Zavartalanul lehet hirdetni egy betiltott rendezvényt? Pintérék szerint igen!

„Gyere velünk a Pécs Pridera (sic!)” feliratú szivárványos molinót függesztettek ki szélsőliberális aktivisták Pécs belvárosában, melynek érdekessége, hogy a felirat egy betiltott rendezvényen való részvételre buzdítja az embereket.
Mint ismert, a hatóságok (formálisan) betiltották a Pécs „Pride” nevezetű parádét, mondván, hogy annak megtartása nem igazán egyeztethető össze a gyermekvédelmi törvény szigorított verziójával.
Jelen sorok írója nem jogász, de a józan, paraszti ész büszke birtokosa, mely alapján feltételezi, hogy ha egy illegális rendezvényen való részvételre ösztönzünk embereket, azzal törvénysértést követünk el. Hiszen a jogkövető magatartástól eltérő magatartási formára buzdítunk másokat.
Aki – hozzám hasonlóan – ezt így gondolja, az súlyosan téved. Varga Tamás, a Mi Hazánk önkormányzati képviselője ugyanis felhívta a rendőrség figyelmét arra, hogy szélsőliberális aktivisták egy betiltott rendezvényre hívnak mindenkit. A rendőrségtől azonban azt a tájékoztatást kapta, hogy nem valósult meg bűncselekmény. Amiből levonhatjuk a következtetést: ahogyan Budapesten Orbán Viktor gyengekezű kormányzata béna kacsaként nézte végig Európa legnagyobb felvonulását, pont úgy fogják tétlenül nézni a hatóságok (nyilván központi utasításra), hogy Pécsen is zavartalanul parádéznak a szélsőliberálisok és egyebek, elmondva mindenkinek, mennyire „el vannak nyomva”. Aki meg legálisan tüntetni szeretne ellenük, na, az garantáltan vegzálásra számíthat. Mert így működik a „keresztény-konzervatív” kétharmad.
Hasonlóan vélekedett Varga Tamás, a Mi Hazánk képviselője is, aki szerint a törvények nem sokat érnek, ha az országvezetés még ahhoz is gyenge, hogy betartassa őket.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás