Pécs Pride: külföldi hatóságoknak könyörögnek a liberálglobalista „civil” szervezetek

Sürgős ideiglenes intézkedést kér az Európai Bíróságtól liberálglobalista civil szervezetek egy csoportja, azt kérik, hogy függesszék fel a jogszabályt, mely lehetővé teszi a Pride-okon résztvevők biometrikus megfigyelését, továbbá kérik azt is, hogy indítsanak kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen. A kezdeményezésben a Liberties, az EDRi, az ECNL és a TASZ vesz részt, ők hétfőn levélben fordulnak az Európai Bizottsághoz.
Az ügy közvetlen előzménye, hogy a rendőrség szeptemberben betiltotta a Pécs Pride-ot, a bíróság pedig helybenhagyta a döntést. A tavasszal elfogadott törvények nemcsak lehetőséget adnak az LMBTQ-demonstrációk betiltására, hanem arra is felhatalmazzák a rendőrséget, hogy a résztvevőket valós időben filmezze, azonosítsa, és vizsgálja biometrikus megfigyeléssel.
A szervezetek közleményükben azt írják: ez közvetlenül sérti az EU MI-rendeletét (AI Act), amely kifejezetten tiltja a valós idejű biometrikus azonosítást közterületeken. A rendelet szűk kivételei közül egyik sem alkalmazható ebben az esetben.
Ismét a „jogállamiságra” hivatkoznak
A „civil” szervezetek a levélben azt írják az Európai Bizottságnak, hogy „miközben a magyar kormány tárgyal az uniós források feloldásáról, közben egyre inkább megsérti a jogállamiságot a Pécs Pride betiltásával és az arcfelismerő technológia bevezetésével” – írja a Telex.
A rendőrség szeptember 6-án, a gyülekezési törvény márciusi szigorítására és az Alaptörvény 15. módosítására hivatkozva tiltotta be az október 4-re meghirdetett Pécs Pride-ot.
Az erről szóló határozat szerint nem is tehetett volna mást a rendőrség, mert a tavasszal elfogadott törvény világosan tiltja a homoszexualitást népszerűsítő vagy azt megjelenítő gyűléseket. Arról szintén rendelkezett a törvény, hogy a gyermekek védelme megelőzi a szabad gyülekezéshez való jogot is.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás