Brutális lejáratókampányt indított a DK- és Momentum-közeli Perintfalvi Rita genderközszereplő, aki a Facebook-oldalán közzétett posztjában igyekszik a Mi Hazánkat befeketíteni – tájékoztat a párt a Facebookon.
A poszt néhány óra alatt több tízezer emberhez jutott már el, és a megjelenésével egy időben a Fidesz-közeli Ultra-infó is leközölte ugyanezt. Láthatóan összehangolt támadásról van szó. Füssy Angéla oknyomozó újságíró elmondta, hogy egy, az általa lebuktatott p*dofilokat védő hálózat már hetek óta elektronikus levelekben lejárató kampánnyal fenyegeti, amiért feltárja az összes mocskos ügyet, ahol gyermekek az áldozatok. Füssy Angéla nem engedett a zsarolásnak, a fenyegetést, a bosszút ezért most beváltották.
„A fenyegetésekről szóló leveleket Füssy Angéla bármikor nyilvánosságra tudja hozni, meg is fogja tenni. Ami pedig a vádakat illeti: Füssy Angéla egy oknyomozó újságíró, aki nem tagja a Mi Hazánknak. Sokszor próbálták már elhallgattatni, de ő nem adta fel, bátran küzd tovább"
– egyértelműsíti a Mi Hazánk.
A Füssy Angéla és más magánszemélyek által kezdeményezett alapítványnak, amelynek egyébként szintén semmi köze a Mi Hazánkhoz, nem tagja, nem kurátora a lejárató írásokban említett Nyerges Csaba, aki soha semmilyen kapcsolatban nem állt a Mi Hazánkkal, így természetesen nem is tagja a pártnak. Nyerges Csaba informátorként segítette Füssy Angéla munkáját. Korábban rendőrnyomozó volt, és – ahogy most kiderült – annak idején valóban szerepelt homoszexuális pornófilmekben.
„Minden bizonnyal éppen azért tudta informátorként segíteni az oknyomozást, mert belülről ismeri az LMBTQI-világot” – írja a párt. „Amikor egy oknyomozó újságíró a maffia után nyomoz, akkor bűnbánó gengszterek segítik a munkáját, ha LMBTQI-személyek követnek el bűncselekményt, akkor nem meglepő, hogy az informátornak köze lehetett az LMBTQI-közeghez. Az informátorhoz azonban a Mi Hazánknak semmi köze."
„A lejárató kampányok, fenyegetések, a zsarolások miatt nem hátrálunk, mindez csak fokozza a harci kedvünket. Teljes erővel folytatjuk a gyermekek védelmében is a küzdelmet! A rágalmazók, zsarolók, fenyegetőzők ellen pedig természetesen megtesszük a szükséges jogi lépéseket. Minden idők legmocskosabb kampánya következik az előttünk álló évben, fel vagyunk rá lelkileg készülve"
– jelenti ki a nemzeti ellenzéki párt.
Füssy Angéla kollégánk is reagált a vádakra
Kérésére írását teljes terjedelmében, változások nélkül közöljük:
„Bár még a mai napnak sincs vége, aminek eredményeként közelebb kerültünk Lilla megtalálásához, mint a rendőrség két év alatt, látva, hogy miattam azokat az embereket és azt a pártot támadják, akik erőt mutatva egyedül álltak nemcsak mellém, hanem a valódi gyermekvédelem ügye mellé, úgy érzem, reagálnom kell.
Kezdjük ott, hogy nem vagyok a Mi Hazánk Mozgalom tagja, ahogy Nyerges Csaba sem.
Azon kívül Nyerges Csaba nem tagja az általam életre hívott, bejegyzés alatt álló alapítvány kuratóriumának. Abba kifejezetten gyermekvédelmi és életvezetési szakemberek kerültek, akiket nagy gonddal választottam ki. Ugyanakkor eszem ágában sincs elhatárolódni Nyerges Csabától, ahogy ezt támadóim gondolták, eltervezték.
Csaba hosszú hónapok óta segítőm és informátorom a ped0***l hálózat és a bizonyos páholyok feltárásában, amely munka már az elmúlt hónapokban komoly eredményeket hozott. Büntetőeljárások indultak, amelyek amúgy nem indultak volna, olyan emberek évtizedes ragadozását buktattuk le, akik magukat érinthetetlennek hitték.
Az, hogy emellett olyan kölyköket mentettünk, mentünk, akikről előttünk mindenki lemondott pedig a hab a tortán. A hálózat fél! Jól teszi.
Senki nem mert eddig szembeszállni velük, most pedig egy nővel, egy anyával találták magukat szembe, akiről azt hitték, gyenge és elfújja az első nagyobb szél. Tévedtek.
Sok mindennel próbálkozott ez a hálózat az elmúlt hetekben. Nyomoznak, nyomoztatnak utánam és a környezetem után. Napokon át kaptam a mocskos fenyegető leveleket – amelyek főleg akkor kaptak igazán nagy lendületet, amikor Csaba múltjának egy néhány hónapon át tartó szeletére rábukkantak.
Azóta zsarolnak, hogy ha nem állok le, nyilvánosságra hozzák. Nem tettem, sőt elhajtottam őket a kénköves pokolba és ezt most megismétlem nyilvánosan is. Arra is készülök, hogy be fogom mutatni, kik állnak a támadások, fenyegetések és a mostani hadjárat mögött.
Én nem félek. És nem hajlok fenyegetések hatására mint a nyárfa a viharban, mert tudom, hogy mit vállaltam és kikkel.
Csaba külsős nyomozati szakértőként, önkéntesként segített számtalan ügy megoldásában, olyan ügyekben, amelyekre sem jobbról sem balról a füle botját nem mozgatta senki. Csak a társadalom. Mert néhány szemétládával kevesebben lettek azok, akik veszélyt jelentenek a gyermekeinkre.
Hogy Csaba szerepelt néhány filmben? Smafu. A magánügye. Ahogy a dubajozós lányok múltja is az – ugye van néhány a közéletben…
Csaba ezt a múltját – amely lehetőséget teremt, hogy abba a világba bepillantást nyerve, onnan információkat szerezve eredménnyel kutakodjak a hálózat és a páholyaik után – nem titkolta el. Nemcsak előlem nem, hanem azok elől sem, akiknek segítettünk, segítünk ezekben a percekben is. Őket sem érdekelte. Csak az, hogy most először melléjük, az áldozatok mellé álltak valakik és erőt adnak nekik.
Azok, akik most támadnak, mocskolódó üzenetekkel bombáznak és lepik el az üzenőfalam, vajon ezen áldozatoknak a szemébe néznének-e? Vajon a nálam sorakozó több mint száz ügyet, a napi tizenóra kőkemény lelki terhet is jelentő feladathalmazt ki venné át, ki csinálná utánunk?
Mi nem showműsorokban szereplünk, tetszelgünk, csillogunk a hajunkat dobálva, mint Perintfalvi asszony, aki azóta támad megállás nélkül, hogy kebelbarátját, az orgonistát lebuktattuk. Hát ha még tudná, mi jön még.
Apropó Perintfalvi asszony…
A legszebb az egészben, amikor a szivárványba öltözött LMBTQ-hősnő, a Pride-felvonulásért tüntetők szónoka ordít ujjal mutogatva rám, mert egy meleg ember segíti a munkámat.
Ennyit a hitelességről. Én maradtam az, aki vagyok és teszem, amit mondok és gondolok, és nem hátrálok meg.
A Mi Hazánk Mozgalom pedig, amelynek a tagja nem vagyok, hozzám hasonlóan azért vált célponttá mert nem szónokol, hanem tesz, mert az egyedüliek, akik ennek a mocskos hálózatnak hadat üzentek.
Kedves követőim, hölgyeim, uraim, anyák és apák, tessék hát választani ki mellé álltok. A hálózat és annak fenyegető csatlósai mellé vagy azok mellé, akik ezekkel fel merték venni a harcot?
Köszönöm, hogy „meghallgattatok”! A témát lezártnak tekintem.
Sajnos rengeteg a dolgunk, helyettük is, akik a gyermekvédelem ügye helyett velünk vannak elfoglalva."
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!