Reisz Pál atyát évtizedeken át megfigyelte a Kádár-rendszer állambiztonsága

Gyorsan bejárta a sajtót az a keddi, Ferenciek terén történt incidens, amire azután került sor, miután Hadházy Ákos demonstrációja közben megszólalt a belvárosi ferences templom harangja. A független képviselő először azt mondta, Navalnijért kong, majd azt állította, hogy a szerzetes atya szándékosan zavarja a tüntetést a harangozással. A felbőszült tömegből páran – köztük az egyik zebrajelmezbe öltözött személy – berontottak a templomba. A 15 perces harangszó után Reisz Pál atya kijött a térre egy Bibliával a kezében, ahol a tüntetők ellenségesen, sértő kiáltásokkal fogadták az idős szerzetest.

Míg Hadházy a tüntetés jogát alapvető demokratikus értékként kezelve értetlenkedett a misére hívó harangszó hosszán, addig a szakrális tér fogalma, amely évezredek óta jelen van az emberi kultúrában, vajmi kevéssé indította meg a képviselőt, így Reisz Pál atya hiába próbálta elmondani a képviselőnek, hogy miért sértő a demonstrálók magatartása. A párbeszédnek nem nevezhető mondatváltás közben egyébként folyamatosan zúdult a szerzetesre a „pedofil papok”, „Semjén Zsolt” és a „szégyelld magad”. 

A templom és a hozzá tartozó tér olyan hely, ahol a szent és a földi világ találkozik, és ahol sajátos szabályok érvényesülnek. A templom harangja sem véletlenül szól: a zsolozsma, az egyházi órák jelzése évszázados szerzetesi hagyomány része. Bár a „misére hívó” harangszó általában néhány perc, de nagyobb ünnepeken, kiemelt eseményeken, halálesetkor, temetés alkalmával a szokásosnál jóval hosszabb és díszesebb is lehet.

De ki ez a katolikus szerzetes-pap, aki ilyen indulatokat váltott ki a dühös, zebrajelmezes, templomba rontó tüntetőkből? 

Reisz Pál atya és a tartótiszt

Pál atya arca és neve nemcsak rendkívül gazdag munkássága miatt, de sokaknak ismerős lehet A tartótiszt című 2013-as dokumentumfilmből is. Varga Ágota 63 perces alkotásában először szólal meg nyíltan, arcát és nevét vállalva egy egykori állambiztonsági tartótiszt, akinek fő szakterülete az „egyházi reakció” elleni harc volt. A Komárom megyei Rendőr-főkapitányságon szolgáló volt tiszt számos ügynök és hálózati személy profi beszervezőjeként és tartójaként tevékenykedett. A film katarzisát azok a jelenetek adják, amikor a volt rendőrtiszt szembesül egykori megfigyelésének áldozataival – köztük Reisz Pál atyával is, aki a jelentések idején az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium igazgatója volt.

„Jelentem, hogy 1985. október 18-án Dobogókőn, nyilvános helyen, beütemezett találkozót tartottam Teleki Károly fedőnevű titkos megbízottal” – áll az egyik dokumentumban. „A tmb.  (titkos megbízott – a szerk.) szóban jelentette, hogy 1985. október 14-én, Lékai bíboros hívatta Reisz Pált, az esztergomi ferences gimnázium igazgatóját. A beszélgetésről Reisz nagyon szomorúan és letörten ért haza. Azóta is rossz kedélyállapotban van. Az esetről a tmb. azt hallotta, hogy a bíboros nagyon leteremtette Reiszt a gimnáziumban előforduló rendbontó cselekményekért. Többek között az esztergomi munkásőrök kifütyüléséért, a Kazella testvérek által behozott és terjesztett, ellenséges tartalmú kazettákért” – jelentette akkor a tartótiszt. 

A film legemlékezetesebb jelenete, amikor az egykori rendőrtiszt és Reisz Pál atya szemtől szemben ül egymással. Az atya igyekezett lefesteni az akkori félelemteljes légkört, felidézve a sokszor ismeretlen helyre űzött, menekült vagy öngyilkosságot elkövető rendtársak emlékét. Elmondta azt is, hogy igazgatóságának első évében a megfigyelések okozta stressz miatt egyik napról a másikra megőszült. A volt tartótiszt figyelmesen végighallgatta, ugyanakkor a végsőkig ragaszkodott ahhoz, hogy ő csak a munkáját végezte, és egyszer sem kért bocsánatot. Ennek ellenére Reisz Pál atya kezet fogott megfigyelőjével, és közölte, hogy bármikor szívesen áll mind az ő, mind annak családja rendelkezésére.

„Ha kellett, akkor felgyűrte a habitus ujját”

Reisz Pál pályafutása az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban kezdődött, ahol diákként töltötte középiskolás éveit. Érettségi után belépett a ferences rendbe, majd tanárként tért vissza az intézménybe, ahol huszonhat éven át szolgált: először pedagógusként és kollégiumi nevelőként, később pedig másfél évtizeden át igazgatóként vezette a gimnáziumot.

„Frankás diákjai” úgy emlékeznek rá, mint aki gyakorlatias vezetőként nem riadt vissza a legnehezebb feladatoktól sem, ugyanakkor nagy empátiával fordult minden diák felé. Ahogy egykori tanítványai fogalmaztak: ha arra volt szükség, „felgyűrte habitusa ujját, és nekiállt” az eldugult csatornarendszer megjavításának, miközben „figyelmes, mindig felebaráti tisztelettel és érdeklődéssel” fordult az emberhez, „belenézett a szemébe, és mindig észrevette” a másikat. Tekintélyes, egyenes kommunikációjával és következetes hozzáállásával szerzett elismerést a közösségben.

A Magyar Kurír beszámolója szerint Pál atya a rendszerváltás után sem vonult vissza a hitvalló keresztény szolgálattól. Kárpátaljára ment ferences misszióba, majd Szombathelyen ferences kollégiumot hozott létre a lakhatási gondokkal küzdő egyetemisták számára. Később a sümegi ferences közösségben lelkigyakorlatos központ kialakításában vett részt Barsi Balázs atyával. Életművét 2025-ben Gelsey Vilmos-díjjal ismerték el, amelyet a magyar keresztény kultúra és oktatás terén végzett kimagasló munkájáért kapott.

Szerzetes a plakáton

Ma Reisz Pál atya a Pesti Ferencesek közösségében szolgál, ahol katolikus papként természetesen hivatásának szerves részét képezi a gyóntatás is. Arcával népszerűsítik a ferences atyák a „Gyere haza! Gyónj meg!” kampányt, a templomban pedig jelentősen kibővítették a gyóntatási időt.

A Ferenciek terei Alcantarai Szent Péter-templom Budapest egyik legjelentősebb gyóntatási központja, ahol kilenc pap és több külső segítő szolgál. 

Különös fordulat, hogy kedden egy olyan ember ellen fordult a tömeg, aki életét a nevelésnek és a lelkipásztori szolgálatnak szentelte, és aki még egykori üldözőjének is megbocsátott. Na nem azért, mert ő annyira tökéletes, hanem mert Krisztust követi. Talán, ha a tüntetés joga alapvető demokratikus érték, a vallási helyek tisztelete lehet ugyanilyen fontos társadalmi elvárás, hiszen minden vallási hagyományban súlyos szabálysértésnek számít a szent helyekkel szembeni tiszteletlenség. 

„De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék.” (Mt 18,6)