Budapest élre állt egy nemzetközi listán, de senki nem lehet rá büszke
Szemét a Corvin-Negyednél (Fotó: Magyar Jelen)
A Racial Storage nemzetközi hálózata azt vizsgálta, vajon mely, a turisták által egyébként kedvelt célpont lehet a legkoszosabb, legszemetesebb város. A végeredményre pedig mi, magyarok ezúttal nem lehetünk büszkék… A cég több mint 70 ezer Google-véleményt elemzett, amelyben a turisták értékelést adtak 100 népszerű nagyváros látványosságaival kapcsolatban. Majd kimondottan tisztaságuk, illetve piszkosságuk alapján rangsorolták a világszerte vonzó célpontokat – szúrta ki az economx.hu.
Kezdjük a mellbevágó ténnyel, ami talán éppen a budapestieket nem lepte meg:
a legkoszosabb város címet a magyar főváros érdemelte ki a turisták értékelése alapján.
A portál szerint a látogatók közel 40 százaléka panaszkodott a magyar főváros tisztaságára, a sok szemétre és az elhanyagoltságra, a karbantartási hiányosságokra. A Radical Storage úgy véli, ez főleg abból adódhat, hogy Budapest hulladékgazdálkodási rendszere egyszerűen nem tud lépést tartani a turistaforgalom rohamos növekedésével.
A magyar főváros mögött nem sokkal maradt le Róma a túlcsorduló utcai kukákkal és sok szeméttel, Las Vegas a hatalmas bulifolyam okozta tisztasági problémákkal és Firenze, ahol a takarítók egyszerűen alig férnek be a szűk utcákba a turistáktól. Párizs, Milánó és Brüsszel a rengeteg cigarettacsikkel és a koszos utcákkal került fel a méltatlan listára, Frankfurtban és Kairóban pedig a forgalom és a sok szemét zavarta a látogatókat.
Íme a turisták szerint a legkoszosabbnak tartott tíz város:
- Budapest
- Róma
- Las Vegas
- Firenze
- Párizs
- Milánó
- Verona
- Frankfurt
- Brüsszel
- Kairó.
A kutatás azért a makulátlan városokat is kiemeli. Eszerint a látogatók leginkább Krakkó, Szingapúr, Varsó, Sardzsa és Doha tisztaságát dicsérték. A portál végül megjegyzi, hogy a rangsorok vélhetően nem változtatják meg bárkinek is az utazási bakancslistáját, de legalább tudjuk, hová csomagoljunk kézfertőtlenítőt, és hol ne legyenek különleges elvárásaink a járdák tisztaságával kapcsolatban.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás