loading
Menü
Támogatás

Orbán Németországban mondta el, mennyire örül, hogy továbbra is összeszerelőüzem vagyunk

2024. jún. 22. 16:35
3 perces olvasmány
Orbán Németországban mondta el, mennyire örül, hogy továbbra is összeszerelőüzem vagyunk

Ez már a második alkalom egymás után, hogy Orbán Viktort sajtótájékoztató és katonai tiszteletadás nélkül fogadta Olaf Scholz kancellár Berlinben, pedig az állami látogatásoknál ez a szokásos formaság. Szégyenszemre számos mai programjáról beszámol a kancellár holnapja, de a magyar miniszterelnökről egyelőre egy kukk sincs, egy fotó sincs – számol be róla a Telex.

Mivel a közmédiának pont „arra akadt dolga”, így Orbán Viktor legalább valakinek nyilatkozhatott a találkozó lefolyásáról. Elmondása szerint a megbeszélésnek két témája volt: az európai ügyek és a német-magyar kétoldalú kapcsolatok.

Mivel a kampánynak már vége, így a Fidesznek sem kell úgy tennie, mintha akár a háborút, akár a szélsőséges LMBT-lobbit meg szeretné állítani, amelynek ékes bizonyítéka, hogy a NATO ">főtitkárának látogatásakor Orbán mindent készségesen megígért.

A magyar miniszterelnök nyilatkozatából kiderült, a kormány stratégiája továbbra is az, hogy Magyarországot a megalázó összeszerelőüzem státuszában tartsa, melyre a jelek szerint még büszkének is kéne lennünk. „A német cégek Magyarországon 250-300 ezer embernek adnak munkát, elsősorban az autóiparban” – dicsekedett Orbán, kiemelve, abban is egyetértettek Olaf Scholzcal, hogy generációváltás történik az autóiparban. Nagyon fontos, hogy ebben a német technológiai váltásban Magyarország is benne marad.

Kiderült, a gyarmatosítók kiemelt célpontja vagyunk, hiszen Magyarország a világ három országa közül az egyik, ahol mind a három nagy német autógyártó jelen van.

„Magyarországnak kiemelt szerepe van a német ipar működésében, mi pedig munkahelyeket, gazdasági növekedést és adóbevételeket remélünk, „ez a gerince a német-magyar kapcsolatoknak” – állítja a miniszterelnök, aki valószínűleg megfeledkezett arról, hogy éppen a Fidesz-kormány által nyújtott adókedvezményeknek köszönhetően lapátolják ki a profitot az országból a nyugati cégek, amiket aztán saját hazájukban forgatnak vissza.

Kiderült az is, nem a háborúpárti, migráns- és LMBT-simogató, fehérellenes német kormánnyal van probléma (melynek bal szárnyának szálai egészen a nemzetközi Antifa Mozgalomig érnek), hanem azzal a Manfred Weberrel, akit Orbán „legrégebbi ellenségének” nevezett az európai politikában. Ez a kifejezés azért vicces, mivel sokáig szövetségesként ültek együtt a Néppártban (onnan sem önként távoztak, hanem úgy rúgták ki őket, a KDNP viszont maradt. Sőt, utóbbiak a mai napig ott ülnének, ha nem cserélik le őket Magyar Péterre).

Most kiderült, az ember, akivel évekig ültek egy frakcióban, „hungarófób” és „gyűlöli a magyarokat”. (Félreértés ne essék, a globalista érdekeket szolgáló Manfred valószínűleg minden európai nemzetet és minden nemzeti érzelmű embert gyűlölt, a probléma azzal van, hogy korábban ezzel a Fidesznek se volt baja.)

Nem lesznek megvédve a gyerekek


Miután óriásplakátokon ígérték meg magyar választók millióinak, hogy megvédik a gyermekeinket az LMBT nyomulástól és a genderőrülettől, kiderült, a magyar elnökség programjában nem szerepel semmiféle normalitáspárti harc. Sőt, a miniszterelnök „azt se tudja, mi ez az egész”.

Egészen pontosan arra a felvetésre, hogy a genderkérdésben tud-e Magyarország lépéseket tenni, Orbán Viktor azt válaszolta, „az egész gendermarhaság”, amely „felbolygatja” a gyereknevelés és az együttélés hagyományos európai rendjét, nem szerepel közvetlen módon a magyar elnökség programjában.

„Mi ezzel nem akarunk foglalkozni, nem is értjük pontosan, mi ez, nekünk van egy életünk, mi úgy szeretnénk élni, ahogy eddig is éltünk” - fogalmazott a miniszterelnök. Annyira nem akar ezzel foglalkozni, hogy a deviánsok menete idén is zavartalanul megrendezésre kerül majd a fővárosban, maximum az egészséges értékrenddel bíró ellentüntetők ">számíthatnak hatósági vegzálásra.

Fotó: Facebook

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás