loading
Menü
Támogatás

Tisza Szigetet alapított Dombóvár sikkasztásért elítélt, volt DK-s polgármestere

2024. szept. 27. 12:45
2 perces olvasmány
Tisza Szigetet alapított Dombóvár sikkasztásért elítélt, volt DK-s polgármestere

A rendszerszintű megújulás elmaradt a Demokratikus Koalícióban – mondta a 24.hu-nak a párt korábbi választókerületi elnöke, Dombóvár volt polgármestere, aki Tisza Szigetet alapított a Tolna megyei városban.

Tisza Szigetet alapított Dombóvár korábbi, DK-közeli polgármestere – erről maga Szabó Loránd adott hírt a Facebookon.

A döntés a DK és a Tisza Párt feszült viszonya miatt különösen érdekes. Magyar Péter – a korábbi politikusok csatlakozásától eddig elzárkózó – pártja azt közölte: a Tisza mozgalmi bázisát jelentő egyesülések esetében nem firtatják az alapítók politikai múltját. Ezzel sokadszorra is önellentmondásba keveredett a párt.

Magyar Péter az áttörést jelentő júniusi választások után jelentette be, hogy hozzálát a pártépítéshez, amelynek egyik elemét a polgári körök mintájára létrehozott, 10–50 fős Tisza Szigetek képezik. Ezek nem a párt helyi alapszervezetei, hanem a Tisza mozgalmi bázisát jelentő "civil" egyesülések.



Csoportosan állnak át a korábbi baloldali aktivisták


Szabó Loránd azt nyilatkozta a 24.hu-nak, hogy közösen alapította a Tisza Szigetet a legutóbbi polgármesterjelölti indulása mögött álló csapattal, melynek tagjai „80-90 százalékban szimpatizálnak” Magyar pártjával. A Tisza részéről elvárás volt, hogy megnevezzenek egy alapítót, amit a következő ciklusra is önkormányzati képviselői mandátumot szerző Szabó a közösség felkérésére vállalt, mivel „több évtizedes közéleti pályája alatt jártasságot szerezett egyesületi ügyekben”. A Tisza Szigeteknek nincs vezetőjük, csak kapcsolattartójuk – ez a feladat szintén Szabóé lett.




A tömörülésnek a Szabó egyesületében politizáló Kurucz Józsefné megválasztott balliberális ellenzéki képviselő is tagja.



A volt polgármester elmondta azt is, hogy nem az övé az egyetlen Tisza Sziget a városban:a másikat Tigelmann Péter, Szabó korábbi alpolgármestere és az Együtt-PM volt országgyűlési képviselőjelöltje hozta létre, aki idáig önkormányzati képviselő volt, de a júniusi választáson nem indult újra.


Jól látható tehát, hogy a Tisza Párt módszeresen veszi ki a szervezeteket a "régi" baloldal alól, a támogatottságukkal együtt. Ezek az emberek viszont nem változnak, Szabó Lóránd ugyanúgy politikusbűnöző marad, a beállítottságuk éppúgy globalista, mint korábban.




Egyszerűen csak felülnek a trendvonatra, annak reményében, hogy most nagyobb hatalomra tudnak szert tenni, mint korábbi próbálkozásaik során.



Mindezt sok százezer megtévesztett, de normális gondolkodású magyar állampolgár hátán felkapaszkodva.



 

Kiemelt kép forrása: Mohos Márton/24.hu

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás