Toroczkainak üzentek a szolnoki roma önkormányzat képviselői (+VIDEÓ)

Hviszt Sándor a szombati rendpárti tüntetés kapcsán tett közzé videót, amelyben egy férfi a Mi Hazánk elnökének szóló üzenetét is megfogalmazta. A videón két másik megyei cigány politikus, Balogh László és egy másik férfi is szóhoz jutott, akinek a neve sajnos nem derült ki.
Hviszt a videóban arról beszél, hogy a keddi közbiztonsági fórumon részt vett Fürj János rendőr ezredes, a szolnoki kapitányság vezetője is, aki azt mondta, eddig két igényt jelentett be a Mi Hazánk, amelyeket már elutasítottak. Jelenlegi állapot szerint a bíróság dönt majd arról, hogy lehet-e legálisan tüntetni a közbiztonságért Szolnokon, vagy sem.
„Kapitány Úr megerősítette, hogy nem fogják hagyni azt, hogy a Mi Hazánk Mozgalom tagjai jogsértést kövessenek el” – mondta a cigány vezető. Azt nem tudni, a város közbiztonságát hogyan állítanák helyre.
A szolnoki cigány politikus videójában azt kéri a helyi cigányságtól, hogy járjanak el jogszerűen, ne legyen olyan gyülekezés vagy demonstráció, amely nem felel meg a jogszabályoknak.
Balogh László ezután arra kérte a videó nézőit, hogy „mi romák, ne legyünk olyanok, mint a Mi Hazánk”. Hozzátette, hogy „természetesen nem kell tőlük megijednünk” és abban bízik, hogy amennyiben a rendpárti tüntetők bármilyen atrocitást elkövetnek, a rendőrség megvédi majd a cigányságot.
Jó tanács vagy burkolt fenyegetés?
Ezután egy másik férfi vette át a szót, aki szerint a rendőrség feladata fenntartani Szolnokon a biztonságot és a rendet. Persze nem a lécekkel szaladgáló, diszkókat és embereket szétverő cigányokkal, hanem a Mi Hazánkkal szemben, akik „szenny beszédükkel bolondítják a magyar állampolgárokat”. Ezután az ismeretlen férfi egy üzenetet, ha úgy tetszik, fenyegetést is megfogalmazott Toroczkai Lászlónak címezve, miszerint:
„Ne járjon csukott szemmel, mert nekimegy a villanykarónak.”
Abban is bízik, hogy Toroczkai nem saját maga vezet, hanem van sofőrje, és nem kell csukott szemmel vezetnie, mert akkor a közbiztonságot már nem tudja fenntartani – üzente sajátos magyarságával némileg érthetetlen okfejtését a férfi. Szerinte ugyanis Toroczkai bármerre megy, bármerre néz, ott vannak a cigányok, akik dolgoznak – viccelődött.
Ezután ő is felhívta a cigányság figyelmét arra, hogy ne vegyenek részt semmilyen jogszabályba ütköző eseményen, valamint arra kérte őket, hogy az interneten és máshol se nyilvánuljanak meg olyan módon, amivel a Mi Hazánk kampányolni tud. A cigány vezetők szokásukhoz híven egyetlen szót sem szóltak arról a bűncselekmény-sorozatról, amely miatt a Mi Hazánknak egyáltalán tüntetést kell szerveznie szeptember 13-án a vármegyeszékhelyre.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás