Kvótacigányokat juttatna a Parlamentbe Magyar Péter
(Forrás: Képernyőkép/Magyar Péter Facebook-oldala)
A tiszás szavazók ugyan nem kértek a roma jelöltekből, azonban Magyar Péter legalább öt cigányt biztos befutó helyre tesz majd a pártlistán – mondta az egykor fideszes párttag, ma már tiszás politikus Tarnazsadányban az index.hu cikke szerint.
„Én személy szerint sajnálom, hogy végül a végleges jelöltek közé nem került be magát romának valló honfitársunk, ezért a Tisza elnöksége úgy határozott, hogy legalább 10 százalék olyan jelölt lesz, aki magát romának vallja” – mondta Magyar Péter a Heves vármegyei Tarnazsadányban tartott lakossági fórumán. A politikus kiemelte, hogy a listán befutó helyeken jelölik majd őket.
„Legalább öt roma származású honfitársunk bent fog ülni a magyar országgyűlésben” – szögezte le a tiszás politikus.
„Magyarországon 13 törvényben elismert nemzetiség él. Vajon a másik 12 is kap kvótát a Tisza listáján?” – tette fel a jogos kérdést Facebook-bejegyzésében a Magyar Jelen főszerkesztője, Horváth Tamás.
Magyar Péter azt is bejelentette, hogy amennyiben megalakulhat a Tisza-kormány, annak egyik első intézkedésével 70 milliárd forintot fog elkülöníteni a költségvetésben, hogy 100 ezer forintnyi iskolakezdési támogatást kaphasson 700 ezer „szegény sorban élő” család. A támogatás összegét 2026 augusztusában juttatnák el ezeknek a családoknak.
A program mintájául a kormány „Szülőföldön magyarul” néven futó programját vették, amelynek keretében a határon túl, a Kárpát-medencében élő iskolás magyar gyermekeket támogatják. Magyar szerint ezt a programot is megtartanák, csak kibővítenék a hazai legszegényebb családokra.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás