loading
Menü
Támogatás

Jogállami visszaélés? Dr. Dora Mártát etikai eljárással próbálják elhallgattatni

2025. okt. 20. 21:10
5 perces olvasmány
Jogállami visszaélés? Dr. Dora Mártát etikai eljárással próbálják elhallgattatni

Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke arról számolt be Facebook-bejegyzésében, hogy megszüntették a dr. Dora Márta ügyvéd elleni koncepciós eljárást. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy az ügyvédnőt most gyermekvédelmi tevékenysége miatt támadja az állam. A politikus hozzátette, hogy kedden egy súlyos törvénymódosítást vitatnak meg az Országgyűlés plenáris ülésén, amivel az uniós gyakorlattal szemben – ellehetetlenítenék Magyarországon a kötelező gyermekoltások alóli mentesítésért perelő szülőket.

Örömmel és büszkeséggel tájékoztatok mindenkit, hogy a dr. Dora Márta ügyvéd ellen a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal által indított fegyelmi eljárást – mely ellen júniusban magam is beadványban tiltakoztam – megszüntették! Ez közös sikerünk, amely bizonyítja, hogy a nyilvánosság erejével és a jogszerűség melletti kiállással korlátot lehet szabni a hatósági önkénynek és a megfélemlítési kísérleteknek. Köszönöm mindazok támogatását, akik kiálltak a kitűnő ügyvédnő mellett, aki csupán a hivatását gyakorolta: ügyfelei érdekeit képviseli a kötelező oltásokkal kapcsolatos jogvitákban” – fogalmazott Novák Előd.

Ezután arra figyelmeztetett, hogy „az öröm korai, a harc pedig nem ért véget. A jelek szerint a rendszer nem tűri a kritikát és azokat a szakembereket, akik szembe mernek szállni a vitatható gyakorlatokkal.

Alig zárult le az egyik eljárás, máris megindult a következő, amely minden eddiginél súlyosabb visszaélésekről és a jogállam sárba tiprásáról tanúskodik”.

A Mi Hazánk alelnöke ezt bővebben is kifejtette: „Dr. Dora Márta ellen most a Fővárosi Törvényszék elnöke kezdeményezett etikai eljárást a gyermekvédelem területén végzett munkája miatt. Az ügyvédnő egy sokak számára ismert, gyermek édesanyjától való elszakításáról szóló perben a tárgyaláson párhuzamot mert vonni a Füssy Angéla által leírt »elanyátlanítás« módszerével. Célja az volt, hogy felhívja a bíróság figyelmét a rendszerszintű problémákra, és hogy biztosítékot kérjen arra, hogy ügyfelével ne egy hasonló, esetlegesen előre megírt forgatókönyv szerint járjanak el.

A politikus álláspontja szerint ami ezután történt, az egy jogállamban elfogadhatatlan: „a bíróság az ügyvédnő beszédét félbeszakította, és pénzbírságot helyezett kilátásba. Ezt követően a bíróság meghozta és kihirdette az ítéletét, amellyel szemben az ügyvédnő ügyfelének férje véleménynyilvánítással kívánta kifejezni elégedetlenségét, akit a bíróság ezért szintén bírság kiszabásával fenyegetett. Az eseményen jelen volt a média.

Miután a bíróság a tárgyaláson nem marasztalta el sem az ügyvédnőt, sem az ügyfele férjét, utólag, távozásuk után olyan bekezdéseket írt a jegyzőkönyvbe, amik az ügyvédnő és a média jelenléte alatt nem kerültek bele.

Novák Facebook-bejegyzésében az is olvasható, „a jegyzőkönyvbe rögzítették, hogy az ügyvédnő passzívan nézte az ügyfele férjének véleménynyilvánítását, és nem működött együtt a bírósággal. Ez a lépés a későbbi etikai eljárás megalapozását szolgálta.

Dr. Dora Márta tiltakozására a hamis részeket végül indoklás nélkül kivették a jegyzőkönyvből, de egy külön feljegyzést készítettek, amelyet megküldtek az etikai eljárás alapjául. Ezzel a bíróság lényegében beismerte a jegyzőkönyv meghamisítását, azonban ragaszkodtak az ügyvédnővel szembeni etikai eljárás megindításához”.

Az ügyvédnővel szemben voltaképpen azért indítottak etikai eljárást, mert a tárgyaláson lényegében beszélni merészelt és az adott ügyben párhuzamot mert vonni a gyermekvédelemben lévő rendszerszintű problémákról, s mert nem akadályozta meg, hogy ügyfelének férje szintén véleményt nyilvánítson” – tette hozzá.

Azt is kifejtette, hogy „bár az Ügyvédi Kamara a bíróság azon vádpontját, miszerint az ügyvédnőnek rendfenntartóként kellett volna fellépnie ügyfelének férjével szemben, szerencsére visszautasította, úgyhogy ezért kár volt a Fővárosi Törvényszéknek a jegyzőkönyv tartalmát manipulálni, meghamisítani; de az ügyvédnő felszólalásának etikusságát vizsgálják. Az, hogy egy ügyvédet a bírósági felszólalásában megfogalmazott kritika miatt etikai eljárás alá vonnak, súlyosan sérti a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát, s ez a gyakorlat lényegében az ügyvédi hivatást üríti ki. Hogyan képviselhetné hatékonyan egy ügyvéd az ügyfelét, ha nem fogalmazhat meg éles kritikát a rendszerrel vagy a hatóságok eljárásával szemben anélkül, hogy ne kelljen azonnal meghurcolástól tartania?

Novák hangsúlyozta:

Ez a mintázat elfogadhatatlan! Először az oltáskritikus álláspontot képviselő szülők jogvédőjeként hurcolják meg, majd a gyermekvédelem áldozataiért kiálló ügyvédként támadják, s ennek érdekében lényegében a bírósági jegyzőkönyv meghamisításától sem riadnak vissza. Ez nem más, mint a jogvédelem intézményének szisztematikus támadása és kísérlet egy bátor ügyvéd elhallgattatására.

Határozottan tiltakozom a dr. Dora Márta ellen indított újabb koncepciós eljárás ellen! Felszólítom a Fővárosi Törvényszék elnökét, hogy vonja vissza beadványát, és kezdeményezzen vizsgálatot a jegyzőkönyv-hamisítás ügyében! Felhívom a Kecskeméti Ügyvédi Kamarát, hogy ne asszisztáljon ehhez a nyilvánvaló leszámolási kísérlethez, és védje meg a hatósági túlkapásokkal szemben ügyvédjét!

Kiállunk dr. Dora Márta mellett, mert az ő meghurcolása nemcsak egyetlen ügyvéd ellen szól, hanem üzenet minden ügyvédnek és állampolgárnak: azoknak, akik megpróbálnak a rendszerrel szembeszállni azokat próbálják ellehetetleníteni. Ezt nem hagyhatjuk!” – zárta bejegyzését a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke.

A poszt alatti kommentben az alábbi gondolatokkal egészítette ki írását: „Ami pedig a holnap késő délutáni vagy esti, plenáris vitát illeti: alaptörvénysértő a kormány törvényjavaslata, mivel egyrészt kimondanák, hogy ebben a hatáskörében az orvos »az egészségügyi államigazgatási szerv közreműködője«, magyarul maga az államigazgatási döntéshozó, másrészt kizárja a döntése elleni fellebbezés lehetőségét. Ez a jogorvoslathoz való jog alkotmányos sérelmét jelenti, ezért a Mi Hazánk az államfőt arra kéri, előzetes normakontroll érdekében forduljon az Alkotmánybírósághoz! Kritikáinkat és módosító javaslatainkat majd a plenáris ülésen bővebben és többen is ismertetjük frakciónkból.

(Kiemelt kép forrása: dr. Dora Márta/Facebook)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás