loading
Menü
Támogatás

A szokásosnál is nagyobb fennakadások lesznek Budapesten augusztus 20-án

2025. aug. 18. 12:16
2 perces olvasmány
A szokásosnál is nagyobb fennakadások lesznek Budapesten augusztus 20-án

Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódó állami rendezvények miatt több belvárosi helyen kell forgalomkorlátozásra és lezárásokra készülni, melyek érintik a közösségi közlekedést is – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint továbbra is korlátozva van a Lánchíd, az alsó rakpartok, a budai Vár, a Várkert rakpart és a Műegyetem rakpart forgalma. Szerdán a reggeli órákban a légi parádé miatt lezárják a Duna-part közvetlen környezetét, délután pedig a Szent Jobb-körmenet miatt a József Attila utca és a Bazilika környékén kell korlátozásokra számítani. 

A tűzijáték miatt 19 órától a Margit híd és a Szabadság híd közötti területen lezárják a hidakat, a rakpartokat és a környező utcákat – tették hozzá. 

A lezárások és a korlátozások, valamint a várható nagyszámú érdeklődő miatt a BKK a belvárosban sűrűbben közlekedő közösségi közlekedési járatok, különösen a metrók igénybevételét javasolja. A BKK azt kéri az utasoktól, hogy kísérjék figyelemmel a tűzijátékhoz kapcsolódó változásokról szóló tájékoztatásokat: az aktuális, valós idejű közlekedési rendről a bkk.hu/nemzetiunnep oldalon lehet tájékozódni. 

Kiemelték, hogy a tűzijáték szerdán 21 órakor kezdődik, és várhatóan 21:35-kor ér véget; várhatóan 16 órától korlátozhatják a közúti és a felszíni közösségi közlekedést a Margit híd–Szent István körút–Bajcsy-Zsilinszky út–Károly körút–Múzeum körút–Vámház körút–Szabadság híd–Szent Gellért rakpart–Krisztina körút–Vérmező út–Margit körút által határolt területen. Az érintett járatok módosított közlekedési rend szerint járnak. A tűzijáték után, 21:35-től a Lánchidat azonnal megnyitják a gyalogos forgalom előtt – írták.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás