loading
Menü
Támogatás

Egyszerű felújítás helyett százmilliós fémlépcsőt csinálnak a balatonfüredi kereszthez

2025. máj. 28. 21:08
3 perces olvasmány
Kép: Aronkovax Kép: Aronkovax

Még január végén számoltunk be arról, hogy Szabó Miklós, a Mi Hazánk balatonfüredi képviselője szélmalomharcot vív a Tamás-hegyi kereszt lépcsője állapotának javításáért. A küzdelme végre eredményhez vezetett – de közel sem boldog a végkifejlettel.

Cikkünk megjelenését követően nagyjából másfél hónappal arról számolt be a balatonfured.hu, hogy „a tervek szerint fém lépcsőkön lehet majd feljutni a Tamás-hegyi keresztig, ezzel megoldódna egy régi probléma, hiszen évek óta gond a sűrűn látogatott hely biztonságos megközelíthetősége. Az önkormányzati beruházás mintegy 100 millió forintba kerülne. Böröcz István, a terület önkormányzati képviselője a Füred TV-nek elmondta, reményei szerint jövőre, amikor 20 éves lesz a kereszt, elkészülhet a beruházás.”

A szimbolikus ügyben Szabó Miklós még novemberben tette meg az első lépéseket, azt szerette volna, hogy még az ünnepek előtt rendbe hozzák a területet, hiszen ilyenkor mindig megnő a látványosság körüli forgalom. Végül egészen március közepéig kellett várni a bejelentéssel.

Késlekedés és szokásos „fideszes megoldás”

Már 2021-ben elkészültek a felújítási tervek, amelyek alapján a „végleges megoldást” adó fémlépcsők mellett tették le a voksukat a város akkori vezetői. Érdekes módon Szabó Miklós sürgetése kellett hozzá, hogy jó négy évvel később elkezdődjön valami, de az sem abban a formában, ahogyan ő azt elképzelte.

A Mi Hazánk politikusa lapunknak arról számolt be, hogy cikkünk megjelenését követően néhány nappal ismét kiment a kereszthez, és földmunkára utaló nyomokat vett észre, elkezdték a tereprendezést. 

Úgy véli, a városvezetés többéves késlekedése már csak emiatt sem volt indokolt – nincs szükség százmilliós projektre, ha egy cikk hatására meg tudtak kezdődni a munkálatok. Szabó Miklós szerint felesleges pénzszórás helyett elég lett volna közösségi összefogással, jelentősen kisebb pénz befektetésével egy autentikus, tájba illő falépcsőt építeni.

„Nem értem, miért kell ekkora forrásokra várni, egyáltalán nem életszerű egy ekkora beruházás. Ráadásul egy fémből készülő lépcső teljesen tájidegen, sokkal célszerűbb lenne fából megépíteni”

– nyilatkozta lapunknak a Mi Hazánk politikusa. 

Szabó Miklós szerint ez a pénz sokkal jobb helyen lenne máshol, elég lenne legfeljebb 1-2 millió forintos költségvetéssel egy egyszerűbb, fából készült megoldás, a maradék összeget pedig oktatásra, egészségügyre vagy a környék egyéb problémáira kellene fordítani.

A helyiek sem repesnek az örömtől

A város fideszes vezetése tehát hű maradt a kormánypárttól megszokott hozzáálláshoz: ha egyáltalán megpróbálnak megoldani egy problémát, addig csűrik-csavarják, míg sokan azt kívánják majd, hogy inkább ne tettek volna semmit. Persze valaki jó üzletet fog csinálni ezzel is.

Így vélik ezt a helyi lakosok is, akik egy balatonfüredi csoportban ilyen és ehhez hasonló véleményeket fogalmaztak meg:

László: Az jól csúszik, + nagyobbat üt… Lesznek maradandó sérülések...

Noémi: Hát nemtom... a fém keményebbet üt, mint a kő…

András: Szépen fog illeszkedni a környezethez 🤣

Zoltán: Na, az sem lesz ott sokáig! 😂😂 Jönnek majd az üzletemberek. 😊

Sándor: Nagy taps, aki ezt ismét kitalálta. Télen közlekedni nem lehet majd rajta. 🫡 

Az önkormányzat beharangozó videóját itt láthatják, melyben már a – január végi cikkünk megjelenését követően – kijavított lépcsőelemek láthatóak:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás