Bűnvadászok Ózdon: brutális társadalmi kísérlet
„Az elmúlt 25 év során több száz millió forintot költött a kormány, valamint a Magyar Péter társadalompolitikai tanácsadója, Bódis Kriszta által vezetett alapítvány az ózdi Hétes-telep felzárkóztatására. 15 évvel ezelőtt már arról cikkeztek, hogy a kormányzati »Roma« Programok sikeresek, Bódis Kriszta munkájának köszönhetően a cigányok pedig már 2010-ben komoly zenét hallgattak. Magyar Péter szintén »békés alkotóművészeket« talált a telepen. Szerintük az egész országban működött ez a program, hiszen Hétesen is működött” – kezdi a Bűnvadászok legújabb videóját Toroczkai László.
Majd elárulja, ők nem hittek sem a kormánypropagandának, se Magyar Péteréknek. E helyett inkább elvégeztek egy társadalmi kísérletet.
Ózd, Magyarország állatorvosi lova
A videóból megtudhattuk, az ózdi Hétes-telep eredetileg egy virágzó „munkásnegyed” volt, ami az elsikkasztott rendszerváltást követően omlott össze. Értelemszerűen a megélhetésüket vesztő dolgozók máshol kerestek munkát, helyüket pedig új jövevények vették át. Hosszú évek kitartó munkájának „köszönhetően” aztán a demográfiai arányok teljesen felborultak, Hétes pedig egy szegregátummá vált, ami azóta hamisítatlan nyomornegyedként funkcionál.
Sok más politikai szereplő mellett Bódis Kriszta is ide járt alapítványával, hogy bemutassák, hogyan képzelik el a felzárkóztatást és az integrációt. A szélsőliberális Bódis szervezete ehhez nem kevés pénzt kapott. Van Helyed! nevű alapítványa 2010 és 2012 között az Open Society Institute-tól 65 millió forintot zsebelhetett be, később pedig egy EFOP-pályázaton nyertek 297 061 160 forint közpénzt. És ez csak az a pénz, amit kifejezetten ők kaptak. Ebbe benne sincs a többi forrás, amit a telepre költöttek. 2010-re a HVG szerint már „érződtek is a 12 éves munka eredményei”. Magyar Péterrel már Bódis 27 éves munkájának eredményeit szemlélhették meg. Annyira tetszett az egykori NER-lovagnak, amit ott látott, hogy országosan is kiterjesztené a modellt. Toroczkai László is járt a telepen, a videóban megosztotta tapasztalatait, amelyek egészen más képet festettek a telepről.
Társadalmi kísérlet
Annak érdekében, hogy kiderüljön, vajon melyik fél tapasztalatai fedik a valóságot – az, amit Magyar Péter és kamerák láttak, vagy az, amit Toroczkai László érzékelt – a Mi Hazánk elnöke elhatározta, a Bűnvadászok segítségével végrehajt egy társadalmi kísérletet. Magukat egyszerű kirándulónak álcázva eljátszották, hogy épp a Hétes-telepen fogyott ki a benzin az autójukból, amit átmenetileg hátra kellett hagyniuk. Mindezt fényes nappal. S, hogy ezt követően mi történt az autóval? Az kiderül a videóból. Annyit előzetesen elárulunk, alig 38 percet kellett várni, hogy elinduljanak az események.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás