A donyecki Larine elfoglalását jelentette be az orosz védelmi minisztérium

Elfoglalta Larine (oroszul: Lenyino) községet az orosz hadsereg a donyecki régióban – közölte hétfőn a moszkvai védelmi minisztérium. Gyenyisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság vezetője a Rosszija 24 televíziós hírcsatornán azt mondta, hogy Plescsijivka község szombaton bejelentett bevétele nyomán az orosz felderítők behatolnak Kosztantyinivka külvárosába – írja az MTI.
Mint mondta, Szlovjanszk és Kramatorszk mellett ez az egyike a régió „még fel nem szabadított három nagyvárosának”. Beszámolója értelmében Pokrovszkban (oroszul: Krasznoarmejszk) harcok folynak, az orosz hadsereg előrenyomul a vasúti csomópont felé, a közeli Novopavlivkánál pedig áttörte a többrétegű ukrán védelmet.
Hozzátette, hogy az orosz csapatok megerősítették pozíciójukat Jampilban és Liman környékén is. A hétfői hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők az elmúlt nap folyamán a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak törni, és a „különleges hadművelet” övezetében csaknem 1600 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.
A tárca a megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok, illetve haditechnikai eszközök között sorolta fel az ukrán energetikai infrastruktúrának több, az ukrán hadsereget ellátó létesítményét, valamint több drón-, anyagi-műszaki és lőszerraktárt, egy harckocsit és tíz egyéb páncélozott harcjárművet, három irányított légibombát, továbbá 129 repülőgéptípusú drónt. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást. Herszon megyében emiatt három civil szenvedett sebesüléseket.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás