munkavállaló jogi pozícióját. Ennek következtében

a kölcsönzött munkaerő számára jóval kevesebb lehetőség adódik, hogy jogait gyakorolja, mint azok számára, akik közvetlen foglalkoztatási formában dolgoznak.

Kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek a munkavállalók


Dúró Dóra kérdésében megfogalmazta, hogy az állampolgári panaszok során gyakran merül fel a munkaerő-kölcsönzők által közvetített munkavállalók megkülönböztetése és kiszolgáltatottsága. Az is aggasztó, hogy a kormány láthatóan nem tesz hatékony lépéseket ennek kezelésére.
A Mi Hazánk határozottan tiltakozik a munkaerő-kölcsönző cégek és a multik közös kizsákmányolása ellen, és sürgeti a kormányt, hogy sürgősen cselekedjen a munkavállalók jogainak és védelmének érdekében.

Biztosítani kell a munkaerő-kölcsönzés átláthatóságát és a munkavállalók jogainak megerősítését, hogy minden alkalmazott egyenlő jogokkal és védelemmel rendelkezhessen, függetlenül a foglalkoztatási formától.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás