Hit, hivatás, hazaszeretet – beszélgetés Vékony Csongorral a képviselet valódi értelméről

Vékony Csongort, a Mi Hazánk Mozgalom X. kerületi önkormányzati képviselőjét, mint fiatal magyarországi képviselőt egy nemzetközi politológiai kutatás keretében kérték fel interjúra, melyben többek között az alábbi gondolatok hangzottak el.

– Mit jelent számodra képviselőnek lenni?

– Nyilván a szó önmagában is tartalmazza, hogy az emberek érdekeit szolgálom politikusként, de különválasztom a helyi politizálást és az országos politizálást. Helyi szinten gyakoribb, hogy olyan témákat tudunk napirendre tűzni, ami minden itt élő állampolgárnak az akaratával egybecseng. Ezek többnyire szociális jellegű kérdéskörök. Országos politikában viszont vannak olyan témakörök, amik megosztják a társadalmat. Ezek inkább identitáspolitikai témák. A helyi lakosság mindennapjainak jobbá tétele érdekében bárkivel hajlandó vagyok együttműködni, viszont identitáspolitikai kérdésekben vannak olyan pontok, amikben nem születhet egyetértés világnézeti különbségek miatt. A képviselet ilyen formában tehát megvalósul, azonban ideológiai meggyőződésből kifolyólag nem feltétlenül a lakosság akarata az első, hanem az, amit keresztényként helyesnek tartok. 

A többség akarata nem feltétlenül egyezik a nemzet érdekével, így számomra nem a népakarat képviselete az elsődleges, hanem a népérdeké.

Ha az emberek nem is értenek egyet a gondolataimmal, van egy ideológiai meggyőződésem, ami miatt, ha kell, akár a többséggel is szembemegyek. Viszont bárkivel hajlandó vagyok együttműködni, hogyha a közutak felújításáról van szó, illegális szemét elszállíttatásáról, fásításról stb. Ilyen kérdésekben nem lehet megosztottság a politikusok között.

Mindig ki fogok állni a saját elképzeléseim mellett, de ez nem azt jelenti, hogy csak a hozzám hasonlóan gondolkodókat kívánom képviselni! Ez azt jelenti, hogy nem egyfajta globális, populista politikát kívánok folytatni, ami azt tartalmazza, hogy felmérések alapján hozok döntést például arról, hogy a Budapest Pride támogatása vagy betiltása mellett foglalok-e állást. Nem az alapján hozok döntéseket, hogy mi eredményez több szavazatot, hanem ideológiai meggyőződésem alapján.

– Mik a legnagyobb kihívások számodra a képviselői munka folyamán?

– Ez az első képviselőségem, így több újdonság akad, amit meg kell tanulni: mi a testületi ülés és a bizottsági ülések rendje, hogyan kell egy előterjesztést benyújtani, milyen időkereteket szab meg az SZMSZ stb. Ezeket az újdonságokat meg kell tanulni, de miután belejön az ember, gyakorlatilag annyi a különbség, hogy amíg nem voltam képviselő, addig az utcán hirdettem a gondolataimat, most pedig egy intézmény falain belül hivatalos formában.

– Tehát a munkafolyamat megtanulásának kihívását érzékeled, mást nem?

– Mivel nekem alapvetés, hogy a nemzet és Isten szolgálatában tevékenykedek politikai és kulturális síkon egyaránt, ezért ez nem kihívás számomra, hanem kötelességtudat, hivatástudat, mely természetes velejárója a mindennapjaimnak.

– Minden magyarországi képviselőnek ilyen fontos a kötelességtudat és az elhivatottság?

– Nem, és ez meglátszik az aktivitásukon is. Bár részét képezi az elemzésnek a frakciófegyelem – tehát hogy az adott pártok közül meg van adva, hogy mely képviselők szólalhatnak meg, miközben a többiek csak a szavazógombot nyomják –, de ezzel együttvéve sem tapasztalom a hazaszeretettől fűtött képviselők szenvedélyes felszólalásainak sokaságát. Tehát az inaktivitás nem feltétlenül jelenti azt, hogy ne lennének elhivatottak képviselőtársaim, de a felszólalások gyakoriságát és tartalmát mindenképpen az elemzés részeként szükséges vizsgálni.

Arra azonban újból visszatérnék, hogy a hajtóereje más a képviselőknek, hiszen más a szavazatorientált politizálás és más az ideológiai politizálás. 

– Mennyire elterjedtek ezek a tulajdonságok? Látsz generációs különbségeket? Mik a tapasztalataid?

– Ez a fő probléma…, hogy nem látom a generációs különbséget, és mind az idősebbeknél, mind a fiatalabbaknál, mind a nagyobb pozícióknál, mind kisebb pozícióknál, nagyobb pénzeknél és kisebb pénzeknél, ugyanazt látom: ezeknek a tulajdonságoknak a java része hiányzik a XXI. század politikusaiból. Könnyedén képesek egymást elárulni és hátba szúrni, vagy úgy alakítani a véleményüket, hogy míg az egyik pillanatban az ember szemébe mosolyognak, addig a háta mögött mást mondanak. Ez szerintem a teljes politikai palettára elmondható, attól függetlenül, hogy mely pártról beszélünk, tehát nagyon negatívan látom ezt a kérdéskört. Nyilván keresem azokat, akik e tekintetben mást képviselnek és közelebb állnak ahhoz, amit én képviselek, de a pártpolitika világában nagyon nehéz egyenes gerincű embert találni. Az egyszerű emberek körében, akik alacsonyabb szinten helyezkednek el a ranglétrán, gyakoribb a tiszta lelkületű hazafi, de minél fentebb megy valaki, annál mélyebbre süllyed a politika posványos mocsarában. Annál inkább alkalmazkodik a játékszabályokhoz és tisztaságán könnyen folt eshet. Aki beilleszkedik, egyre sikeresebb lesz, akiben viszont megszólal a lelkiismeret hangja, könnyedén az útja végére érhet.

Szerintem fontos, hogy különbséget tegyünk politika és pártpolitika között. Nem gondolom, hogy minden egyes politikai párt és képviselő gerinctelen volna, de az erkölcstelen demokrácia szülte pártpolitizálás nemcsak Magyarországon, hanem a világ minden pontján olyan harcba kényszerítette a képviselőket és pártokat, amelyekben legtöbbször nem az motiválja a szereplőket, hogy közös nevezőre jutva valóban az embereket képviseljék, hanem sárdobálásba ment át az érdemi politizálás.

– Mi motivált, hogy a politika útjára lépj? Volt-e a családodban olyan, aki politikával foglalkozott?

Láttam, mennyi minden rossz az országban, és elkezdtem követni, hogy a Parlamentben ülő politikusok mit képviselnek. Akkor határoztam el, hogy ebbe az egészbe belekezdek… Tizenéves fiatalként az a motiváció vezérelt, hogy ha nem is lesz olyan tudásom, mint egyes minisztereknek, lehet, hogy a tiszta lelkiismeret és a magyar haza iránt érzett szeretetem már önmagában sokkal előrébb viheti az országot, mint a bársonyszékekben ülő képmutató haszonlesők semmittevése.

– Hogyan mutatkozik meg a lelkiismeretesség a politikádban?

– A lelkiismeretesség sok mindent magában foglal. A határozottsággal összefüggve tartalmazza az egyenes gerinc fogalmát is.

A legutóbbi testületi ülésen például egy református templomnak a felújításáról esett szó. Keresztényként kötelességem volna támogatni az adott előterjesztést, azonban elgondolkodtam, hogy Nyugat-Európában több olyan templom van, amelynek a tornyára alkalmanként kikerül a szivárványszínű rongy, vannak olyan lelkészek és papok, akik az azonos nemű személyeket összeadják, templomban házasságot köthetnek. A lelkiismeretem nem engedte, hogy úgy nyomjak igent, hogy nem ismerem az adott felekezet vezetőjének álláspontját hasonló kérdésekben. Sajnos azonban azóta sem válaszolt kérdéseimre, így a szavazáskor tartózkodtam.

A szakmai tudás meglétének fontosságára is felhívnám a figyelmet az adott példánál. Nem elég az előterjesztéseket elolvasni, hanem utánuk kell járni, hogy felelősségteljes döntéseket hozhassunk a szavazás pillanatában.

A lelkiismeretesség fogalmába persze az is beletartozik, hogy az ember ne hazudjon, állja a szavát, a keresztény erkölcsöket megtartsa, mindennapjainak életmódja és politikai megnyilvánulásai ne mondjanak ellent egymásnak. De hozzátartozik nyilván az is, hogyha bizonyos összegekkel vagy más módon próbálnák meg elérni, hogy a saját gondolatával és érdekével ellentétes döntést hozzon, akkor a lelkiismeretes képviselő ezeknek a befolyásolási kísérleteknek ellenállna, kitartana elvei mellett.

– Mit gondolsz, mi az, amit elvárnak tőled, mint önkormányzati képviselőtől a támogatóid?

– Mint önkormányzati képviselőtől azt várják el, hogy a helyi ügyekben segítsem őket. Ide tartozik a közbiztonság témaköre, a hajléktalankérdés, közlekedés, köztisztaság, vízvezeték- és csatornahálózat felújítása stb. Folyamatosan tartom velük a kapcsolatot, és rendszeresen felszólalok a bizottsági, valamint képviselő-testületi üléseken a kerület szebb jövőjéért.

Országos szinten viszont, mivel tagja vagyok a Mi Hazánknak, ezért azt várják el, hogy azt az értékrendi politizálást folytassam, amit eddig és olyan felszólalásaim, megnyilvánulásaim legyenek, amit más pártoktól nem kaphatnak meg. 

Értékrendi alapon baloldali pártoktól nem hallanak olyat, amit tőlem, és sok esetben hiányolják a Fidesztől is a radikálisabb felszólalásokat. Ezt az űrt a Mi Hazánk politikusai igyekeznek pótolni.

– Miért érzik úgy sokan, hogy nincsenek megfelelően képviselve? Miért csalódtak sokan a politikában? Hogyan viszonyul szerinted a fiatalság a politikához?

– Kormányról kormányra, évről évre éri csalódás az embereket, így kiábrándulhatnak magából a politikából. Viszont, ha azt szeretnék, hogy változás történjen, úgy legalább annyit meg kell tegyenek, hogy elmennek szavazni. Ennél többet nem várhatunk el azoktól, akik alig tudnak a mindennapokban boldogulni, de ezt elvárjuk.

Magyarországon az emberek többsége hónapról hónapra él, és így nehéz egy szebb jövőt tervezni. Aki azért él, hogy legalább saját magát, vagy a családját el tudja tartani, nem fogja azt a kevés szabad idejét politizálással tölteni. A gyermekével töltött idő helyett gyűjtse az aláírásokat? A családja vagy barátai társasága helyett tüntessen az utcákon? Nem. A tisztességesen dolgozó magyarok ezt tőlünk, politikusoktól várják el.

Nehéz boldogulni Magyarországon, és ez hozzájárul az emberek politikai demotiváltságához.
A fiatalságban persze mindig dolgozik a lázadó szellem, és így mindig lázad az adott hatalommal, vagy akár az adott korszellemmel szemben. Tehát fűti egyfajta tűz. És ahogy ez az ellenállás megnyilvánul a családban, épp úgy a politika világában is.

Politikai véleménye már mindenkinek van. Nem csak a tizenhat-tizennyolc éves fiatalokra kell gondolni, hanem sajnos már az óvodában és az iskola alsó tagozatában is valamilyen formában jelen van a politika. Ma már a tíz éves gyermek is lehet tájékozottabb az aktuálpolitikai helyzetről, mint mi, akik benne vagyunk. Ennek pedig az az oka, hogy gyerekként csak a tanulással és a játékkal kell foglalkoznia, tehát van ideje az okostelefonon csüngeni, vagy a tévét bámulni.

A fiatalok tehát érdeklődnek a politika iránt, de alacsony a motivációjuk, hogy pártpolitika keretében küzdjenek. Életkortól függetlenül el lehet mondani, hogy az emberek nem látják azt, hogy változást lehetne elérni Magyarországon, főleg hogyha a jelenlegi kormány évtizedes hatalmára gondolunk. Tény, hogy hiába ér el egy párt akár 20-30 százalékot, a Fidesz-KDNP, mint kétharmados kormánypárt, azt tud csinálni, amit szeretne. Ezt látják sokan, és ezért nem akarnak energiát, időt ölni a pártpolitikába. Helyette alternatív megoldásokat keresnek, hogy kifejezzék véleményüket.

– Hogyan lehet elnyerni a fiatalok bizalmát?

– Szerintem elsődlegesen nem a politika iránti bizalmukat kell elnyerni, hanem meg kell próbálni megváltoztatni a gondolkodásukat, és nyilván ezt gyerekkorban kell elkezdeni. 

Tehát az egész oktatási-nevelési rendszerben azt a fajta oktatási módszert kell előtérbe helyezni, amely a hazaszeretetre neveli a gyerekeket. 

A fiatalok egy másik rétege ugyanis, aki apolitikussá vált, a magyarságát is szégyelli a fennálló rendszer miatt, és külföldön képzeli el életét. A történelemtanításra építve hőskultuszt kell teremteni. El kell érni, hogy gyermekeink büszkék legyenek magyarságukra és keresztény hitükre. A nemzeti büszkeségtudat és keresztény erkölcs által áthatott gyermeki lélek tud az ország megbecsülést érdemlő építőjévé fejlődni.

Az oktatási rendszer reformján túl egy valóban nemzeti-keresztény kormány további beavatkozásokat eszközölne a közgondolkodás alakítása érdekében. Véleményem szerint szabályozni szükséges a könyvkiadást, a filmeket, meséket, zenéket, a kultúra minden ágazatát. Ami életellenes, azt be kell tiltani. Ami a keresztény nemzeti gondolatkörrel ellentétes álláspontot képvisel, az káros. Amennyiben ezeknek nem adunk teret, úgy nagyobb eséllyel védhetjük meg gyermekeink elméjét a Sátán kultúraromboló parazitáitól. Hangsúlyozom, hogy ez az én álláspontom. Nem tudom, hogy a Mi Hazánk e téren mit képvisel.

– Mi vezetett a radikális értékrended kialakulásához?

– A könyvek és a tanulás. Az egyetemi éveim alatt rengeteg politikai művet olvastam, mind baloldalról, mind jobboldalról. Sztálintól Hitlerig, Marxtól a liberális gondolkodókig. Mindent igyekeztem áttanulmányozni, és ez alapján alakítottam ki magamban azt, hogy mit tartok helyesnek. Az alapvetés nyilván megvolt, de azt nem szocializációnak vagy családból érkezőnek, inkább veleszületett természetességnek mondanám. Férfiként a nőket szeretem, családban gondolkodom, a hazámat szeretem. Nem értem, hogy akinek mindez nem természetes, annak miért nem az.

– Van-e olyan társadalmi csoport, aminek a képviselete szívügyed?

– Talán ez is a születésből adódik. Szatmáron születtem. Az elcsatolt területek magyarjainál érzem azt, hogy nem kapnak megfelelő képviseletet, így e témában szeretek rendszeresen felszólalni.

– Van-e más téma, ami mentén gyakran felszólalsz?

– Napjaink egyik főbb identitáspolitikai problémaköre a nemi identitás és szexuális orientáció körül kialakult politikai lobbi, ezért már az egyetemi szakdolgozatomat is a témában írtam. Ezt kiegészítve született meg „A nemi identitás válsága” című könyvem. Nem gondolom, hogy egy könyvvel vagy egy vitával meg tudom változtatni bárkinek a gondolkodását, de hozzásegíthetem a változáshoz azzal, hogy számára addig ismeretlen szempontból világítok rá dolgokra. 

Ahogy fontosnak tartottam egyetemi éveim alatt, hogy megismerjem a baloldali és jobboldali politikai gondolkodókat, épp úgy tartom fontosnak, hogy a – napjaink életellenes korszelleme által átitatott – médiából kapott információkon túl olyan dolgokról beszéljek, amelyeket manapság igyekszenek elhallgatni. 

Például, hogy a skandináv államokban már gyermekkortól engedélyezettek a nemváltó műtétek stb. Hosszú évtizedek óta nem kapnak az emberek teljeskörű tájékoztatást e témában. Az életellenes erők szándékosan manipulálják a társadalom gondolkodását. Első körben erre kívánok rávilágítani egy-egy beszélgetés folyamán. Ha elgondolkodnak mindazon, amit tőlem hallanak, már félsikert értem el.

– Más téma, ami számodra fontos?

– Identitáspolitika. Nemzeti, vallási, nemi identitás egyaránt. Ebbe beletartozik a már említett határon túli kisebbség képviselete is, és egy másik fontos téma, a rasszkérdés is. A rassztudat nem egyenlő a gyűlöleten alapuló rasszizmussal. Ha tudományos szempontból közelítjük meg a témát, világossá válik, hogy az emberi rasszok és alrasszok között általános különbségek figyelhetők meg. Ez tény, de aki erről beszél, azt gyűlölettel vádolják. Fontosnak tartom, hogy ne riadjunk vissza a megbélyegzéstől, és merjünk beszélni azokról a kérdésekről, melyekben szeretnének elhallgattatni minket az életellenes ideológiák képviselői.

– Ha már megint említetted a határon túli magyarságot, mi a véleményed a magyarországi képviseletükről? Helyesnek tartod, hogy a magyarországi lakcímmel nem rendelkező erdélyi magyarok is szavazhatnak a magyar országgyűlési választásokon? Támogatnád-e a kvótaalapú képviseletüket a magyar Parlamentben? És a fiatalok kvótaalapú képviseletét?

– Már volt erre történelmi példa. Az első és második világháború között hívtak be az elcsatolt területről képviselőket a magyar országgyűlésbe, így ha ehhez visszanyúlunk, akkor már van alapja a gondolatkörnek. Szerintem volna értelme ma is annak, hogyha bent ülne a Felvidék képviselőjeként egy ember, Erdély képviselőjeként egy és így tovább. Akár a kint élő magyarság számarányában több személy is ott ülhetne felőlem. Már többször gondolkodtam ezen, a fiatalokon viszont még nem. Lehet, hogy bizonyos keretek között annak is volna értelme, de a kvótarendszerrel mindig óvatosan kell bánni.
Ma Magyarországon a hivatalosan elismert nemzetiségeknek a képviselői ott ülnek a Parlamentben és hozzászólási joggal rendelkeznek. Közöttük van olyan is, aki ténylegesen meg lett választva nemzetiségi listán, és így ő szavazati joggal is bír.

El lehet tehát azon is gondolkodni, hogy ha már nagy felháborodást vált ki az, hogy az erdélyi magyarok tudnak szavazni a magyar országgyűlési választásokon, úgy a békességet és a képviseletet is szem előtt tartva önmagában már az is előrelépés lehetne, hogyha ez a szavazás nem a hazai pártokra vonatkozna, hanem ott, maguk közül választanának ki egy-egy képviselőt, és az a képviselő pedig nem rendelkezne szavazati joggal a magyar országgyűlésben, csupán véleményezési joggal bírna, úgy ahogy a Magyarországon elismert kisebbségek jórésze jelenleg is.

– Hogyan lehetne jobban képviselni a határon túli magyarokat?

– Örömmel látnám, ha az Európai Parlamentben rendszeresen szólalnának fel a magyar képviselők, akik Magyarországról vagy akár az elcsatolt területekről lettek megválasztva. Illetve az volna a kívánatos, hogyha maguk az adott államok vezetői hívnák fel, például Románia esetében a románok figyelmét arra, hogy milyen jogok illetik meg a magyarokat, és azt tartsák tiszteletben. A sajátjaikhoz szóljanak, hogy legyen rend.

A cigánykérdés tekintetében is az volna a kívánatos, hogyha a tisztességes cigányok között kiemelkednének olyan vezetők, akik saját maguk szólnának a cigánysághoz, hogy ne folytassanak bűnözői életmódot, mert ezzel az egész cigányságra hoznak szégyent.
Egy ilyen céllal cselekvő tisztességes román államférfi vagy cigány vezér feltűnése a színen azonban sajnos – úgy tűnik – várat magára…

– Egy magyarországi képviselő, aki szakértője a kisebbségi témának és szívén viseli az elszakított területeken élő magyarok sorsát nem volna alkalmasabb a magyar Parlamentben való képviseletükre?

– Nem. Az egyik egyetemi órámon romológiát hallgattam. A tanár úr a szakértelme alapján oktatott minket, és számos alkalom volt, amikor a diákság előtt kényszerültem vitába szállni vele, mert teljesen más az a tudás, amit a könyvekből szerez az ember és más az, amit szabolcsiként felnőve láttam a mindennapokban. Ugyanezt gondolom az elcsatolt területek képviseletéről is. Teljesen más az, amikor valaki ott él, és az ott szerzett mindennapi tapasztalatait osztja meg, akár egy országgyűlési felszólalás folyamán.

A Momentum a cigányságot mindig a védelmébe vette. A cigánybűnözéssel kapcsolatban azt hirdették, hogy ez egy rasszista, degradáló kifejezés. Aztán amikor megjelentek egy vidéki településen, a cigányok megverték az egyik momentumos aktivistát. Arcul csapta őket a valóság, de nekik ez sem volt elég, hogy szemük elől eloszoljon a lila köd. Azóta is azon az állásponton vannak, hogy nincs cigánybűnözés.
Összességében tehát fontosnak tartom, hogy olyan szólaljon fel, aki megéli a mindennapokban azt, amiről beszél.

– Hogyan látod a képviseleti demokrácia jövőjét?

– Sohasem tartottam jó politikai rendszernek a demokráciát. Főleg nem az úgynevezett liberális demokráciát, amely mára a posztmodernitás által megfertőzve életellenes kulturális diktatúrát folytat a kereszténység ellen Európa-szerte. Ezt ki kell jelenteni. Azt, hogy amiben élünk ma, demokráciának nevezik, és eközben olyan játékszabályai vannak a politikának, amilyenek…, hogy politikai pártok versengenek és ebben a rendszerben vagyok képviselő, az egy dolog. 

Számomra a párt és a pártpolitika nem több mint egy eszköz, melyet az Istenért és a Hazámért vívott harcomban felhasználok. 

A demokrácia működését csak, mint prezidenciális, tehát elnöki rendszer formájában tudnám elképzelni, ahol egy valóban nemzeti és keresztény köztársasági elnök vagy miniszterelnök hatalma a királyt helyettesítő kormányzói jogkörre terjed ki. Magyarország államformája a szebb korokban királyság volt. A vezérkultusz a magyarság történelmén átívelő velejárója.

Attól, mert a többség megszavaz valamit, az nem feltétlenül jó. 

A demokráciának az az alapja, hogy mindig a többség akarata érvényesül. De ha én a nemzeti keresztény szellemet képviselem, és ma a korszellem egy teljesen ellenkező irányt képvisel, akkor hogyan keljek a demokrácia védelmére? Maga a kereszténység is egy olyan szerkezeti rendszeren épült fel – akár az egyházi szerveződés, akár az Isten–angyalok–ember tagozódás –, ami mindig is hierarchikus volt. A katonaság sem tudna hierarchikus tagozódás nélkül működni. A hierarchia megléte a rend feltétele. A rendhez tehát hozzátartozik az alá- és fölérendeltségi viszony megléte, elfogadása, tiszteletben tartása. A demokrácia és az egyenlőségelvűség ennélfogva a rend ellentéte, a káosz táptalaja.