„Szenvedélybetegségére” hivatkozva lemond a momentumos alpolgármester

Berg Dániel kedden jelentette be, hogy lemond alpolgármesteri tisztségéről Budapest II. kerületében, miután hosszabb betegszabadságot követően arra a következtetésre jutott: szenvedélybetegsége kezelése és felépülése nem egyeztethető össze a közéleti szerepvállalással. A politikus döntését Őrsi Gergely polgármesterrel egyeztetve hozta meg, hangsúlyozva, hogy a gyógyulás nem gyengeség, hanem felelősség – adta hírül az Index.
Berg Dánielből a jellegzetes gőg még májusban tört elő, mikor részegen „szóváltásba keveredett” a Marczibányi Téri Művelődési Központban működő kávézóban. Mikor az esetre fény derült, Cseh Katalin New York-i születésű férje betegszabadságra ment.
„Felismertem, hogy milliókhoz hasonlóan egy krónikus betegséggel küzdöm, és segítségre van szükségem. Ezért az elmúlt két hónapot betegszabadságon töltöttem. Sokáig próbáltam mindent kézben tartani. Dolgoztam, szerető család vett körül, gyakran azt hittem, minden rendben van. De közben fokozatosan elhatalmasodott rajtam valami, amit sokáig nem akartam nevén nevezni: a szenvedélybetegség” – írta a múlt héten a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.
Végül eme „szenvedélybetegségére” hivatkozva lemondott alpolgármesteri tisztségéről.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás