Brazíliáig utazott a DK pártigazgatója, hogy „összeházasodjon” meleg párjával

Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatója nyíltan vállalta eddigi politikusi karrierje során, hogy meleg, a Blikknek pedig arról beszélt, hogy júniusban Brazíliában házasodott össze partnerével, a brazil Joao Affonsóval. Sebián-Petrovszki szerint azért is Brazíliában tartották az esküvőt, mert ott jogilag is elismerik az azonos neműek házasságát – írta meg a Telex.
„A magyar kormány még az unió másik államában kötött azonos nemű házasságot sem ismeri el, számos per van egyébként ezzel kapcsolatban az uniós bíróság előtt” – tette hozzá a Blikknek a politikus, aki az esküvő után továbbra is Magyarországon fog élni férjével. A politikus szerint a DK-nál senkinek nem lehet abból problémája, hogy azonos nemű a párja.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás