Toroczkai László a nagy hideg valódi hőseiről
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke (jobbra), és az ásotthalmi mezőőrök | Kép forrása: Toroczkai László X-oldala
„Ők a hősök, nem én, és nem a hólapáttal szelfizgető miniszterelnök-jelöltek” – fogalmazott Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke X-bejegyzésében. „A mezőőrök a hősök, és a havat takarító munkások, a bajba jutottakon segítő mentők, tűzoltók, rendőrök, polgárőrök és még sokan mások, akik nem csináltak szelfit, csak tették a dolgukat az elmúlt héten az egyébként hazánkban teljesen normális téli hidegben, hóesésben” – magyarázta bővebben bevezető mondatát.
A pártelnök kifejtette: „Az én kötelességem az volt, hogy több mint tizenkét évvel ezelőtt (rögtön a polgármesterré választásom után) megalapítottuk az ország leghíresebbé váló, mai napig négy fővel működő mezőőrségét, látva a térségünkre leselkedő veszélyeket. Az ötfős tanyagondnoki szolgálatunk szintén az ország egyik legjobbja. Két polgárőrségünk is van a mindössze négyezer fős, nem éppen gazdag Ásotthalmon.”
„Az én fő feladatom az volt, hogy a mezőőrség, tanyagondnoki szolgálat működéséhez szükséges anyagi eszközöket előteremtsem, és irányítsam a munkát, a polgárőrséget pedig támogassam, megbecsüljem. Több mint tizenkét éve védelmezzük együtt a ránk bízott 122 négyzetkilométernyi területet, négyezer honfitársunkat. Köszönöm ezt minden bajtársunknak!” – folytatta gondolatait.
Toroczkai László azt is kiemelte, hogy „most a nagy hidegben a mezőőrségünk hőkamerákkal ellenőrizte a sok száz tanyát, hogy észrevegye, ha valahol nincs elég meleg”.
„Ha ilyen volt, a csapataink azonnal intézkedtek. És ezt nem a saját propagandamédiánk vagy a minket röpítő Meta-algoritmus, hanem egy ellenséges ideológiai oldalon álló médium: az RTL mutatta be, mint követendő példát. Ilyen az, amikor valaki nem színházat csinál” – tette hozzá.
„Javaslatom, hogy a következő miniszterelnök kiválasztásánál az legyen a fő szempont, hogy a jelölt mennyire jól látja előre a jövő veszélyeit, azokra alkalmas megoldásokat tud-e adni, és a közpénzt felelősen használva, valóban hatékonyan tud-e irányítani. Az operatív törzses szelfiket, a hólapátokkal való bohóckodást hagyjuk meg a celebeknek” – zárta bejegyzését a pártvezető, a poszt végén megosztva az RTL kapcsolódó tudósítását:
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás