„A rovásírás emberivé tesz minket” – interjú Krizsák Kata rovásoktatóval

Titkosírásból született az életre szóló küldetés. Krizsák Kata tizenöt évesen ismerkedett meg a rovásírással, ma pedig mesekönyveket ír át, versenyeket szervez és kutatással bizonyítaná, hogy a rovás nemcsak múltidéző hagyomány, hanem a jövő oktatásának kulcsa is lehet. Szerinte a rovással nemcsak írni tanulunk meg, hanem koncentrálni, logikusan gondolkodni – és újra emberként kapcsolódni egymáshoz egy digitális világban.

– Mikor és hogyan találkoztál először a rovásírással?

Tizenöt éves voltam, amikor egy középiskolai osztálytársam bemutatta osztályfőnöki órán. Az osztályfőnökünk nagyon kíváncsi volt a diákjai hobbijára, ezért minden héten az egyik tanuló lehetőséget kapott arra, hogy bemutassa, miben tehetséges.

– Mitől lett érdekes számodra a rovásírás?

Középiskolásként megfogott a rovásírás titokzatossága. Mi az osztályban egymás között titkosírásként használtuk levelezésre. Óra közben írtunk egymásnak, amit a tanárok természetesen nem tudtak elolvasni, ezért mi okosabbnak éreztük magunkat.

– Miért kezdtél el komolyabban foglalkozni ezzel a témával, és hogyan lett belőled oktató?

Édesanyám történelem szakos professzor, tanárnő. Megtanulta tőlem a rovásírást, és így együtt kezdtük el a gyerekeket tanítani, felkészíteni rovásírásversenyekre. Ekkor már a Szegedi Bölcsészettudományi Karon tanultam magyar–történelem szakon.

A délvidéki Adáról származom egyébként, és itt szervezte meg a Kárpát-medencei rovásírás versenyeket Friedrich Klára és Szakács Gábor. A versenyek döntőjét azonban már a mai Magyarországon és a Felvidéken rendezték meg. Ezek közelebb hozták a Kárpát-medence magyarságát egymáshoz. Büszkén mondhatom, hogy tíz éven keresztül az első három helyezést mi hoztuk el töretlenül. A sikeres versenyekből az következett, hogy zsűritag lettem, és végül részt vettem a versenyek feladatlapjainak összeállításában is. A versenyeken átírásos feladatok, keresztrejtvények, logikai feladványok voltak mindig, melyek az épp aktuális történelmi évforduló tematikájához kapcsolódtak. Ezen kívül magyar szavaknak kellett megtalálni a mai megfelelőjét. Adán a könyvtárban tartottam rovásírásszakköröket, a versenyekre pedig a Cseh Károly Általános Iskola és a Szarvas Gábor Könyvtár támogatásával tudtunk eljutni.

Többször voltam az alsó tagozatos gyerekeknél magyar órán, ahol mesélhettem nekik a rovásírásról. Így aztán tíz év alatt közel 300 gyerekkel sikerült megtanítanom a rovásírást.

– Hol és milyen környezetben tanítod jelenleg a rovásírást?

Most sajnos nem oktatom sehol se, viszonyt nyitott vagyok bármilyen lehetőségre ezzel kapcsolatban.

– Milyen különbséget tapasztaltál a latin és a rovásírás elsajátításának/nehézségének tekintetében?

Bármilyen hihetetlennek is tűnik, de a rovásírást könnyebb megtanulni, mint a latin betűs írást. A latin betűs írás ábécébetűi nem hasonlítanak az adott hangra, ezért nem tudjuk képhez kötni a hangot. Ezzel szemben a rovásírás ábécében lévő betűk mindegyike hasonlít valamire: tárgyra, állatra, eszközre, napszakra.

– Miért fontos szerinted, hogy a fiatalok (és felnőttek) megtanulják a rovásírást – különösen a mai digitalizáció korában?

Biztos vagyok benne, hogy mindenki észrevette már, hogy mennyire butít minket a túlzott digitalizáció. Persze, nagyon sok mindenben a hasznunkra válik, de közben elfelejtünk gondolkodni. Elveszik a logikus, racionális, megfontolt gondolkodásunk. Azt láthatjuk, hogy a mai fiatalok egyszerűen nem tudnak önállóan gondolkodni, megoldani dolgokat, hiszen a technika megoldja helyettük. Ebből az következik, hogy az agyuk azon része ellustul, ami pont ezért felelős.

A rovásírás fejleszti a szépírást, a finom motorikát, a logikát és a koncentrációképességet is javítja. Maga az írás pont olyan különleges és egyedi, mint az ujjlenyomat. Mondhatnám azt is, hogy emberivé tesz minket, ha nem egy emoji segítségével, hanem egy kézzel írt levélben oszthatjuk meg a gondolatainkat, érzéseinket valakivel. Az nagyon személyes.

– Hogyan látod: az elmúlt években nőtt-e az érdeklődés a rovásírás iránt?

Kísérleti jelleggel elkezdtem Győr-Moson-Sopron megyében előadásokat tartani a rovásírással kapcsolatban. Az eredmény lesújtó volt, mivel Józsi bácsin és Marika nénin kívül senki nem jött el, még a pedagógusok se, pedig azt hittem, hogy legalább a történelmet vagy a magyart oktató tanárok közül lesznek, akiket érdekel a téma.

– Hogyan lehetne szerinted az emberek érdeklődését felkelteni?

Fontos lenne a magyar és történelem szakos tanárok megkeresése, előadások tartása. Úgy gondolom, meg kell mutatni, miért is hasznos a rovásírás a mai világban, az oktatásban, s miben nyújt nekünk segítséget. Persze, elsősorban nyitott pedagógusokra, tanárokra van szükség.

– A rovásírás fejleszti a koncentrációt, a memóriát, a logikát, a kézügyességet és a szépírást.
Kik azok, akiknél ez különösen hasznos lehet és miért? Gondolok itt például a diszlexiásokra.

A rovásírás mindenkinek a hasznára válik, nem tudnék így kategorizálni. Viszont igazad van, meg kell említeni azokat, akiknél kifejezetten nagy segítséget nyújthat: ők azok, akik diszlexiával és/vagy diszgráfiával élnek. Az ő agyuk ugyanis másképpen működik. Felcserélik a hasas betűket, kihagynak mondatokból szavakat, szavakból betűket. Mivel ők képhez kötik a hangot, ezért a rovásírás nagy segítséget nyújthat számukra.

Úgy gondolom, egy fantasztikus lehetőség van a magyarok kezében a rovásírással. Meglátásom szerint még soha sem volt akkora szükség a gyerekek fejlesztésére, mint ma. Úgy látom, hogy olyan világban élünk, amikor nem egy gondolkodó generáció nő fel, hanem épp az ellenkezője.

– Hogyan hat vissza a rovásírás az általános íráskészségekre, például a latin betűs írásra?

Mint már korábban említettem, rendkívüli módon fejleszti a kézügyességet. Nagy segítség lehetne a magyar szakos tanároknak, ha a gyerekek elkezdenének olvashatóbban írni, szebben és választékosabban fogalmazni. A rovásírás hozzájárul ahhoz is, hogy a gyerekek könnyebben elsajátíthassák a latin betűs írást.

– Mesélj, kérlek, arról, hogyan készült el az első kézzel átírt mesekönyved?

Benedek Elek Az aranyszőrű bárány című „lefordított” mesekönyvvel az volt a célom, hogy minél több gyereknek tegyem érdekessé magát az olvasást. 

Szerettem volna valami különlegeset készíteni, ezért szabad kézzel írtam a könyvet, és nem gépelt formában. A mesekönyvem egyébként nagy népszerűségnek örvend, ezért dolgozom újabb mesekönyvek átírásán.

– Milyen kihívásokkal és örömökkel jár ez a munka?

Kihívást jelent számomra, hogy visszafelé kell írni, még ha én úgy is írok rovásírással, mint más latin betűkkel, nagy odafigyelést igényel a könyvek átrovása.

A legnagyobb örömöt az jelentette, hogy rátaláltam Győrben a Szkítia könyvesboltra, ahol forgalmazzák a könyvemet és így eljutott Erdélybe és a Felvidékre is a mesekönyvem.

– Jelenleg min dolgozol?

Csukás István Pom Pom meséinek átírásán dolgozom, ami egy tizenkét részes mesekönyvcsomag lesz.

– Milyen terveid vannak még a jövőre nézve?

Előadásokat szeretnék tartani iskolákban, táborokban. Célom továbbá a Kárpát-medencei rovásírásversenyek felélesztése, szervezése. Egyszóval minden, ami a rovásírás népszerűsítéséhez szükséges lehet.

– Milyen konkrét kutatási irányokat tervezel és milyen eredményeket remélsz?

Tervem egy adott diákcsoportot körülbelül egy hónapig tanítani rovásírásra, ez idő alatt megnézni, hogy mennyit fejlődött a kézírásuk, a logikájuk és a problémamegoldó képességük – a rovásírásnak köszönhetően. Nagyon fontos teszt lenne. Egyrészt „hivatalosan is” beigazolódna, amit a kutatók feltételeznek, másrészt bekerülhetne a tantervbe, ami a legfőbb célom.

– Mi az, amit közvetíteni szeretnél a tanítványaid és a közönséged számára a rovásírás általános jelentőségéről?

Véleményem szerint a rovásírás ugyanolyan kapocs tud lenni a Kárpát-medence magyarságának, mint a zászló, a címer, a himnusz és a többi nemzeti jelkép.

Ezek mind az összetartozásunk jelképei – ahova a rovásírást is fel kéne venni.

– Mit üzensz azoknak, akik érdeklődnek a rovásírás iránt, de még nem mertek belevágni?

Nagyon szívesen megtanítom bárkinek, forduljanak hozzám bátran az érdeklődők! A rovásírást pár órán belül el lehet sajátítani. Igaz, vannak benne szabályok, mint például az, hogy jobbról balra írunk, ellentétben a latin írással, de ezeket betartva könnyedén megtanulható.
Amit kiemelnék, az az, hogy Forrai Sándor és Magyar Adorján rovásábécéit senki se keverje egymással! Én inkább Forrai Sándor kutató, író, régész ábécéjét ajánlom mindenkinek. A második tanácsom, hogy szerezzék be a Róni tanulok című könyvet, amiben az ábécét el lehet sajátítani, ugyanis nem a latin ábécé szerint tanuljuk a rovásírást.

Majd, ha ezzel megvannak, gyakorlásképp Friedrich Klára és Szakács Gábor rovásírás-feladatgyűjteményeit ajánlanám figyelmükbe, amivel nemcsak az írás-olvasást, hanem a történelmét is megismerhetik a rovásírásnak.

Ha pedig már valaki kiválóan tud róni és olvasni, akkor olvassa el gyermekének Az aranyszőrű bárány című mesekönyvemet. Ha nem így dönt, akkor könnyen előfordulhat, hogy túl sok lesz a rovásán!